Felszámolják a Tűzoltó utcai lezárást, hétfőtől újra járnak ott az autók

603

„Hétfőtől a Ferencvárosi Önkormányzat visszaengedi az autóforgalmat a Tűzoltó utca érintett szakaszára. Ugyan marad egy apró, kb 45 nm-es jelképes zöld kitelepülés, és bár a Ferencvárosi önkormányzat elismeri, hogy a forgalomcsillapítás sikeres volt, a sétány most mégis felszámolásra kerül” – jelent meg a Sétáló Budapest nevű civil szervezet Facebook-oldalán egy vasárnapi bejegyzésben, miután két héttel ezelőtt lezárták a Tűzoltó utca Ferenc körút és Angyal utca közötti szakaszát, hogy ott ideiglenesen sétányt alakítsanak ki.

A IX. kerületi önkormányzat a Telex megkeresésére közölte korábban, hogy a Tűzoltó utca forgalomcsillapítását a – többek között Puzsér Róbert által létrehozott – Inga kávézó kezdeményezte, és jelezték, hogy az Inga tulajdonosainak az ötletébe az önkormányzat beleegyezett, miután a Budapest Közút is támogatta a tervet, és a kezdeményezők közösségi tervezéssel előre kikérték a lakók véleményét. Klímaválság van, Ferencvárosban is nagy szükség van több sétálóutcára és olyan kezdeményezésekre, amelyek forgalmat csökkentenek és a levegő minőségét javítják, fűzték hozzá akkor azzal, hogy az ideiglenes forgalmi rend csak két hónapra érvényes.

A szervezet a Facebookon most azt írta, hogy a projekt kizárólag a Sétáló Budapest és az Inga Kultúrkávézó saját erőforrásaiból, az illetékes hatóságok és a Ferencvárosi Önkormányzat jóváhagyásával jött létre, „a torkolat ezen szakaszának sétálóutcásítása független szakmai szervek közreműködésével történt, így minden szakmai kompetenciát igénylő kérdés – beleértve a forgalomcsillapítást, a Gyermekklinika könnyű és akadálymentes megközelíthetőségének biztosítását, valamint az utca tájépítészeti látványtervének kialakítását – a vonatkozó előírásokat követve kerültek előkészítésre.” Bejegyzésük szerint kiemelt figyelmet fordítottak a környéken élők és az utcában található intézmények előzetes tájékoztatására és lehetséges bevonására.

„A Sétáló Tűzoltó utca ügye kapcsán rengeteg fideszes hazudozás, félrevezetés és vádaskodás látott napvilágot. A Gyermekklinika környezetét ugyan napi ezer autótól óvta meg a forgalomcsillapítás, most mégis a forgalom visszavezetését követelik a Tűzoltó utcába. (…) Csalódottak vagyunk, hiszen a közösségünk rengeteg áldozatot hozott ezért a sétányért. A sok alattomos fideszes hazugság ellenére a területfoglalási engedélyünk nagyjából 550 ezer forintba került, az utca újraterveztetése 3,5 millió forint volt, és a virágládák, növények összesen körülbelül 2,3 millió forintba kerültek” – írták, és közölték, hogy a valótlan állításokért helyreigazítási felszólításokra készülhet a „NER-es propaganda”, illetve bíróságra viszik Szentkirályi Alexandrát és Gyurákovics Andreát is.

A július 11-i utcai fórum, fent: felháborodott résztvevők, lent: a tömegben a kerületi alpolgármester, Döme Suzi, valamint Puzsér Róbert – Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / TelexA július 11-i utcai fórum, fent: felháborodott résztvevők, lent: a tömegben a kerületi alpolgármester, Döme Suzi, valamint Puzsér Róbert – Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / Telex
A július 11-i utcai fórum, fent: felháborodott résztvevők, lent: a tömegben a kerületi alpolgármester, Döme Suzi, valamint Puzsér Róbert – Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / Telex

Kijelentették, hogy a konszenzus érdekében szeretnének újabb párbeszédet kezdeményezni a Gyermekgyógyászati Klinikával, és mélyebben bevonni a helyi lakóközösséget. „A célunk, hogy velük közösen tudjuk formálni a sétálóutca jövőjét és javítani az eredeti koncepciót. Nem adjuk fel.”

A Tűzoltó utca sétálóutcásítását a környék lakói közül többen ellenezték, a budapesti kormányhivatal pedig szabálytalanságokat talált benne, utóbbi miatt át is rendezték a lezárást. A lezárásról rendezett konfliktusos utcai fórumról itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!