Archívum

Nem úgy szakadt ketté Európa a járványstatisztikák szerint, ahogy vártuk volna
Világosan elkülönül a nyugati és a keleti-balkáni csoport. Pedig alaphelyzetben sok ember mozog a két országcsoport között.
Duplázza az NHP Hajrá! keretösszegét a jegybank
Népszerű, így 1000 milliárdot még hozzácsapnak. Az alapkamatot változatlanul hagyta a Monetáris Tanács.
Van nagyon fölösleges 250 ezer forintja? Mutatjuk, mire költse
A Ralph Lauren piacra dobott egy melós overált, ami rendesen kopott, meg festékfoltos is, pont mint egy igazi. Csak kb. 25-ször annyiba kerül, mint amit a valódi munkások hordanak.
Két brazil multifunkciós repülőgépet vesz a honvédség
Az Embraer KC-390-esek 2023-ban érkezhetnek meg.
Mérték: Egyre többeket foglalkoztat a politika, de egyre kevesebben hisznek a híreknek
A Mérték és a Medián a magyarok politikai tájékozódási szokásait vizsgálva arra jutott, hogy a hírigények gyors kielégítését szolgáló online és közösségi hírforrások szerepe felértékelődött.
Pert nyert a szakszervezet a Dunaferr ellen
A cég megsértette a kollektív szerződést a szabadságos bér ügyében.
Az egészségügyi törvény módosítását követelik a szakszervezetek
Nem hagyja a kormány, hogy a munkájukra koncentrálhassanak az egészségügyben dolgozók – állítja az Összefogás az Egészségügyért akciószövetség.
Mit nézzünk, ha nem mehetünk moziba?
Shawn Mendes híres lesz, varangyugratás, versenyfodrászat, True Detective-hangulat Erdélyben és egy rakat karácsonyi film és sorozat az e heti streamingajánlóban.
Amikor leállt az ország, a balesetek nem csökkentek annyira, mint az utak forgalma
Feleakkora forgalom mellett csak bő harmadával kevesebb baleset volt az utakon tavasszal.
Kövess minket Facebookon is!