Kéri László: A Fidesz nem veszi észre, hogy ez az ország 2025-ben már nem ugyanaz, mint négy éve volt
„Az igazán fontos szerintem az, hogy az egész ország tud Hatvanpusztáról. Szerintem ezt a Fideszben nagyon későn vették észre, és eleinte hülyén reagáltak, relativizálással, mellébeszéléssel, hazugságokkal, és ezzel csak olajat öntöttek a tűzre. Ugyanaz történt, mint a Pride esetében” – mondta a Magyar Hangnak Kéri László politológus arról, hogy a Fidesz le tudja-e rázni magáról a luxizást.
Kéri, aki a Tisza Szigetek meghívására előadásokat tart az országban, arról beszélt, itt az emberek arra kíváncsiak, hogy lesz-e választás egyáltalán, visszaélhet-e Orbán Viktor a veszélyhelyzettel. A politológus szerint az is érdekli az embereket, hogy komolyak-e Magyar Péter elszámoltatásról szóló ígéretei. „Ennek szerintem egyszerű szociológiai oka van: az ország nagy része megszenvedte az inflációt, nagyon jelentős reáljövedelem-vesztésen esett át” – mondta.
Szerinte az ország korábban is tudott a fideszes körök gazdagodásáról, de másképp látják azt, ha közben egy év alatt a kétszeresére drágul az élelmiszer. Kéri azt mondta, hogy mostanra ezt a Fideszben is észrevették, de későn esett le nekik.
„Hát nincs is annál szebb, amikor Lázár János kifogásolja a luxizást meg a korrupciót, nem?”
Kéri szerint a Fidesz helytelen stratégiát követett. „Azt hiszik, hogy mindent ki tudnak dumálni, a gazdasági nehézségeket, a Pride-ot, Hatvanpusztát és az orosz függést is, hiszen az elmúlt 15 évben is minden csak kommunikáció volt. De nem veszik észre, hogy ez az ország 2025-ben már nem ugyanaz, mint négy éve volt” – fogalmazott. Ennek bizonyítéka szerinte, hogy 14 hónap lejáratókampánnyal sem sikerült kikezdeni érdemben Magyar Péter népszerűségét, és azokat az embereket sem tudták „kinyírni”, akik csatlakoztak hozzá, például Ruszin-Szendi Romuluszt és Bódis Krisztát.
Kéri László arra számít, hogy ígérgetés még lesz a kampányban, de a korábbihoz mérhető osztogatás már nem. „Befagyott a magyar gazdaság, az államadósság pedig 60 ezer milliárd forint volt múlt év végén, és csak az év első felében több ezermilliárddal nőtt. A jelenlegi modellt csak további eladósodás útján lehet
fenntartani” – mondta.
A politológus arról is beszélt, hogy Orbán Viktor tizenöt éven keresztül
megszokta, hogy csak a saját bázishoz beszél, mert elég neki, ha őket meggyőzi. „Nyár elején rájött, hogy rosszabb a helyzet, mint eddig gondolta, szélesebb az a társadalmi réteg, aki nem szereti a Fideszt, mint a hívei, ezért kénytelen lesz olyan gesztusokat tenni, amely a bázisán túli világnak is szólna” – mondta. Szerinte Orbán Viktor most keresi a Fideszen kívüli Magyarországot, „és nem tudom, megtalálta-e már”.
A miniszterelnök a saját táborának címzett kötcsei fenyegetéséről, miszerint „minden fel lesz jegyezve, minden el lesz rendezve”, azt mondta Kéri, hogy országszerte azt látja, hogy az alsó szinteken már elég jelentős az elszivárgás. „Nem átállnak a Tisza mellé, inkább félreállnak a Tisza útjából.” Felsőbb szinteken pedig olyan fokú „kibeszélést” nem látott 15 év alatt, mint az elmúlt néhány hónapban. „Akik abban bíznak, hogy lesz még politikai jövőjük, kétségbeesetten igyekeznek saját arcot formálni, mintha ők nem lennének egyetemlegesen felelősek a rendszer működéséért” – mondta a politológus. „Ilyen zűrzavart láttam már a Kádár János bukása körüli időkben.”