A punkzenében több van, mint régen, annak ellenére, hogy a politika az utóbbi években átvette annak szlogenjeit. Bizonyos értelemben a rapperek az új punkok, de a műfaj sajátosságait, mondanivalóját bármilyen műfajba át lehet menteni. A Fishing on Orfű fesztiválon tartott beszélgetésünkön Riger Jánossal, a Böiler zenekar énekes-gitárosával, Palágyi Máté Kakassal, a Bohemian Betyars hegedűsével, illetve Jakab Zolival, a Newborn és a Bridge To Solace énekesével, koncert- és turnészervezővel arra kerestük a választ, hogy mit jelent a punk a 2020-as években.
Arról, hogy egyáltalán mi a punk, megoszlottak a vélemények. Jakab szerint a mai napig egyfajta kívülállást jelent, Riger úgy fogalmazott, hogy mindenkinek megvan a saját punkja. Kakas azt is hozzátette, hogy a csináld magad (DIY) szemlélet, vagyis hogy olyanok is zenéljenek, akik nem zenészek, szintén fontos elem. A beszélgetés során később az is elhangzott, hogy minden, akár a népzene is lehet punk, Riger szerint ráadásul a műfaj többet tud mondani ma, mint korábban bármikor.
Az idei Fishing on Orfű lineupjába is egészen sok punkzenekar befért, ezzel kapcsolatban a fesztivál- és koncertszervezők felelősségéről is szó esett. „Én őszintén borzasztóan unom az összes fesztivált, mert mindenhol ugyanaz van” – mondta erről Kakas, akivel Riger és Jakab is egyetértett azzal kapcsolatban, hogy a szervezőknek jobban kellene támogatni a kísérletezést és a kis zenekarokat.
Az is felmerült, hogy ez a tevékenység nem lehet rentábilis, és egy profitorientált fesztiválnak muszáj „butabiztosnak” lennie, hiszen közönséget akar bevonzani. Érdekes ugyanakkor, hogy mindezek mellett egyre több a műfajspecifikus fesztivál, habár Jakab szerint ezekre Magyarország még nem áll készen. Kakas szerint erre az is megoldás lehet, hogy a falunapokra kell olyan zenekarokat vinni, amik egyébként nem jutnának el ezekhez az emberekhez, ezért azt „az emberek pofájába kell tolni.”
A beszélgetésben szóba került még az is, hogy lehet-e a punk slágeres, mik a legjobb európai hardcore- és punkfesztiválok, menő-e ma punknak lenni a fiatalok körében, és hogy jogos-e a Turnstile körüli hype.