Majka: Ebben még három év lehet, nem várom meg, hogy este hatkor, kis színpadon lépjünk fel

Majka: Ebben még három év lehet, nem várom meg, hogy este hatkor, kis színpadon lépjünk fel
Fotó: Bődey János / Telex

897

Nemrég a Telex is megírta, hogy a Forbes ismét Majkát választotta meg a legértékesebb hazai celebnek, a magazin interjút is készített a zenésszel, aki körül az elmúlt hetekben sok minden történt közéleti fronton. A teljes kormányközeli média azzal támadta, hogy a Campus Fesztiválon eljátszott színpadi gagjével a miniszterelnök megölésére biztatta a közönséget, beszólt neki Szijjártó Péter, de ő sem maradt adós, megírta az elmúlt évek legnépszerűbb Facebook-posztját, amiben felkérdezte e NER-t.

A Forbesnak adott interjújából kiderül, hogy habár ma már nemcsak zenészként, hanem vállalkozóként és showmanként is a hazai popipar egyik legmeghatározóbb figurája, de ennek ellenére elképzelhetőnek tartja, hogy három év múlva visszavonul, de addig még hajt, oszt, húz, és nem utolsósorban számot vet azzal, hogyan lehet hosszú távon a csúcson maradni. „Nem várom meg, hogy kisebb színpadon játsszunk este 6-tól” – mondta Majka, majd arra a kérdésre, hogy ez lenne-e a halála, azt felelte, hogy picit méltánytalannak tartaná.

Sokan gondolják, hogy Majka csillagászati összegeket keres, de szerinte ez félreértés. Egyetlen arénás koncert fellépti díja ugyan 12 millió forint körül mozog, de ebből akár 80 százalék is elmegy a 35–180 fős stáb, a látványtechnika és egyéb költségek fedezésére. „Nem úgy megy ez, hogy tizenkétmilliót zsebre vágok, és hazamegyek” – mondja. A 2024-es MVM Dome-koncert például 185 millió forintba került, szerinte ennyiből már a Puskás Arénát is meg lehetett volna tölteni.

A zenélésen és tévézésen túl Majka ma már tudatos vállalkozó. Cége, a Dyma MM Kft. 2024-ben 783 millió forintos árbevételt ért el, adózott eredménye meghaladta a 123 milliót. Emellett szponzorációk, YouTube-jogdíjak, műsorvezetői gázsik és a koncertek is komoly bevételt hoznak. Ő azonban nem „üzemeltetőként” éli meg ezt: „Ugyanaz, mint a szobafestés. Munka. Csak közben élvezni is kell tudni. És én nagyon élvezem a színpadot” – tette hozzá.

A Csurran, cseppen című dala az utóbbi évek egyik legnagyobb hatású magyar slágere lett, amely egy héten belül a magyar felnőtt lakosság kétharmadához eljutott, és már 24 millió feletti a YouTube-megtekintése. A dal szövege politikai reakciókat váltott ki, a NER egészpályás letámadást intézett ellene. Majka a dalról azt mondta, hogy az nem politikai dal, vagyis de, de nem egy konkrét pártnak vagy politikusnak szólt, hanem a világban tapasztalható igazságtalanságokra reagált: Trumpra, Putyinra, az illiberális rendszerekre. Szerinte nagy tévhitben van a világ, ha azt hiszik, hogy arról kellene énekelni, hogy milyen autót vett, meg hogy gyémántfogakat csináltatott magának.

Elmondása szerint a dal megjelenése óta több koncertjét is lemondták – köztük önkormányzati rendezvényeket és a Felcsúthoz köthető Vál-völgyi Zsúrt is. A hivatalos indok ilyenkor a költségvetés hiánya volt, de Majka szerint nem nehéz összerakni a képet: „véletlenül pont most, hogy kijött a Csurran, cseppen”. Szerinte a támogatási rendszerrel is lehet nyomást gyakorolni a fellépőkre, elmondta, hogy „volt fesztivál, ami idén nem kapott pénzt, mert Krúbi is fellépett volna. Őt már el se hívták, engem még igen – de így se volt elég.”

Tizenhat évig volt a TV2-nél, most az RTL-en szerepel. A váltást nem tartja kockázatosnak, inkább szükségszerűnek. „Huszonöt év munkája van ebben. A márkaerő miatt nem kérdés, hogy meg tudtam lépni” – mondta Majka, aki jelenleg a Tizenkét okos ember című vetélkedőn dolgozik, ahol a műsorvezetői szerephez kreatív szabadság is társul. Politikai rendezvényeken azonban nem hajlandó fellépni – sem kormánypártin, sem ellenzékin.

Szerinte a mai közönségsikerhez nem elég a jó zene, vizuális robbanás is kell. Las Vegas-i show-műsorok, például a Cirque du Soleil KÀ című előadása inspirálják. Szerinte ma már nemcsak a zenei tehetség számít, hanem a technika, a kiállás és az attitűd is. Bár a Belehalok még mindig vezeti a magyar YouTube-nézettségi listát 83 millióval, a Csurran, cseppen a legsikeresebb projektje lett anyagilag. 4–4,5 millió forintba került, és már többszörösen visszahozta az árát.

Majka számára a legnehezebb feladat nem az volt, hogy egyszer felfelé íveljen a karrierje, hanem az, hogy húsz év után is a csúcson maradjon. Elmondása szerint „a magyar zeneipar teteje ott van, ahol Azahriah három Puskása”, ő három telt házas Parkot tud, az csak 33 ezer ember, de a hosszú távú A-listás lét szerinte a legnehezebb dolog. Az interjú legvégén arról beszélt, hogy nem akarja, hogy majd legendaként emlegessék, szerinte nem az utókor számít, hanem hogy most jól éljen.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!