Szegényebb a szókincsed, mint Hargita megye

Tovább dübörög a Budapest Open Mic Hiphop Talents tehetségkutató második évada, a harmadik és negyedik epizódban a cypher koncertekre és a battle rapre erősítettek rá a készítők. A harmadik részben Bongor elmondja, hogy kicsit több hatalom jutott neki idén, ezért létrehozta a saját csapatát a casting korábbi szereplőiből, négy indulóját pedig a mentorok közt osztották szét (Co Lee: Lil 404, Busa Pista: Enemy, 6363: Bambi, Saiid: 2B).
Ahogy korábban már a Telexen is volt szó róla, a harmadik részben mutatkozott be a szakmai zsűri: Dezsényi Eszter, Krúbi menedzsere, Sebestény-Gallasz Enikő a WMMD részéről, Bóna Márk Marka a Sziget képviseletében, Sajó Dávid pedig a Telex After színeiben. A harmadik epizódban a közösség és a befogadás hívószavakból kiindulva születtek meg a csapatos cypherdalok, a legjobb csapat (Busa Pistáé) pedig különdíjat kapott, ami még fontos lesz.
A cypherekről nagy általánosságban elmondható, hogy elég sok unalomig ismételt hiphopklisével rakták őket tele, és a hangzás sem volt túl friss. Co Lee csapata koreográfiával is készült, nagy kár, hogy a csapatom-csapatom rímpárt nem sikerült kigyomlálni a szövegből, helyette épp erre húzták fel a refrént: „Veletek, egyedül, közösen, csapatom, B-O-M, tudod, bomba a csapatom.” Ebben a blokkban Xike-nál volt egy nagyobb tévesztés, pedig ő volt az egyik jelentkező, aki erős teljesítménnyel indult a versenyen. Lil 404 színpadi jelenlétére nem lehetett panasz továbbra sem, Dominiqa Savah angollal kevert flowja kicsit súlytalanul hatott, Saiid csapata pedig elvitte ezt a szekciót: az „Annyira elhiszitek, hogy ez Amerika, ahogy a Copy Con is elhitte, hogy jamaikai” sor például arany, és a Harcosok Klubját is sikerült leseggfejezni.
Co Lee csapatából Xike, Dominiqa és Lil 404 jutott tovább: ők nem feltétlen a legjobbak a mezőnyben, de mindenképpen a legkarakteresebb, leginkább megjegyezhető formák mind közül. A harmadik epizód legőszintébb pillanatai azok voltak, amikor az egyik nyertes, Farkas Ferenc (Enemy) hazalátogatott, és az anyukájával koccintott. A stáb a természetes közegében forgatott vele Tápiószecsőn, ahol közeli barátai koszorújában mesélt arról vicceskedve, hogy Temus Mikee Mykanicnek tartják (pedig a hangja amúgy jobban hajaz Bongoréra), majd méltatta kicsit a „kopasz trikós gyereket”, vagyis Lil 404-et. Ez mind real shit a javából, ami sokat frissít a műsoron.
A negyedik rész ugyanígy ezzel a dokumentarista hangvétellel folytatódott tovább, 2B (akit jogosan hasonlítottak Bobakrome-hoz) már az első percben arról beszélt, hogy nem figyeltek rá eléggé gyerekkorában, és a magány a legnagyobb problémája, ezért fordult a művészet, a zene, illetve a buddhizmus felé. „A művészet [az], amit imádok, szerelmes vagyok belé, bármit feláldozok érte” – mondta. Az első percekben bejöttek a már megszokott vertikális-telefonos bejelentkezések is az előadóktól, itt is kedves és hús-vér pillanatok voltak, például ahogy két továbbjutó rappelt a vonaton, és emiatt rájuk szólt a kalauz.
Hamar fontos kulcsmondatok hangoztak el Request és Dominiqa Savah párbeszédében: „Magyarországon a hiphop import dolog, akkor a mentalitása miért nem jött azzal együtt? Az amerikai rap a testvériségről és egyenlőségről szól, és ez itthon nincs meg a hiphopban” – fejtegette Request Dominiqának, akivel végül egymás ellen szálltak harcba a battle rap szegmensben. A különdíjasok (Busa Pista csapata) kiválaszthatták, hogy az ellenfél csapatából ki ellen indulnának, majd így állt össze a mezőny. A battle előtt ismerkedhettek is egymással a kihívók, így kijelölve olyan pontokat, amikkel esetleg majd vissza lehet oltani a másikat. Volt olyan kérdés, amire Dominiqa például nem akart válaszolni, ezzel elkerülve, hogy támadási felületet adjon, ez egészen rafinált taktikának tűnt.
Dominiqa bár az előző részben nem volt kiemelkedő, ezúttal szó szerint felmosta a padlót Requesttel, akit low budget Missy Elliottnak csúfolt. Request utána bele is rontott a szövegébe, gyengusz viszontválasszal támadott, és végül ki is esett a versenyből. Érdekes, hogy az énekesnő hangsúlyozta, hogy nem tud azonosulni az oltogatós hiphoppal, mégis köröket vert a többiekre a nyers és pofátlan energiával.
Xike és Malamo harcában utóbbi kicsit rövidre és felejthetőre vette a figurát, előbbi – aki közben a harmadik adáshoz hasonlóan ismét belegabalyodott a szövegébe – azzal vágott vissza, hogyha fehér lenne, akkor is lerappelné az ellenfelét. A duók párbajában Varangyék szálltak szembe a Frigy meg Sapi párossal: utóbbiak elég keményen felsültek, amit egy battle rapnél nem szabad elkövetni, ez kellemetlenebb, mint egy cypherben rontani, mert gyengeséget mutat, amit a battle rapben nem egyszerűen nem szabad kiengedni. Az addig egészen vajszívű zsűri ennél a blokknál volt a legkritikusabb, a Telex Aftert képviselő Sajó Dávid egyértelműen a legcsípősebb kritikus, és talán mindenkinél szigorúbb meglátásokat fogalmazott meg például Xike-kal szemben.
Northman kiemelkedő arroganciával kezdett 2B ellen, a „Szegényebb a szókincsed, mint Hargita megye, szellemileg gyenge, hiába van ghostwritere” elég fájdalmas csapás egy erdélyi rapper ellen, konkrét iskolapéldája annak, hogyan kell beefet írni. A battle után 6363 megjegyezte, hogy a tavalyihoz képest „ez szar volt”, és bár voltak kiemelkedő oltások, a rapper tök jogosan hiányolta a magabiztosságot, ami több indulóból hiányzik még. A zsűrinél folyamatos vívódás ment azon, hogy az eladhatóságot vagy a stabil tehetséget priorizálják a továbbjuttatásnál.
A továbbjutók Kevinem, Northman, Dominiqa Savah, Lil 404, Varangyék és Xike, aki nagyon sok esélyt kapott, és ki is kötötték neki, hogy ez volt az utolsó, hogy zsinórban ennyit téveszt. Egy induló, a fent már emlegetett Enemy vigaszágon jutott tovább, Dezsényi Eszter pedig felajánlotta a kieső 2B-nek, hogy segít egyengetni az útját. 6363, akinek eléggé megcsappant a csapata, kiviharzott az epizód végén, ez adott egy kis realitys hangulatot a műsornak, aminek egyértelműen jobban áll a dokumentarista hang.
A következő részben a kollaboké lesz a főszerep, Busa Pista pedig egy embert visszahozhat a már kiesettek közül, erről jövő héten rántják le a leplet.
A BOM új részei vasárnaponként érkeznek a műsor YouTube-csatornáján. A Budapest Open Mic HipHop Talents vol. 2. kiemelt médiapartnere a Telex After.