Tarr a Tisza-adóról: Etyek jó lecke volt arra, hogy nem lehet jóhiszeműen beszélgetni, mert félreértelmezik
„Politikai értelemben valóban nem volt szerencsés, amit mondtam” – mondta Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke a 444-nek Strasbourgban arra a kérdésre, hogy hibának tartja-e, amit az etyeki fórumon mondott.
A kormánypárt kampányának mostani szakaszát az úgynevezett Tisza-adóra építi, Orbán Viktor Kötcsén bejelentette például azt is, hogy nemzeti konzultációt fog indítani erről. A Tisza-adó-kampány két elemből áll össze: egyrészt a kormánypárti kommunikációs gépezet egészpályás letámadást indított egy Index által névtelen cikkben közölt értesülésre alapozva.
Másrészt pedig ott volt egy etyeki beszélgetés Tarr Zoltánnal, amiről videó készült – ennek az összevágott részeit terjeszti a Fidesz augusztus vége óta. Az Orbán Viktor által megosztott videóban Tarr azt mondja a többkulcsos adózásról, hogy most nem lehet még erről beszélgetni, persze maguk között lehet, azt majd „megmagyarázzák”, de először „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.
Tarr ezekről a mondatokról most a 444-nek azt mondta, „nincsenek privát közegek, ezért nem lehet nagyobb elemzéseket úgy előadni, mintha az ember kizárólag azoknak beszélne, akik jóindulattal állnak hozzá. Ilyen értelemben biztosan hibáztam”. Tarr szerint az ügyben Etyeken pont az történt, amiről ő is beszélt: mondott valamit, azt pedig kiforgatta a Fidesz-KDNP.
Tarr arról is beszélt, azt, hogy most nem lehet beszélni bizonyos dolgokról, úgy értette, hogy jelenleg túl „toxikus ehhez a közélet”, így van, amiről „egyszerűen nem lehet beszélgetni”. A politikus úgy látja, szerinte a kontextusból érthető volt, hogy ő erre gondolt, de a mostani helyzet alátámasztotta, hogy nem lehet normálisan beszélni bármiről.
„Az a reményünk, hogy a választási győzelmünket követően lehet majd párbeszédet folytatni akkor is, ha a vélemények nem egyeznek meg az adott témában.”
– mondta Tarr. Arról is beszélt, hogy nem ajánlotta fel a lemondását, mert szerinte a kormány kommunikációja miatt lett botrány egy amúgy „normális, őszinte, és világos beszélgetés” mondataiból. Az egész Tisza-adóról azt mondta, szerinte a kormánymédia „fabrikált egy ügyet”, az Index pedig lehozott egy hitelességgel nem bíró dokumentumot, amit a Tisza cáfolt. „A Tisza az adócsökkentés pártja, ez már a tavaszi népszavazási kezdeményezésünk után is kiderült, Kötcsén részletesen bemutattuk” – tette hozzá. Tarr szerint a Fidesz reakciójából látszik, hogy nem szabad „jóhiszeműen beszélgetnünk, mert félreértelmezik”, erre pedig kitűnő lecke volt Etyek.
Az Index-cikk megjelenése után Magyar Péter cáfolta a lapban megjelent információkat, majd bemutatta részletes adóterveiket. Ennek lényege, hogy nem emelik a személyi jövedelemadót és marad az egykulcsos adó. 15 százalékos szja-kulcs azonban csak az átlagbér felett keresőknél lenne, az alacsonyabb jövedelmi kategóriában adójóváírásokkal csökkentenék az elvonást, a minimálbéreseknél így például csak 9 százalék lenne az szja. Emellett az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfáját 5 százalékra csökkentenék, a gyógyszereket áfamentessé tennék, az 5 milliárd forint feletti vagyonokra pedig bevezetnék az évi 1 százalékos vagyonadót. A Fidesz kampánya ettől függetlenül megállíthatatlanul pörög tovább.