Archívum

Olyan időket élünk, hogy azt kértem: legyen mindenki színesben
David Byrne, a Talking Heads egykori frontembere tizenhárom év után megint Budapestre jön. Nem először, bejárt már itt korábban olyan helyeket, amik a hetvenes évek New Yorkjára emlékeztették, bár...
A Foxpost az akadozó csomagokról: A karácsonyi csúcsszezonra jellemző a forgalom
Sok ügyfél már hetek óta vár a csomagjára. A cég vezérigazgatója szerint tovább nehezíti a helyzetet, hogy jelenleg is zajlik hálózatuk egyesítése a Packetáéval, de hamarosan stabilizálódhat a...
Gulyáságyú Média: Kirúgták a MÁV szolgáltatócégétől a férfit, aki Orbán győri gyűlésén balhézott
Szabó Gábor eddig a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. beszerzési igazgatójaként dolgozott.
A hazai áramtermelés több mint felét a megújulók adták májusban
Eddig egyszer fordult elő 50 százalék feletti havi mutató, tavaly júniusban, de a mostanitól akkor is elmaradt a megújulók részesedése.
Új igazgatót neveztek ki a Szent Imre Kórház élére
Az eddigi főigazgató egyetértett a vezetőváltás szükségességével, ezért bejelentette nyugdíjba vonulását.
Nem a hatosztályossal van a baj, hanem az ötödik osztállyal
Négy éven át egy felnőtt kíséri a gyerekedet. Ismeri a kézírását, tudja, mikor szundít el a matekórán, és azt is, hogy otthon mi folyik. És aztán jön a felső. Ötödiktől fél tucat szaktanár veszi át,...
Varju Lászlót választotta elnökévé a DK
„A Demokratikus Koalíció előtt nehéz időszak áll” – írta közleményében a párt.
Háromszoros áron vett nyuszimotorokat Balásy cégeitől Hankó Balázs minisztériuma
A fideszes politikusok által osztogatott műanyag kismotorokra vonatkozó adatokat a Kulturális és Innovációs Minisztérium jogutódja, a Szociális és Családügyi Minisztérium adta ki.
Itt a Krasznahorkai-kötet, amit a strandra is simán lehet vinni
A szegény ember Da Vinci-kódja, az Orbán-kormány elmúlt 16 évének Oroszország-politikája, a japánok könyvgyűjtő szenvedélye és Krasznahorkai László Nobel-díjig vezető útja. Könyvajánló.
Technikai probléma miatt akadoztak az időzített és nagyobb összegű banki utalások
A bankközi elszámolási rendszert üzemeltető Giro Zrt. szerint az InterGIRO2 szolgáltatásban hétfő délutánra helyreállt a normál ügymenet.
Kövess minket Facebookon is!