Az olajszennyezés után egyszer csak nem itták meg a vizet a lovak. Akkor már mi sem ittuk

„Mi történt itt egy év alatt? Ipartelep épült, őzikék és nyulak helyett most fúrótornyot látunk. Nagyon kínos az egész”

– mondja lemondóan Éva, egy Gárdony zártkertes részén lakó nagymama, aki évekkel ezelőtt, azóta elhunyt férjével építette fel házát ezen a környéken. Éva hamar megszerette a természet közelségét és a nyugalmat – azt érzi, pont ezt vette most el tőle a Mol által okozott olajszennyezés, aminek gócpontja a házától nagyjából 50 méternyire volt.

A Mol tavaly októberben jelentette be, hogy olajszivárgást észlelt a Pécs és Százhalombatta közötti vezetékükön Gárdony mellett. Azóta kiderült, hogy a területen közel 500 köbméter kőolajszármazék, gázolaj és benzin folyt ki, ennek jó része már azután, hogy a Mol szeptember elején érzékelte, hogy valahol ereszt a vezeték.

Éva úgy emlékszik, ezen a napon hirtelen felvonult egy nagy flotta, rendőrség, „az egész területünk úgy nézett ki, mint egy városi parkoló, annyian voltak itt”. Mint mondja, az első nap hiába kérdezték, mi történt, csak az a válasz jött, hogy nincs semmi érdekes. Volt, akinek azt mondták a rendőrök, hogy a vadludak miatt jöttek ki. „Csak később derült ki, hogy baj van, megrepedt a cső.”

Idővel aztán kiderült, mennyi olaj folyt ki. Majd az is, hogyan tervezi kezelni a helyzetet a Mol: jelenleg a kármentesítés részeként izolációs falat épít a környéken, hogy gátolják a kiömlött anyag terjedését a földben. Ezt a falat egy 33 méteres fúrótorony építi, ami lépésről lépésre halad, fúrni fog például közvetlen Éva kerítése mellett is. A lakók időben csúszó munkákra, kommunikációs hiányokra panaszkodnak, a Greenpeace-szel pedig a kormányhivatal határozatát is megtámadták. Eközben az olajszennyezés miatt szakadék alakult ki a zártkerti lakók, a Mol és az önkormányzat között – azt pedig egyelőre nem látni, hol van ennek az egésznek a vége.

Az a szeptemberi nap

A tavaly októberi olajszennyezéshez hasonló hiba a Mol saját bevallása szerint nem fordult még elő a cég története során. Kozma Szabolcs, a Mol logisztikai vezetője korábban azt mondta, az olajvezeték elrepedése olyan hiba volt, amit diagnosztikai módszereikkel eddig nem tudtak kiszűrni, ezért tartott sokáig, mire megtalálták a problémát. A Mol olajszennyezése röviden: a cég tavaly szeptember 10-én észlelte, hogy nagy mennyiségű üzemanyag hiányzik a vezetékből, de először azt gondolták, csak valaki lopja a benzint. Később derült ki, hogy nem erről van szó, hanem az 50 éves vezeték öregedett el és repedt meg. A Mol először 10 köbméterre becsülte a kifolyt üzemanyag mennyiségét, aztán derült csak ki, hogy valójában 200 köbméterről van szó.

A Mol a tényfeltárásnál 487 köbméter olajról számolt végül be: a 200-hoz képesti plusz 287 ezer liter akkor folyt el, amikor a Mol már tudta, hogy repedés van a csövön. Ahhoz, hogy ezt a repedést megtalálják, újraindították a csővezetéket: szerintük ekkor „csak a lokalizáláshoz szükséges minimum mennyiség” folyt rajta, szállítás nem történt. „Fontos hangsúlyoznunk, hogy ez a minimum elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a nyomáscsökkenés, nyomáshullámok érzékelése alapján a helyszín pontosítását el tudjuk végezni” – írták válaszukban arra a kérdésünkre, miért indult újra az üzemanyag a csőben, mi folyt pontosan benne, és szállított-e ekkor a cég üzemanyagot a csövön keresztül.

Így került a feltárással együtt végül 487 köbméter olaj a laza, löszös talajon keresztül 15-16 méter mélyre. Itt egy agyagos réteg, egy úgynevezett fekü fogta meg az üzemanyagot, legalábbis ezt remélik a szakemberek.

A Mol ezután megkezdte az izolációs fal építését, amit eredetileg májusra, mostani válaszuk szerint viszont már csak augusztus végére ígérnek. A Mol szerint a 20 méternél mélyebben lévő, rendkívül kemény kőzetek miatt csúszott a munka. Úgy látják azonban, hogy ez a csúszás nem kockázat: mint írták, a szennyezés 30-40 méteres sugarú körben lokalizált, „nem jutott a talajvízbe és nem terjed a város irányába sem”. Ha mégis baj lenne, azt szerintük kimutatnák a figyelőkutak.

Egy helyi Csernobil

„Közel 17 tanker teherautónyi olaj fele azután szivárgott el, amikor már tudta a Mol, hogy baj van. Közel egy hónap után találták meg a lyukat, a lakosságnak meg alig mondtak valamit” – panaszolja szinte egybehangzóan az a hét zártkerti lakos, akikkel Gárdonyban beszélünk. A gárdonyi zártkertekben 164 állandó bejelentett lakos él, és bár a Mol által lehatárolt haváriaterület 50 méteres sugarú, az olajszennyezés hatását ennél messzebb is érzik.

„Nem merem használni a vizet locsolásra sem, minden elszáradt. Én állandó lakos vagyok itt, nem tudom csak úgy bezárni az ajtót és hazamenni valahova”

– mondja Éva, amikor leülünk nála a házikójában.

A növényei elszáradtak, a kerítése másik oldalán pedig ledöngölték már a földet, hogy előkészítsék a terepet a fúrótoronynak. Mint mondja, tart attól, milyen lesz, ha közvetlen mellette mennek majd a munkálatok: amíg szemben dolgozott a gép, akkor is volt olyan, hogy nem mert bemenni a saját konyhájába. „Annyira rezgett a ház a fúrástól, féltem, hogy rám szakad a szekrény” – mondja. Tőle pár házzal arrébb Lajos ugyanerről számol be: bár ő csak nyaralóként használja a zártkerti házát, így is többször tapasztalta, hogy amikor „megy az úthenger, remeg a ház, táncol a pohár az asztalon”. Hangsúlyozzák, tudják persze, hogy ez a kármentesítés része.

Hasonlókat tapasztal a többi, a haváriaterületen kívüli lakos is a környéken: van, aki a gép hangját hallgatja egész nap, van, aki munkagépeket kerülget, de olyan is, akinek a szomszédjába került a zagykeverő. Amikor belépünk Emíliához, egy szép, új ház fogad, egy idős, de annál barátságosabb kutya fut elénk, balra messze szőlő látszik a kertben. Igaz, jobbra néznie nem érdemes az embernek: ott már fúrótorony magasodik messze, a közvetlen szomszédban pedig mobilvécé és munkások. Ide, Emília kerítéséhez került a zagytelep.

„Ez, mint egy kis helyi csernobili telep, itt fog maradni. Lesznek látható jelei, amik sokáig velünk lesznek.

És ahol a törés történt a sarkon, ott mi lesz? Egy senkiföldje, nézhetjük majd, ahogy összedől a ház, mert odaköltözni senki nem fog” – mondja Emília arra az egyetlen házra utalva, amit az olajszennyezés kezdete óta kivásárolt a Mol. Ott egy család lakott, az ő kertjükben futott végig a cső, itt történt a repedés is. A helyiek szerint mással nem egyezett meg azóta sem az olajcég a kártalanításról: többek között ezért is kezdeményezte Emília egy pertársaság létrehozását. Hozzáteszi, ő az elején azt várta volna, hogy „nyomásgyakorlás nélkül is tájékoztat a Mol. De minden, amit most tudunk, az azért van, mert a lakók és a civilek csináltak valamit”.

A helyiek szerint lakossági fórum is lényegében csak civil kezdeményezésből jött létre, az olajszennyezés óta, „a civileknek pedig minden adatért küzdeniük kellett”. Emília szerint az előző, fideszes önkormányzat mostohaként kezelte a zártkertet, remélték, hogy az új vezetéssel más lesz a helyzet. Azt érzik, nem lett az.

A tényfeltárás

„Cinikus lenne most azt mondanom, hogy adok nektek egy pohárral a csapvízből” – mondja Enikő, akivel a gárdonyi Géza fejedelem útjának egyik elágazásánál lévő házában találkozunk. Miközben hozzá autózunk, hatalmas munkagépeket látunk, folyik a munka, tehergépeket kerülgetünk az autóval, hogy az utcáig eljussunk. Bár ők a haváriakörzeten kívül esnek, nagyon közel vannak hozzá, ezért mégis érinti őket a felújítás: az utcájuk egy része teljesen le lesz zárva egy darabig a munkálatok miatt, mivel zsákutca, „ezért senki se ki, se be”.

Mint mondja, a rossz kommunikációt mutatja, hogy bár neki jelezte a lezárást a Mol, a mögötte lakó szomszédoknak már ő adta tovább a hírt, nem a cég. „Balesetek előfordulnak, de egy ilyen helyzetben mind a terület teljes kármentesítését, mind az ott élők, ingatlantulajdonosok kártalanítását tekintve 100 százalékosan helyt kellene állnia a Molnak” – mondja Enikő.

Arról is beszél, hogy nem túl bizakodóak most a helyiek. A Mol több tényfeltárást is készíttetett. A tényfeltárás egy független cég által készített tervezet, ami meghatározza a károk pontos mértékét és a kármentés során elvégzendő teendőket. Az első ilyen tényfeltárás azonban néhol ezerszeres szorzókat engedett meg bizonyos szennyezőanyagok javasolt határértékeként (D-határérték) a törvényileg megengedetthez (B-határérték) képest. Lakossági nyomásra aztán új tényfeltárást készítettek, ezt a kormányhivatal el is fogadta, a lakók és a Greenpeace viszont megtámadta.

Mint a Greenpeace írja, azért, mert a határozat továbbra is jelentős szennyezés meghagyását engedné az olajcégnek az érintett gárdonyi területen. A kármentesítés után a talajban elérendő célértékek helyenként 57-szer, de van, hogy 342-szer több veszélyes anyag jelenlétét engedik meg, mint ami törvényileg elő van írva. Mivel rákkeltő anyagokról is szólnak a mérések, ezért a helyiek azt akarják elérni, hogy ezeket az egészségügyi határértékre módosítsa a kormányhivatal.

Horányi Tibor gárdonyi önkormányzati képviselő szerint azt a Mol szakembere is elismerte, hogy húsz éves távlatban egészségügyi kockázatot jelenthet a szennyezés. Ahogy azt is, hogy a falon belül soha nem tud majd a cég törvényileg előírt határértéket visszaállítani. „A Mol azt mondta, a falon kívül erre fognak viszont törekedni. De a kormányhatározat által elfogadott dokumentum nem ezt mutatja” – mondja Horányi, aki Gárdonyban független képviselő, de egyben ő az egyik vezetője egy helyi civil szervezetnek, az Alba Natura Alapítványnak is, ami a Greenpeace mellett felkarolta a lakosság ügyeit.

Horányi szerint a Mol első tényfeltárása legalább húsz kérdést felvetett, az pedig továbbra is baj, hogy nem tudni, mi van a feküréteg alatt. Ahogy szerinte azt sem, mi biztosítja, hogy a szennyezett kútból nem érintkezhet olaj a vízadó réteggel. A Mol bevallása szerint a monitoring kutak mintái alapján a fúrt kutak nem szennyeződtek, de a falon belül egy kút igen: az olajszennyezés közvetlen közelében lévő telek kútja, ezért ezt „eltömedékelték”. Nyáron 200 méteres körzetben vizsgálja be újra a fúrt kutakat a cég. Horányi szerint a határérték kérdése viszont a későbbi kipárolgás miatt is fontos:

szerinte a kipárolgás ilyen értékekkel olyan, mintha valaki állandóan a benzinkúton élne, és ott venne levegőt.

A Mol az egészségügyi aggodalmakra válaszában annyit írt: arra tettek javaslatot, hogy újabb tényfeltárást végeznek majd, „ennek az eredménye határozza majd meg a jövőbeni határértéket, amelynek elérésére a Kormányhivatal fogja hivatalos eljárásban kötelezni a Mol Nyrt-t. Természetesen az a célunk, hogy teljesen megtisztítsuk a területet”.

A lakók kifogásolták azt is, hogy míg a civilek igen, addig az önkormányzat nem támadta meg a határozatot. Eötvös Pál polgármester szerint az önkormányzatnak nincsenek erre specializált szakemberei, de úgy gondolja, biztos alapos okuk volt megtámadni a civileknek a kormányhatározatot. Eötvös szerint nem kérdés, hogy katasztrófa történt, de szerinte ezt felnagyították „a nyerészkedők és politikai haszonszerzők”. Eötvös beszélt arról is, hogy ők nem tartották megalapozottnak a tényfeltárás megtámadását, de később arról is, hogy az önkormányzat saját tényfeltárás elkészítését szavazta meg. A polgármester szerint ha ez ellentétes lesz a Moléval, akkor megtámadják ők is a határozatot. De az még idő, mire eljutnak idáig.

Eötvös arról is beszélt, hogy az önkormányzat hozott létre egy haváriabizottságot az önkormányzaton belül, ennek Horányi volt a feje, aki szerinte „egyszer csak lemondott, de előtte sem csinált semmit”. Horányi ezt máshogy látta: szerinte hónapokig kellett kérni az önkormányzatot, mire a bizottság létrejött. Mint mondja, el is kezdtek utána dolgozni, de nem látott valódi támogatást az önkormányzattól, ezért lemondott az elnöki posztról. A lakók úgy érzik, az önkormányzaton belüli feszültségekre végső soron őket érinti, mert „feszültségek vannak, nem akarják egymás javaslatait meghallgatni, és az olajszennyezés ügyében is ez van”. Jól mutatta egyébként a gárdonyi testületi feszültségeket az is, hogy idén sorra mondtak le képviselők, ami miatt időközi választást is írtak ki Gárdonyban.

Vízkérdés

A tényfeltárás olyanokat is aggaszt, mint a szennyezéstől 150 méterre élő István, aki szerint az egyetlen helyes lépés a tényfeltárás megtámadása volt. „Mindenki más elpártolt tőlünk, pedig a munkások itt két tenyérnyi méretű lyukról beszéltek az olajvezetéken” – mondja. István nem érti, hogy lehet így itthagyni egy területet.

Istvánnal lovak, disznók, tyúkok között sétálunk, arról beszél közben, hogy negyven éve lakik itt, azóta ezt a vizet itta: „az olajszennyezés után egyszer csak nem itták meg a vizet a lovak. Akkor már mi sem ittuk” – mondja. Az önkormányzat és a Mol csinált az olajszennyezés után vízvizsgálatot, ebből az derült ki, hogy benzol nincs, nitrát, nitrit, kólibaktérium viszont van a kutakban. Bár István talált olajat a sajátjában, erre az volt a válasz, hogy az nem a Moltól van.

„A csekély nyugdíjam kiegészítéseként akartam állatot tartani, de hiába. A nyugalmunk is elveszett” – mondja István. A telkén 200-300 tyúk, lovak, macskák, kutyák és disznók is vannak, nekik a faluból hoz a szennyezés óta vizet. Napi 1-1,5 köbmétert. Közben viszont a vízhiány miatt több állata is elpusztult.

A vízügy kérdése a zártkertben egyébként összetett: ivóvízhálózat az olajszennyezés előtt sem volt itt kiépítve, a lakók viszont a szennyezés óta arra sem merik használni a kútjaikat, amire addig igen. A helyiek emiatt nem is városi ivóvizet kértek a Moltól, hanem egy új közkút fúrását. Ezt viszont nem lépte meg a Mol. Helyette először PET-palackos vizet biztosított, de ez megszűnt, mert a Mol szerint a helyiek nem vitték vissza az 50 forintos palackokat. Aztán egy tartályt raktak ki, de az télen befagyott. Végül biztosítottak egy tűzcsapra szerelt kutat, de az a lakóövezettől messzebb van, nagy mennyiségben nehéz megoldaniuk a lakóknak, hogy hozzanak belőle. A polgármester erről úgy fogalmazott: szerinte „a Mol biztosított vizet, csak a lakók nem használják”.

Odaszögezve

A lakossági fórumokat szervező Zsófi és Robi a szennyezéstől messzebb lakik, de azt érezték, civil kezdeményezés kell az olajszennyezés ügyében. Mint mondják, amikor kiderült a szennyezés, a polgármester összehívott egy fórumot, ahol azt mondta, ne forduljon senki a sajtóhoz, mert akkor lenullázódik az ingatlanok értéke. „Ez igaz is lett volna, ha ez a probléma egy-két hét alatt megoldódik, de nem így lett”- teszik hozzá. Így végül megtanultak közérdekű adatigénylést beadni, hogy ők szerezzenek információkat. Úgy látták, a lakossági fórumok is azt mutatják, hogy a helyiek válaszokat akarnak. Ezekre a fórumokra a Mol nem ment el, habár levelében most azt írta: „a kármentesítési munkálatokról a rendszeres tájékoztatást adunk a hatóságok, illetve az önkormányzat részére és igény szerint a lakosság számára is”.

Az önkormányzat úgy látja, hogy jól halad a Mol a munkával, Eötvös szerint, ha a fal elkészül, akkor „98 százalék biztos, hogy nem tud majd elmozdulni a szennyezés”. A polgármester optimista a helyzettel kapcsolatban, mint mondta, ő úgy tudja, a Mol napi 4-500 liter olajat nyer ki a földből. Úgy látja, katasztrófa valóban történt, de az, hogy az olaj kútba vagy akár a Velencei-tóba jutna, „csak riogatás volt”. Ő maga azt sem érti, „eddig hogy merték használni azt a vizet a zártkertiek”.

Eötvös optimizmusát jelzi, hogy a lakókkal szemben ő úgy látja, mindenről adnak tájékoztatást, és a kármentesítés is folyamatban van, csak a lakók azt nem verik szerinte nagy dobra. Hiszen, mint fogalmazott: „minél többet akarnak kicsikarni a Molból, érthető módon, én is ezt tenném, valószínűleg ön is”. Arról is beszélt, hogy a gárdonyiaknak van elég baja, az pedig, hogy szó van az olajszennyezésről, leverte az ingatlanárakat és a turizmust:

„Minél többet rágódnak ezen a lakók, meg viszik a nagyvilágba ennek a hírét, annál jobban verik le a saját ingatlanáraikat”

– fogalmazott Eötvös. A polgármester úgy látja, az önkormányzat mindent megtesz, nem fordított hátat a lakóknak. Azt ígérte, egy lakossági fórumot is hívnak majd össze, de csak azután, hogy az izolációs fal elkészült. Bár a zártkert szerinte nem állandó lakásra van, „kormányzati elszúrásnak” tartja, hogy lakhatnak ott emberek állandó lakcímmel. (A zártkertek szociológiájáról korábban itt írtunk.)

Zsófiék szerint részben a polgármester hozzáállása miatt érzi úgy az ember, mintha „csak felfújnánk a bajunkat és feleslegesen pattognánk”. Szerintük a kormányhivatal és a Mol is így áll hozzájuk, pedig szerinte ha a lakók nem tettek volna semmit, akkor „büntetlenül lehetne ekkora környezeti sebet okozni itt”.

A Mol a polgármesterhez hasonlóan azt mondja, hogy számukra „kiemelten fontos a károsultak teljes körű kompenzálása” és az érintetteket kártalanítani fogja, ez a helyiek szerint nem történt meg. Pedig az ingatlanárakat tényleg lenyomta a szennyezés. „Eladhatatlan és forgalom nélkülivé vált a terület, ki akarja megvenni a napelemes, szigetelt, felújított, alápincézett házamat, ha ez van mellette?” – mondja Emília, aki szerint nemcsak rövid, de hosszú távon is ellehetetlenítették a területek eladását. Bár az izolációs fal valamikor megépül, azt legalább két évig üzemelteti a Mol, „addig eladhatatlan lesz bármelyik ingatlan”.

Ugyanezt látja Enikő is, aki szerint egy ilyen „világvégi, nagyon békés, kicsit önfenntartó, mögötted mező, tőled öt percre a bolt és a Velencei-tó” hangulatú terület napjainkban egyre többet ér. „Mindenki tudta, hogy ez nem a Rózsadomb, azt is, hogy van szolgalmi útja a Molnak. De senki nem úgy jön ide, hogy holnap biztos ötszázezer liter olajon ülsz majd”. Enikő szerint 1976 óta van szolgalmi joga a Molnak, de azóta semmi bajról nem tudtak, egészen tavalyig. Most pedig az egyetlen ingatlanvagyona értéktelenedett el az olajszennyezés miatt. „Olyanról hallottunk, hogy valakinek a folyamatban lévő értékesítésén lépett vissza a vevő emiatt. Nem igaz egyáltalán, hogy a falon kívül ne okozott volna ez értékcsökkenést. Ideszögeztek mindenkit”.

Az „ideszögezés” fordulat több lakótól is elhangzik, van olyan, akit ez közvetlenül érint: Éva például az olajszennyezés előtt nem sokkal határozta el, hogy megválik a háztól, mert nem akart már egyedül maradni. Most viszont sem eladni, sem kiadni nem tudja, nem látja, közelebb tud-e valaha költözni a fiához, mint ahogy eredetileg tervezte. Zsófi és Robi ugyanezt érzi, ők csak azt szeretnék, hogy szülessen egy állásfoglalás arról, hogy egészséges-e a terület, mert ők a családalapítás miatt költöztek a zártkertbe – most ezt későbbre halasztották.

És ahogy őket, úgy másokat is megviselte az olajszennyezés: István például azt mondja, rengeteg álmatlan éjszakája van azóta neki és a feleségének, néha még egy-egy dal a rádióban is az olajszennyezésről szól számára. „Most mit mondjak, úgy jártam, mint Az öreg halász és a tengerben. Kifogtam a nagyhalat, ezt a földet, hogy milyen fasza lesz öregkoromra. És a nagyhalból a világon semmi nem maradt”.