Toroczkai László az ATV stúdiójában hagyta a Magyar Péternek szánt dossziét

A Mi Hazánk Mozgalom Magyar Péter állításával ellentétben nem szatelitpárt, de vannak olyan elvi kérdések, amelyekben egyetértenek a Fidesszel. Többek között erről beszélt Toroczkai László, a párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában csütörtök este.

Amióta Magyar Péter szembefordult NER-rel, Toroczkai szerint folyamatosan azzal rágalmazza a Mi Hazánk Mozgalmat, hogy a Fidesz szatelitpártja, és mindig mindenben együtt szavaznak a Fidesszel. Ez azonban nincs így szerinte. A Mi Hazánk összeszámolta, hogy 2022 májusa óta hány alkalommal szavaztak együtt az Országgyűlésben a Fidesszel, és hány alkalommal a többi ellenzéki párttal.

„Az eredmény még minket is meglepett” – mondta Toroczkai, aki a kimutatást egy dossziéban a stúdióba is magával vitte. Mint kiderült, az elmúlt három évben a parlamenti szavazások 58 százalékában az általa balliberálisnak nevezett pártokkal együtt szavazott a Mi Hazánk, és csak 21 százalékban támogatták a fideszes javaslatokat. Toroczkai szerint ezek olyan elvi kérdések voltak, mint például a migráció vagy határon túli magyarok ügyei.

„Innentől kezdve, hogy tudja Magyar Péter az igazságot, hogy hazudik rólunk, világossá válik, hogy őt nem az igazság érdekli, hanem a rágalmaival ugyanazt csinálja, amit a Fidesz”

– jelentette ki Toroczkai, és elmesélte, hogy ezt a dossziét kedden személyesen is átadta Magyar Péternek Dorogon. A Tisza Párt fórumán hosszas szóváltás bontakozott ki a két politikus között a rendőrök gyűrűjében, Magyar többször is megkérte a mi hazánkosokat, hogy távozzanak a helyszínről.

Toroczkai állította: nem provokálni ment Magyar fórumára, csak át akarta adni neki a dossziét, és váltani vele pár szót. Szerinte a Tisza Párt elnöke sokkal ellenségesebben viselkedett vele, mint a fideszesekkel, akiknek rendszeresen szót ad a fórumain. A dossziét már az interjú elején átnyújtotta a műsort vezető Krug Emíliának, aki azt ígérte, hogy ott hagyják a portán majd Magyarnak. Később kiderült, hogy erre nem lesz szükség, mert a dokumentumot már a dorogi fórumon átvette a Tisza elnöke.

Ezt ön se gondolja komolyan, hogy ez igaz? – reagált Toroczkai, amikor Krug Emília felolvasta az IDEA Intézet legfrissebb kutatását, amely szerint a Mi Hazánk a parlamenti küszöb alatt, 4 százalékon áll. Toroczkai szerint a közvélemény-kutatási adatokat manipulációra használják, és sokkal fontosabb adat, hogy a tavalyi önkormányzati választáson több vármegyében is 15-20 százalékot kapott a listájuk. Azt nem tette hozzá, de ehhez az eredményhez az is kellett, hogy a Tisza Párt nem állított vármegyei listákat.

„Magyar Péter és Orbán Viktor ugyanazt csinálja: ugyanúgy áll a közvéleményhez, a médiához” – fogalmazott Toroczkai, és azt mondta: a közvélemény-kutatási adatoktól függetlenül Magyar Péternek és Orbán Viktornak vállalnia kellene a miniszterelnök-jelölti vitát Dobrev Klárával és vele.

Az interjú végén azt ígérte a Mi Hazánk elnöke, hogy jövő héten olyan, a végrehajói ügyet érintő bizonyítékot fognak nyilvánosságra hozni, ami megrendíti a kormányt. Részleteket nem árult el, de azt állította, hogy hangfelvételük van arról, hogy valójában nem Schadl György és Völner Pál állt „a végrehajtói maffia” csúcsán, hanem egy most még meg nem nevezett miniszter, valamint egy vele kapcsolatban álló korábbi fideszes országgyűlési képviselő, akinek a nevét többször is kimondta a műsorban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!