
Még 2024 áprilisában avatták fel az olaszországi 90 ezres Pesaro városának főterén a 2007-ben meghalt Luciano Pavarotti operaénekes szobrát. Az átadón ott volt a pár hónappal később polgármesternek választott Andrea Biancani is. A szobor szokásos öltözékében, kinyújtott karokkal, kezében zsebkendővel ábrázolja a művészt, a Három Tenor egyikét.
Idén novemberben a térre karácsonyi korcsolyapályát terveztek, a szoborral azonban valószínűleg nem számoltak. Mivel a 24 méter hosszú, 12 méter széles jégpálya egy szökőkút miatt máshogy nem fért volna ki a térre, a Maestro szobrát sajnos bele kellett foglalni a pályába, de azt egy kis palánkkal elkerítették. Mivel a pályát a hűtőszerkezet miatt egy nagyjából 40 centi magas dobogóra építették,
szegény Pavarotti úgy néz ki, mintha térdből nőtt volna ki a földből, pontosabban térdig a jégbe olvadt volna.
Az építő cég nem lát ebben komolyabb kivetnivalót, nekik a jégpályát használók biztonságát és az esztétikát is figyelembe kellett venniük – közölte a már számos pesarói karácsonyi rendezvényt lebonyolító Seven Group elnöke. Azt elismerik, hogy ez utóbbi talán kissé csorbát szenvedett, de szerintük a dolog inkább határeset, mivel lényegében egyfajta „teraszt” építettek a szobornak, ami megvédi őt a körülötte korcsolyázóktól, mégis lehetővé teszi a szoborhoz való hozzáférést azok számára, akik a szokásos szelfit szeretnék elkészíteni a (most már térdig jégbe fagyott) Pavarottival.
Miután Pavarotti özvegye, Nicoletta Mantovani nevetségesnek nevezte a történteket, Andrea Biancani polgármester elnézést kért a családtól, és vállalta a felelősséget. „Nem állt szándékomban tiszteletlen lenni, hibáztunk, és a városi tanács – élén velem – vállalja a teljes felelősséget” – mondta. Magyarázatul annyit fűzött hozzá, hogy a pálya tavalyi helyszíne messze volt a vásártól, így kevesen használták, emiatt döntöttek az új helyszín mellett.
„Amikor elfogadtuk az új helyszínt, biztosítottak arról, hogy Pavarottihoz nem nyúlnak majd, és nem is építik be a pályába. Ezért okéztam le” – mondta. Az építéskor azonban kiderült, hogy a méretek, a menekülési útvonalak és a biztonsági előírások betartása érdekében az egész pályát kissé át kellett helyezni, így a szobor végül a pálya belsejében kötött ki. „Az újságokból értesültem róla. Senki sem figyelmeztetett” – szomorkodott a polgármester, aki szerint ekkor már késő volt újragondolni az egész projektet.

Miért nem rakták arrébb a szobrot? A polgármester szerint a szobor egy vasbeton talapzaton áll, ami mélyen a földbe van fúrva, így nem lehetett volna sérülés nélkül elmozdítani. A jégpálya egy részének „lenyesése” sem lett volna kivitelezhető a hűtőrendszer miatt. Ezért idén már marad minden így. (Il Resto del Carlino)