Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője hálálkodva köszönte meg Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy kölcsön akarta őt venni Donald Trump amerikai elnöktől pénteken. Leavitt az X-oldalán így fogalmazott:

„Köszönöm Orbán miniszterelnöknek, hogy ennyire kedves volt, de itt maradok!”

Orbán és Trump washingtoni sajtótájékoztatóján szóba került több amerikai belpolitikai ügy is, többek közt a megélhetés és megfizethetőség. Leavitt átvette a szót egy ponton, és kioktatta a sajtót arról, hogy az nem számol be Trump e téren elért eredményeiről.

A sajtótájékoztatón egy újságíró azzal kezdett el felvezetni egy kérdést, hogy Trump csütörtökön arról beszélt, a megfizethetőség egy demokrata humbug, és nem akar erről beszélni. Trump erre egy bő háromperces monológba bocsátkozott arról, hogy minden sokkal olcsóbb, mint elődje, Joe Biden alatt volt, pedig egy katasztrofális helyzetben lévő gazdaságot vett át tőle. Ezután behívta a sajtófőnökét, Karoline Leavittet, akit arra kért, hogy beszélje meg ezt a kérdést, és azt, hogy milyen „kamu és undorító módon lett feltéve a fake news által”.

Leavitt kiosztotta a sajtót, mire jött Orbán közbeszólása, hogy kölcsönvenné az amerikai elnök munkatársát. Trump azt mondta, ez egy remek döntés lenne, de aztán persze megkérte a sajtófőnökét, hogy ne hagyja el őket. Így valószínűleg nincs veszélyben Vitályos Eszter kormányszóvivő pozíciója, de úgy tűnik, Orbán örülne neki, ha egy-két dolgot eltanulna az amerikai kollégájától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!