Archívum

Trump azzal flexelt a Fehér Házban, hogy nagyobb a medencéje, mint a felhőkarcolók
Az amerikai elnök táblán mutogatta, hogy a Lincoln Memorial medence nagyobb, mint az Empire State Building, aztán azt is mondta, hogy többen voltak rá kíváncsiak, mint Martin Luther Kingre.
A rendőrség szerint nem követett el bűncselekményt a kutató, aki kitálalt a HU-rizont program...
Az NKFIH elnöke tett feljelentést a Telex készülő cikke miatt, amelyben Kolossváry Márton elmondta, hogyan írta felül Hankó Balázs minisztériuma a szakértők rangsorát a pályázati pénzek kiosztásakor.
A nagy felfutás után sincs tele Magyarország vendégmunkásokkal
Budapesten kívül csak Zala és Komárom-Esztergom megyében haladja meg a két százalékot a külföldi munkavállalók aránya, és az adatok alapján nem látszik, hogy tömegesen elvennék a magyarok munkáját.
Aki szerint a homoszexualitás csak emberi hóbort, nem találkozott még a kosokkal
Egy kutatás szerint a kosok 8 százaléka csak más hímekhez vonzódik. Ez a legtöbbüknek egyenes utat jelent a vágóhídra – de egy német farm próbál menedéket nyújtani nekik.
Hiába szüntette meg a mobilparkolás kényelmi díját az előző kormány, a Telekom átnevezte, és plusz...
Vége a szép időknek, parkolásonként 99 forintot dob rá a szolgáltató a parkolás díjára.
Ha a helyi szintekhez viszonyítunk, sok helyen tényleg túl magasak a polgármesteri fizetések
Nem biztos, hogy az országos átlagkeresethez indokolt viszonyítani a polgármesteri béreket, miközben számos településen nem érik el azt a szintet a fizetések.
Trump több pofonba is beleszaladt a kongresszusban, kezdenek ellenállni neki a republikánusok
Eddig úgy tűnt, hogy Donald Trump bármit megtehet, a kongresszus republikánus képviselői és szenátorai nem fognak neki nemet mondani. Az elmúlt hetekben azonban ez elkezdett megváltozni, és...
Oroszország elvárja, hogy a magyar kormány „a nemzeti érdekeire” fókuszáljon
Ezt az orosz külügyi szóvivő mondta, hozzátéve, hogy Oroszország döntéseit a konkrét tettek és nyilatkozatok alapján fogja meghozni.
Mit tegyek, hogy ne fújjon fel a bab?
A babfélék a legszuperebb csodaélelmiszerek, de közismert róluk, hogy kínos kellemetlenséget tudnak okozni pár órával az elfogyasztásuk után. Áztatni, vagy nem áztatni – ez itt a kérdés.
Kövess minket Facebookon is!