
„Bocsánatot kellene kérned” – kérte számon Edi Rama albán miniszterelnök Emmanuel Macron francia elnököt az Európai Politikai Közösség (EPK) csütörtöki csúcstalálkozóján. A videón – amelyet többek között a Politico és a Repubblica vett észre – Rama azt fájlalta, hogy Macron miért nem gratulált neki és Ilham Aliyev azeri elnöknek a két ország közötti békekötéshez. „Sajnálom” – válaszolt nevetve.
Azerbajdzsánt nemcsak több ezer kilométer választja el Albániától, de nem is vele, hanem Örményországgal háborúzott. Donald Trump közvetítésével kötöttek békét, de az USA elnöke többször is összekeverte a két országot (bár volt, hogy közben „Abberbajdzsán” nevét sem igazán találta el).
Ramától nem áll távol, hogy a kollégáival trollkodjon. Ő volt az európai állam- és kormányfőkből álló EPK előző házigazdája, akkor többek között mesterséges intelligenciával gyártottak bébiváltozatokat a résztvevőkről. Rama tavaly Orbán Viktortól vette át a stafétát a „fekete bárány akoljában”, a budapesti EPK-csúcson.
Akkor a magyar, a mostani félévben a dán kormányra esett az EU Tanácsának soros elnöksége, ezért rendezhette meg a felváltva EU-n belül és kívül tartott csúcstalálkozót. Orbán egy csütörtöki Facebook-bejegyzése alapján a mostani, koppenhágai ülésre „brüsszeli bürokratákkal” ment harcolni az európai állam- és kormányfők közé.