Archívum

Bárki lehet szélhámos GDPR szakértő
A nagyvállalatokon kívül szinte senki sem készült fel Magyarországon az új adatvédelmi szabályokra, rögtön meg is jelentek a kóklerek.
Miből van több a magyar utakon, Maseratiból, Teslából vagy Zaporozsecből?
Úgy tűnik az adatokból, hogy a magyarok semmit nem utálnak jobban, mint vén autót leselejtezni. Minden második Audi a magyar utakon használt import, a buszok ötöde Ikarusz.
Két közgazdász körül megy az egész Európát fenyegető balhé Olaszországban
Az egyik kimondta, amit nem szabad, a másikat azzal vádolják, hogy a hitelezők érdekeit képviseli az olaszokkal szemben. Az eurózóna egyben maradása a tét.
Meg vannak őrülve az emberek ezért a focimezért
A Nike már most biztosan 70 milliárd forintot keresett, pedig még nem is lehet kapni a nigériai fociválogatott új mezét.
Légkondicionálásra mehet el a teljes mai áramfogyasztás negyede
Félelmetes iramban terjednek a légkondik, és ez hozzájárul a globális felmelegedéshez.
Ötvenmilliárdos gázvezeték épülhet Magyarországon, hogy ne fagyjanak meg a szlovénok
Az új cső összekötné Magyarországot a második legnagyobb uniós gázpiaccal, és stabilabbá tenné a Dunántúl ellátását is.
Megalomán építkezésekkel próbálják eltakarni Törökország válságát
A világ legnagyobb repterét hamarosan átadják, új autómárkát építenek, az egyik legjelentősebb híd már elkészült, miközben haladnak a válság felé.
Az elektromos autók terjedésének az autókereskedők is betartanak
Az autókereskedők is tartanak az új technológiától, igaz, más okok miatt, mint a vevők.
Egyre többet lopnak a vásárlók az önkiszolgáló pénztárak terjedésével
Nem is olyan egyértelmű üzleti döntés, hogy megéri-e telepíteni az embert helyettesítő gépeket.
Teljesen más világban élnénk, ha nem lennének konténerek
Ép ésszel nem lehet felfogni, mennyi áru mozog a tengeri konténerekben. És még mindig nincs vége a konténerforradalomnak.
Kövess minket Facebookon is!