Archívum
Észak-Koreába látogatott Hszi Csin-ping kínai elnök
Hét év után először látogatott Phenjanba, pár héttel azután, hogy az amerikai és az orosz elnök hozzá látogatott Pekingbe.
Vádat emeltek egy speciális gyerekotthon dolgozói ellen, mert ételmegvonással és sarokba...
Kiskorú veszélyeztetése és kényszerítés miatt emeltek vádat a hat dolgozó ellen.
Sulyok Tamás szeretett volna ugyanazokkal a pilótákkal repülni, amikor a honvédségi géppel utazott
A honvédség nem tudja, hogy mi volt a kérés oka.
Rejtett veszélyei is vannak a kekvák államosításának, az egyik maga a 4iG kockázatos átvétele
Rengeteg állami tőke van a 4iG Nyrt.-ben mind anyavállalati, mind leányvállalati szinten, de a legfontosabb tulajdonosi jogok Jászai Gellért cégvezetőnél vannak. Ízelítő a kekvák átalakításának...
Zelenszkij megerősítette, hogy Roman Abramovics közvetített közte és Putyin között
Szerinte az orosz milliárdos azt próbálta kipuhatolni, hogy Ukrajna mire lenne hajlandó a béketárgyalások érdekében.
Izrael azonnal válaszolt az iráni légicsapásokra, több iráni városnál támadtak célpontokat
Az izraeli hadsereg szerint katonai célpontokat támadtak Irán nyugati és középső részén.
Forsthoffer Ágnes beadta a vagyonnyilatkozatát, szerinte a mostani forma alkalmatlan bárki vagyoni...
Forsthoffer a posztban arról is írt, hogy a Tisza képviselőinek vagyonnyilatkozatait bizonyára mindenki érdeklődéssel elemzi majd.
Tényleg akkora siker a 16,4 milliárd euró megszerzése?
Milyen uniós pénzek vannak, és mennyihez férünk most hozzá? Mennyit buktunk el, és mennyit szerezhetünk még? Mennyit „hozott haza” az előző és a jelenlegi kormány? Összeszedtük.
18 év után új játékot kap Spyro, a lila sárkány
Az Xbox nagy nyári eseményén hivatalosan is bejelentették a Persona 6-ot, de volt Gears of War, Fable és Senua is, és az is kiderült, hogy a Sony után az Xbox is visszatér az exkluzívokhoz.
Kétsebességes Magyarország: mit jelentene az euró bevezetése a hazai kkv-szektornak?
A forint a szintlépésre vágyó magyar cégeknek súlyos versenyhátrányt okoz, mert egy vaskos biztonsági puffert kell beépíteniük az eurós árajánlataikba.








