Mindig kérte, hogy az o betűre tegyék ki az ékezeteket, mert őt úgy hívják

Két olyan magyar futballista van, aki a kezébe vehette a legrangosabb kupát, a korábbi BEK-, jelenlegi BL-trófeát, amiről klubszinten minden játékos álmodik. Puskás Ferenc háromszor (1959, 1960, 1966) élhette át a mámor pillanatát, Bölöni László pedig egyszer, 1986-ban. Utóbbi emlékezetes döntő volt, ugyanis úgy nyert először kelet-európai csapat, a Steaua București a BEK-ben, hogy a Barcelona a hosszabbítás utáni büntetőpárbajban egyszer sem tudta a kapuba rúgni a labdát, mivel Helmut Duckadam négyszer is hárítani tudott. Légiós ugyan nem szerepelt a románoknál, mégis soknemzetiségű csapat volt. Gavril Balint a magyaros hangzású családneve ellenére nem beszélt magyarul, így a magyarságot Bölöni képviselte.

Puskásban és Bölöniben közös, hogy egyikük sem magyar csapattal érte el a sikerét. Közös bennük az is, hogy mindketten ballábasok voltak, és most már az is, hogy életrajzi film készült róluk. A párhuzamok sorát azzal zárhatjuk, hogy az 1956-os emigrációja miatt Puskás nevét egy időben le sem lehetett írni Magyarországon, ezért a Real Madrid összeállítása tíz emberrel jelent meg a korabeli magyar sajtóban. Bölöni pedig az erdélyi magyarság jelképe volt, de ez a nyolcvanas években olyan téma volt, amiről szintén szerencsésebb volt hallgatni.

A most 72 éves Bölöniről, aki talán a legismertebb erdélyi magyar a futballban, hiánypótló, szórakoztató dokumentumfilm született.

Mert bár sokszor leírtuk, hogy edzőként ő indította útjára Cristiano Ronaldót, Ricardo Quaresmát, Petr Čechet, Raphaël Varane-t vagy a belga Axel Witselt, teljesen más látni, milyen őszinte szeretettel fogadják őt a jelen vagy a közelmúlt nagy futballsztárjai. Egy ilyen találkozás gesztusai, patetikussága vagy hóbortossága jobban mutat a vásznon vagy a képernyőn, mint írásban.

Kollarik Tamás és Szabó Attila filmje még akkor is tele van bensőséges pillanatokkal, ha a legnagyobb sztár, az Európa-bajnok és többszörös aranylabdás Ronaldo nem szólal meg benne. Mint a filmben mondja Bölöni, vannak csatornák, amelyeken keresztül el tudja azért érni.

Amikor régebben találkoztam az edzővel, feltettem a kötelező újságírói kérdést, hogyan is történt Cristiano Ronaldo felfedezése a lisszaboni Sportingnál, és ő el is mesélt erről egy jó sztorit. Ronaldo anyja odament hozzá, mert nagyon kíváncsi volt arra, hogy a Madeirán született fia hogy tud beilleszkedni a Sporting akadémiájára, és persze arra is, hogy mit mond az edző, tényleg akkora tehetség-e. Bölöni megnyugtatta az anyukát, hogy nagyon jó játékos lesz a fia, de annyit azért javasolt neki, hogy negyedannyi zselét használjon. Ez utóbbit, ennyi év távlatából elmondhatjuk, nem fogadta meg.

Ez a történet nincs a filmben, de azt láthatjuk, milyen fieszta követte, amikor a Sporting 2002 májusában hosszú idő után bajnok lett, és még a kupát is elhódította egy héten belül. Felemelő látvány, hogyan lüktetett Lisszabon, és mennyire vágytak az eufóriára, mert az előző szezonban három edzőjük is volt, győzelmük viszont alig. Aztán jött Bölöni, és minden a helyére került: Hugo Viana és Quaresma abban a szezonban mutatkozott be, Ronaldo egy évvel később. Az egyik klubvezető konkrétan el is mondja a filmben, hogy Bölöni volt az ideális edző, hogy az akadémiába helyezett befektetésük megtérüljön, mert a stratégiájuk két pillére vele erősítette egymást.

Hátborzongató rész, ahogy Quaresma felidézi, miért nevezte el őt anno musztángnak az edző. A Varane pedig arra emlékszik vissza, hogy megragadt benne az edző egyik figyelmeztetése, ami egész karrierje alatt elkísérte. „Az ördög nem alszik” – ez volt az útravaló, még ha nem is a legfranciásabb kiejtéssel adta át ezt Bölöni. A későbbi világbajnok francia játékos a filmen keresztül köszönte meg a lehetőséget, hogy az edző felelősséget rakott rá a Lensnál 2011-ben, amikor 18 éves volt. Nem tudjuk, hogy enélkül mikor igazolta volna le a Real Madrid, amivel aztán mindent megnyert.

Varane arról beszél a filmben , hogy van valami különleges Bölöniben. Ez a különlegesség átütő volt, amikor az elmúlt két évtizedben figyeltem a meccseit, a csapatait. Mert akárhol kapott munkát, nemcsak egyszerű edzőként, inkább hadvezérként, egyben agytrösztként tekintettek rá. Személyesen győződhettem meg erről Belgiumtól Görögországon át Doháig.

Nekünk, magyaroknak pedig azért volt fontos, mert nagyon őszintén, érdek nélkül beszélt a focinkról. Nem azt mondta, amit itthon hallani akartak, hogy kell még egy kis idő, hanem ki merte mondani: a magyar futball manufaktúrában maradt. Miközben a világ futballja már a szórakoztatóipar része lett, itthon még ment az önáltatás, hogy nemsokára elindulunk felfelé.

Talán ő mondta el világosan először, hogy lehet a magyar edzőket szidni, de eközben rámutatott, hogy jókora vezetői válság is van: nemcsak az edzőnek nincs koncepciója, a legtöbb esetben a vezetőnek, aki őt kinevezte, még annyi se. Ez a rendszerben gondolkodás – ami a pályán kívül jellemezte – megvolt a csapataiban is, és bármerre járt a világban, ezt alkalmazta, miközben a hazai focivalóságban ennek még nyoma is alig akadt.

Azért hasznos egy ilyen film, mert megmutatja, mekkora hatást képes kiváltani egy edző, és ez az edző mekkora felelősséget vállal, ha betesz egy fiatalt a csapatába, mert ezzel egy időben óhatatlanul ki kell vennie valakit a legjobb tizenegy közül, méghozzá általában egy rutinosabbat. A fiatal garantáltan hibázni fog, ha előbb nem, a hatodik-hetedik meccse környékén biztosan, de az edzőnek integrálnia kell a képességeit, mert azzal a csapat hosszú távon csak nyerhet.

A film egyik üzenete, hogy volt egy magyar ember, aki elindult egy kis erdélyi faluból, és akinek a magyar focihoz semmi köze nem volt, de a világfutballból kivette a részét. És akiről nagyon kevesen tudták, hogy noha a románokkal érte el nagy sikereit – magyar maradt.

Mindig kérte, hogy az o betűre legyenek kedvesek, tegyék ki az ékezeteket, mert őt úgy hívják.

„És hol játszik Laci a magyarokkal?” – a kérdést a rokonságból tette fel valaki a tévé előtt ülve, amikor még játékoskorában meghívták a román válogatottba. A magyarban értelemszerűen nem játszhatott, de érdekes módon a román válogatottban akkor nem jutott szóhoz, amikor azt Kovács István vagy Jenei Imre irányította. (Nem haragszik rájuk emiatt – mondta egyszer.) Mircea Lucescunak viszont nagyon kellett, és 1983-ban a vb-címvédő olaszokat épp az ő szabadrúgásával verték Bukarestben. Az olasz edző, Enzo Bearzot töredelmesen bevallotta a végén, hogy a magyar játékos volt a mérleg nyelve, őt nem tudta lefogatni. Bölöni a kezdeti mellőzés ellenére is eljutott 102 válogatottságig, noha akkoriban lényegesen kevesebb meccset játszottak egy évben.

A film egyik tréfás jelenete, amikor már a Steaua-játékosok beszélnek arról, hogy volt a csapatnak egy önjelölt fogorvosa, aki rajtuk gyakorlatozott. Bölöni ugyanis fogorvosi diplomát szerzett még szülővárosában, Marosvásárhelyen. Miután az erdélyi klubbal elérte a maximumot – ez egy bajnoki ezüstérem volt –, és átigazolt, hasznosította ezt a tudását is, és Victor Pițurcăt, valamint a lányát is kezelésbe vette. A diplomára azért volt szüksége, mert mi van, ha jön egy sérülés, és véget ér a karrier, nem állhatott üres kézzel – vallotta.

Sokan kutatták a Steaua titkát, hogy milyen szisztematikusan rakta össze a szerdán meghalt Jenei Imre, hogy korban és szerepkörben is mennyire egymáshoz illettek a játékosok. Az igazi újítás azonban az volt, hogy a román bajnok 1986-ban már erőnléti edzőt alkalmazott (azt a Florentin Marinescut, aki egyébként az állami őrséget is kiképezte), ami akkoriban itthon ismeretlen volt, de még évekkel később is szitokszónak számított. Bölöni az elsők közt értette meg a kondi jelentőségét. A Steaua a Honvédot is verve jutott el az elődöntőig, ott pedig a belga Anderlechten szaladtak át 3-0-val a bukaresti visszavágón. A Barcelona elleni 0-0-ra végződött sevillai döntőben Bölöni is kihagyta a tizenegyest, ez végül belefért, mert csak Marius Lăcătuş és Balint vágta be a nyolc rúgó közül.

Jól érzékelteti a film Románia abszurd világát, hogy amikor a későbbi hőst, Helmut Duckadamot banánnal és naranccsal dobálták a katalán drukkerek, ő arra gondolt, majd hazaviszi a gyümölcsöket, mert Romániában akkoriban a boltok polcai teljesen üresek voltak, este tíz után pedig országos áramszünet is. A BEK-sikért jutalmul kapott ARO autókról pedig – ez volt Nicolae Ceaușescu bónusza a csapatnak – kiderült, hogy nem vadonatújak, ahogy ígérték, hanem átfestették a régieket.

A gólok és a gólörömök mellett a drámai jelenetektől sem mentes ez a majdnem két óra, amikor korabeli képsorokkal felidézik, hogyan segített Bölöni egy ritka gyógyszer beszerzésében egy marosvásárhelyi kisfiúnak, akinek ezzel megmentette az életét. Az is szívbemarkoló, mit élt szövetségi kapitányként a román–magyaron, a bukaresti kispadon, amikor a csapata megverte Bicskei Bertalan válogatottját.

Vannak a filmben kevéssé érthető, nehezen követhető ugrások is, és ki nem bontott sztorik, mint a magyarországi letelepedési engedély kérése még 1987-ből és az ezzel járó eltiltás. A diktátor fia, Valentin Ceaușescu (ő egyébként ritkán vállal szereplést, de most megszólalt, és nem akarta eltitkolni, hogy láncdohányos) mentette meg az eltiltástól, így kerülhetett külföldre, és Belgiumban kezdett új életet.

A szenvedélye, az egyenessége, a székely észjárása mindenesetre átjön a filmből. No, meg az intelligenciája. Az, hogy hogyan képes átadni a tudását, hogy abból még most is táplálkoznak a sztárok. Az egyik kedvenc részem az, ahogyan motivált. Petr Čech fel is idézi az egyik tanítását: „A test nem tud különbséget tenni edzés és meccs között, az agynak sem szabad.”

Azt pedig csak sajnálhatjuk, hogy nem állhatott ökölbe szorított kézzel – ahogy focizott –, a magyar válogatott kispadja mellett, és 2013 decemberében Pintér Attila lett a megoldás a kapitányi posztra. Kíváncsiak lettünk volna rá, ő hogyan oldja meg a feladatot.

A két és fél éven át forgatott, 115 perces film Marosvásárhelyen már nagy sikert aratott, vastaps fogadta. A magyar mozikban november 6-tól látható.