Orbán Viktor egy hete azt sulykolja, hogy „mi vagyunk többen”. Érti ezalatt azt, hogy az ő országjárásán szerinte többen jelennek meg, mint Magyar Péter eseményein.

Orbán ezt az üzenetét minden nap egy összehasonlító képpel igyekszik alátámasztani, amelyen egymás alatt mutat be egy fotót a Fidesz és a Tisza kampányeseményeiről. Ezeket általában úgy szerkesztik meg, hogy a fideszeseket közelről fotózzák, hogy nagyobb tömegnek tűnjenek, a tiszásokat pedig a lehető legtávolabbról – már-már műholdkép szinten –, hogy minél kevesebb embernek tűnjenek.

A miniszterelnöknek az üzenete átadásához azonban még ez a vizuális trükk sem elég, néha ennél is tovább megy, szerdán például a saját dunaújvárosi fórumát hasonlította össze Magyar Péter paksi eseményével. Csak azt nem írta oda, hogy Dunaújváros több mint kétszer akkora, mint Paks.

Szombaton azonban még ennél is tovább ment, 19:34-kor kirakott posztjában ugyanis a Fidesz miskolci rendezvényét hasonlítja össze a Tisza szintén szombati, csornai rendezvényével. A poszt alatt Ágh Pétertől kezdve Gyopáros Alpárig feltűnnek fideszes politikusok, azt sulykolva, hogy a kormánypártok rendezvényén milyen sokan, a Tisza rendezvényén pedig milyen kevesen voltak. Íme, a poszt:

Kép forrása: Orbán Viktor / Facebook
Kép forrása: Orbán Viktor / Facebook

A miniszterelnök a képhez két dolgot felejtett el odaírni:

  • a legutóbbi népszámlálás szerint Miskolc lakossága 147 ezer fő, Csorna lakossága viszont kevesebb, mint 9700 fő. Ez több mint 15-szörös különbséget jelent, vagyis, ha az összehasonlítás valóban a Fidesz erejét mutatná, akkor a felső képen legalább 15-ször annyi embernek kellene szerepelnie, mint az alsón.
  • Csorna az ország legfideszesebb választókerületének a központja, amelyben a 2022-es választásokon a Fidesz jelöltje a szavazatok 71 százalékát szerezte meg, az egyesült ellenzék jelöltje viszont csak a szavazatok 21 százalékát. Az Orbán által posztolt kép tehát azt mutatja, hogy az ország legfideszesebb választókerületében, egy kevesebb mint tízezer fős városban is több százan mennek el az ellenzék rendezvényére.

Magyar Péter szombaton egyébként az 55 ezres, tehát Miskolcnál egy nagyságrenddel kisebb Sopronban is kampányolt, ahonnan a következő képet posztolta:

Kép forrása: Magyar Péter / Facebook
Kép forrása: Magyar Péter / Facebook
Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!