Takács Péter: Nem az határozza meg az ágazat sikerét, hogy van-e egészségügyi miniszter
„Bízom abban, hogy egyszer Varga Judit még vissza tud jönni közénk, ha felépül abból, amit Magyar Péter és ez az egész kegyelmi ügy körüli meghurcolás okozott neki” – mondta Takács Péter egészségügyi államtitkár Lentulai Krisztiánnak a Hotel Lentulai legfrissebb adásában.
A beszélgetés nagy részében a Takács Péter és Kulja András közti ATV-s vitáról volt szó. Takács szerint szakmai szempontból a Tisza Párt politikusa nem tudott fogást találni rajta. Azt mondta: ettől a részétől nem is tartott, inkább attól, hogy a tartalmon kívüli demagóg szövegeket hogyan kezelje le. „Én pókerezésből is éltem fiatal koromban, úgyhogy bíztam benne, hogy ha a pókerasztalnál nem tudtak megingatni, akkor itt sem fog menni.”
Takács szerint már a kézfogásuk megalapozta a beszélgetés hangulatát: azt mondta, Kulja András „szteroidos, gyúrós ovis módjára” fogott vele kezet.
Takács szerint ha ő képes volt felülkerekedni egy vitában a Tisza politikusán, akkor bármelyik fideszes politikus képes lenne hasonlóra.
Takács Péter szerint semmit nem lehet tudni a Tisza Párt egészségpolitikai ajánlatáról. Minden évben 500 milliárddal többet akarnak költeni az egészségügyre. De honnan lesz erre bevételük? – tette fel a kérdést. Ő úgy látja, hogy az ellenzék az EU-s pénzekre alapoz, de azok már nagyrészt Ukrajnában vannak.
A beszélgetésben ezután szóba kerültek a kormány egészségpolitikai intézkedései. Az államtitkár kiemelte a digitalizációt, az online időpontfoglaló rendszert. Azt mondta: a magyar egészségügybe jönnek vissza az orvosok. Amikor ő végezte az egyetemet, a szocialista kormányzás idején évente 1000-1100 orvos hagyta el Magyarországot, a kormány intézkedései után mostanra ez a szám nagyjából évi 400, de ebből 300-an továbbra is írnak e-recepteket, ami azt jelenti, hogy ők csak ingáznak, nem véglegesen mentek külföldre – mondta.
Takács szerint az a probléma, hogy az orvosok közül a középkorosztály hiányzik: sokan vannak nyugdíj előtt, és sok a fiatal belépő. A nővérhiányról azt mondta: ez az egész nyugati világban általános probléma, ami azzal magyarázható, hogy egy nagyon sok munkával járó, segítő szakmáról van szó, ami nem népszerű a fiatalok körében.
Pár mondat erejéig a hazai várólisták is szóba kerültek. Csípőprotézis-műtétre 130 napos átlagos várakozási idő van, de Takács szerint vannak, akik trükköznek: az egykori orvosbárók néha direkt későbbi időpontot adnak meg a betegnek, és utána odacsúsztatják nekik a magánrendelőjük számát. Takács szerint ez egyértelműen jogszabályellenes, ezért kezdeményezte, hogy az EESZT-ben is tüntessék fel a kiajánlott időpontot, így ezek visszakövethetők.
Takács a térdprotézisműtétre várók listájával nem elégedett, „nemzetközi szinten a középmezőnyben vagyunk” – mondta. Itt azzal szeretnének javítani a helyzeten, ha a betegek akár másik intézménybe is mehetnének műtétre, és így területileg jobban szétoszlana a terhelés.
Takács szerint az egészségügyi minisztérium hiánya a gyakorlatban nem jelent hátrányt. „Alapvetően ahol fejlett egészségügyi rendszer van, ott nem orvos az egészségügyi miniszter.” Szerinte nem ez határozza meg egy ágazat sikerességét, hanem a szakmai munka, ami most a Belügyminisztériumban folyik. És az, hogy a kormány asztalánál mennyire sikerül érvényesíteni a szakpolitikai állásfoglalást. Pintér Sándornak megfelelő érdekérvényesítő képessége van, én nagyon sokat tanulok tőle – mondta Takács Péter.
A műsor végén Takácsnak politikusokról kellett elmondania az asszociációit. Itt a riporter rákérdezett Dobrev Klára személyére, akiről az államtitkár azt mondta: személyesen egyszer beszélt Dobrev Klárával, akkor a DK politikusa arra próbálta meg rávenni, hogy a Kútvölgyi kórházat játsszák át magántulajdonba a Medgyessy-kormány alatt. Ő 20 évesen hallgatói vezető volt a SOTE-n. „Ajánlottak egy megfelelő mennyiségű összeget, ha én erre hajlandó vagyok, de én ezt visszautasítottam.”
Takács kijelentései miatt megkerestük a DK sajtóosztályát, ha válaszolnak, beszámolunk róla.