Isten csak minket szeret, vagy az űrlényeket is?

Enyhén spoileres kritika.
Egy titkos eszköz, a küszöbön kopogtató harmadik világháború, szervezkedő oroszok és észak-koreaiak, egy kevesek által beszélt matematikai nyelv, a szobába beszálló, megbabonázó vörös kardinálispinty, és egy cég, ami nagyon el akar titkolni valamit – Steven Spielberg új filmjében, A leleplezés napjában az első pillanattól kezdve érezni, hogy valami nagy rejtély van a háttérben, valami baj lesz, valami nagyon készül.
A 79 éves rendező 50 éve foglalkozik visszatérően a földönkívüliek témakörével (Harmadik típusú találkozások, E. T., a földönkívüli, Világok harca, Indiana Jones és a kristálykoponya királysága), a 2022-es Fabelman család utáni első új rendezése, egyben harmincötödik egész estés mozija ismét ebből a megszállottságból született, és ez talán a legnagyobb volumenű, de közel sem legjobb víziója. Saját bevallása szerint a film javaslat és indítványszerű kinyilatkoztatás, amit azért írt meg, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire igazságtalan, ha az ismeretlent csak pár ember ismeri, holott ehhez a társadalom egészének joga lenne, már csak a saját önértelmezése miatt is.
Az alaptétel így Spielberg filmjében az, hogy mi történik az emberiséggel, amikor minden kétséget kizáróan kiderül, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, az A-listás sztárgárda pedig próbálja feldolgozni a földönkívüli élet bizonyítékát és annak társadalmi hatásait. A konfliktus abból a dilemmából fakad, hogy az emberiség készen áll-e szembenézni olyan súlyos felfedezésekkel, amelyek egyszerre ígérnek tudományos áttörést és globális káoszt. A forgatókönyv a producerként is beszálló Steven Spielberg történetötlete alapján készült, és David Koepp írta, aki korábban már több sikeres filmen dolgozott együtt Spielberggel. Közös munkáik közé tartozik három Jurassic Park-film, a Világok harca, és az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága is.

Spielberg friss nyilatkozataiból kiolvasható, hogy szentül hisz a földönkívüliek létezésében, legalábbis abban biztosan, hogy lennie kell rajtunk kívül másoknak is az univerzumban. Egy olyan évtizedes dilemma ez, amit sem kizárni, sem bizonyítani nem tudtak eddig, ahogy az is nagy kérdőjel, hogyha vannak is űrlények, képesek-e valaha elhagyni a bolygójukat és kapcsolatba lépni velünk. A Pentagon eközben az elmúlt években is arra hivatkozik, hogy csupán katonai repülők és drónok azok, amiket ufóknak hisznek az emberek. A leleplezés napja ezt a sok meglévő kérdőjelet megkapirgálva egy két és fél órás, CGI-ba fulladó sejtetés túlbonyolított, egymásra szórt ötletekkel.
Ahogy a titkolózó Pentagon és az igazságot kereső emberiség érdekei ütköznek egymással a valóságban, úgy harcol Spielberg világában a földönkívüli észleléseket titkosító Vardex cég az abból kiváló maroknyi szakadár tudóssal, illetve a két kiválasztott átélővel (experiencer). Előbbi élén Colin Firth, mint Noah Scanlon, az igazságot rejtegető vezető, utóbbiak közt Emily Blunt, mint az időjós-újságíróból lett látnok Margaret Fairchild, és a hátizsákjában több évtizednyi titkosított történelmet cipelő Josh O'Connor Daniel Kellner szerepében.
Eközben egy másik szálon a világháborús konfliktus eszkalálódik a filmben, a tévék azt harsogják, hogy a hidegháború tetőzése óta nem volt ekkora bajban a Föld, a koreaiak és az oroszok után már az Európai Unió is szervezkedik, és életbe lép a Schengeni kódex. Spielberg viszont azt állítja, hogy van ennél a konfliktusnál fontosabb, a leleplezés napjához fogható nap pedig nem lesz még egy a történelemben: míg mi a földi nyavalyáinkkal és magunkkal vagyunk elfoglalva, nem nézünk az ég felé, és nem vagyunk elég kíváncsiak.
Mi sem tudunk teljesen kibújni a saját szkepticizmusunkból, amikor az ufóhívők harsogását halljuk, de Spielberg is hasonló hibába csúszik: bezárja magát a saját játszóterére, túltolja az ötleteit, így néha Tenet-szerű, álintellektuális gondolatokat próbál okosságként eladni. A leleplezés napjának viszont még így is sok mindent el lehet nézni, Spielberg mesteri manipulátorként tartja fenn a figyelmünket az épp soron következő „mi van, ha?” pillanatig.
Az egérképű férfiak legegérképűbbje, Josh O'Connor nagyot megy mostanában (A kiméra, A hang története, Challengers), és bár a kevesebb figyelmet kapó, tavalyi Mastermindban látott teljesítményét nem ugorja meg, de itt is stabil alakítást nyújt. Emily Blunt szinte végig meggyőzően bámul, Eve Hewson légies az állandó bizonytalanságában, Colin Firthnek jól áll, hogy tiszta ideg, Colman Domingo meg mintha újra csak Colman Domingót játszaná, de azt korrekten és ügyesen. Ez a film így nem a sztárgárdán áll vagy bukik, a csavarjai azok, amik megcsavarnak minket is, egyszer rácsodálkozást, másszor kínos hüledezést előidézve.

Fent már elsoroltam, hogy mennyi sejtelmes képet, szimbólumot és helyzetet pakol egymásra Spielberg, amikor azonban befejezi a hatásvadász sejtetést, és elkezdi kifejteni a valódi mondandóját, rendesen meginog a kártyavár. A leleplezés napja aztán ebben a limbóban ragad egészen a fináléig, folyamatosan ingázik a cringeparádé és a gondolatébresztő akció között, ami sajnos a teológiai megfejtésekre is kísérletet tesz kevés sikerrel. Isten csak minket szeret? Vagy szeretheti a földönkívülieket is? És ha megjelenne egy látnoki kiválasztott, mint Margaret Fairchild, azt is atyaúristenként kezelné a Föld népe? Több ilyen megkezdett, de ki nem fejtett téma és kép mellé aztán még gyermekded, álomszerű állatjelenetek is társulnak, amelyek az új Hófehérke kidobott jelenetének tűnnek.
A térrel és az eltűnéses jelenetekkel végig bravúrosan játszó Spielberg néha kilép a komolykodásból, és röhög a szereplői esetlenségén, itt-ott még humort is csepegtet, az viszont baromi kellemetlen helyzeteket szül, amikor akaratán kívül lesz nevetséges a falig elvitt akciójeleneteivel, ahol nehéz elhinni, hogy itt tényleg vérre menően vadásznak egymásra a felek. A vonatos-autós üldözésről jobb nem is beszélni, ahogy arról sem, hogy több tucat képzett ügynök miért nem tudja elkapni a két menekülő főszereplőt. A leleplezés napja valahogy aztán mégis megmenti magát a pofáraeséstől azzal, hogy nyitva hagy kérdéseket és nem zúdít az arcunkba egy földönkívüliek kontra emberek háborút. Olyannyira nem, hogy végül merőben mást sugall a két faj viszonyulásáról egymáshoz.
A film mélypontjai nagyon mélyek, a magaslatai pedig kiemelkedően magasak, így a kettő közt ugrálva elég nehéz eldönteni, hogy katyvaszos agyfaszt, vagy látnoki eposzt nézünk. Spielberg mindenesetre nagy spíler, meggyőzően adja el a bullshitet okosnak, hogy aztán semmiben ne legyünk biztosak, még a rendező rátermettségében sem. Úgy beszél az ismeretlenről, mint aki egyszerre retteg tőle és vallásosan hisz benne, a leleplezése pedig inkább lebegtetés marad. Ha viszont egyszerű hülyeségnek nevezném, azzal épp a dilemmáit kérdőjelezném meg.
A leleplezés napja már látható a magyar mozikban.