Sátánnal ágyba bújó, mikropéniszű deepfake-Trumppal indított a South Park új évada
A Paramount kedden öt évre szóló, összesen 1,5 milliárd dolláros, azaz több mint 520 milliárd forintos szerződést írt alá a South Park alkotóival, szerdán pedig lehet, hogy már meg is bánta a döntést. A sorozat 27. évadának nyitórészében ugyanis a mikropéniszű Donald Trump a sátánnal bújik ágyba, a végén pedig egy deepfake videóban bóklászik a sivatagban, miközben egy narrátor arról beszél, hogy a pöcse talán kicsi, de az emberek iránti szeretete nagy – írja a Consequence.
A 27. évadnak eredetileg tavaly kellett volna megjelennie, ez végül azért nem történt meg, mert Trey Parker és Matt Stone azt mondták, nem akartak Donald Trumppal és az amerikai választási kampánnyal foglalkozni, nehogy túlságosan átpolitizált legyen a sorozat. Ehhez képest az új évadban egészpályás letámadást indítottak Trump ellen, aki az alkotók értelmezésében közel-keleti diktátorként, konkrétan a sorozatban régebben sokat szereplő Szaddám Huszeinként irányítja Amerikát.
A South Park Trumpja mindenkit beperel, aki kritizálja őt, beleértve ebbe South Park városát is. Tőlük több milliárd dollárt követel, amit sikerül lealkudni, de cserébe Trump-párti társadalmi célú reklámokat kell gyártaniuk. Az elsőben egy deepfake-Trump vetkőzik meztelenre a sivatagban, aki az amerikaiakért küzd, és a mikropénisze beszél helyette. Ennek egy külön oldalt is szenteltek, a HeTrumpedUs.com-on lehet megnézni, és úgy tűnik, még 49 ilyen fog megjelenni a jövőben.

Hogy a Paramount számított-e erre, amikor 1,5 milliárd dolláros szerződést ajánlott Parkernek és Stone-nak, azt nem tudni, de az elmúlt időszak történései után nem valószínű, hogy kitörő örömmel fogadták a South Park új részét. Ezen a dealen kívül ugyanis szinte minden döntésüknek az volt a célja, hogy Trump kedvében járjanak, a Paramount ugyanis éppen összeolvadni készül a Skydance nevű médiacéggel, ami kormányzati jóváhagyást igényel.
A Paramount alá tartozó CBS múlt héten jelentette be, hogy elkaszálja az egyik legismertebb műsorát, a Stephen Colbert vezette Late Show-t. Nem sokkal azután, hogy a Paramount 16 millió dollárt fizetett Trumpnak egy peren kívüli megegyezés részeként – amit Colbert múlt hétfőn „zsíros vesztegetésként” jellemzett a műsorában –, noha a cég saját jogászai is teljesen megalapozatlannak ítélték a keresetet, amit az elnök a 60 Minutes műsor Kamala Harrisszel készült interjúja miatt nyújtott be.
A Paramounttal összeolvadni készülő Skydance eközben szerdán állítólag megígérte az elnöknek, hogy megszünteti a diszkrimináció ellen létrehozott DEI-programjait, és új ombudsmant nevez ki, hogy „megszüntesse az elfogultságot” a CBS-nél. Szóval mindkét fél megtett mindent, hogy a Trump-kormány ne gáncsolja el az üzletüket, a South Park viszont még Colbertnél is durvábban szállt bele a Paramount mellett Trumpba is. Hogy ennek lesz-e hatása a két cég bizniszére, azt egyelőre nem tudni.
Az új évad első részét Magyarországon július 28-án, azaz jövő hétfőn lehet majd megnézni a Comedy Centralon.