Péntekről szombatra virradóra olyan tűzijátékot lehetett látni Párizsban, ami néhány percre talán még az augusztus 20-i budapesti show-t is kenterbe verte – hangban legalábbis biztosan.
Egy marokkói focicsapat, a Wydad Casablanca ultrái a szurkolói csoportjuk létrejöttének 20. évfordulóját ünnepelték. A párizsi rendőrségnek azt mondták, hogy „kisebb gyülekezés lesz, visszafogott tűzijátékozással”, így meg is kapták erre az engedélyt. Csakhogy a közösségi médiában már ilyen képek jelentek meg:
A szurkolók a rakpart mentén, valamint a Grenelle és a Mirabeau hidakon állva füstöltek, petárdáztak, és tűzijátékoztak. A műsor állítólag kevesebb mint két percig tartott, és nem igényelt rendőri beavatkozást egy rendőrségi forrás szerint. A Le Parisien szerint a lakosság nem jelezte, hogy nagyon durva lett volna a zaj a környéken. Emiatt a lap annak a lehetőségét is megemlíti, hogy a közösségi médiában keringő videókat esetleg mesterséges intelligenciával módosították.
Jérémy Redler, a 16. kerület polgármestere jelezte, hogy a rendőrség vizsgálatot indított, amiért ilyen méretű megmozdulás történt a kerületben.