Dubajozó hülyegyerekekről és teljesítmény nélküli politikai celebekről beszélt Lázár a Harcosok táborában
„Áruló focifeleségek, dubajozó hülyegyerekek, luxizó kullancsok és teljesítmény nélküli politikai celebek rontották a hitelünket”.
– mondta Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában az általa feltöltött, rövid Facebook-videó alapján. Lázár ezzel a mondattal azt fejtegette, hogy a Fidesz politikájában és az elmúlt 15 évben „több volt a jó, mint a rossz, de hoztak néhány hibás döntést is”. A politikus szerint néhányan elfelejtették, hogy nem elég fideszesnek lenni, „jónak is kell lenni”.
Az, hogy az áruló focifeleséggel kire utalt Lázár, viszonylag egyértelmű: Magyar Péterre többször is hivatkozott így a kormány azóta, hogy a Tisza Párt népszerűvé vált. Lázár a luxizó kullancsokról is régóta visszatérően beszél, még márciusban fogalmazott úgy a kormányközeli luxizásról, hogy „eljött az ideje, hogy a NER kullancsait lesöpörjük magunkról”. Neveket Lázár azóta se mondott, de arra utalgatott, hogy ezek „a kullancsok” szoktak a tengeren hajókázni.
A „dubajozó hülyegyerek” új szófordulat Lázár Jánostól, és valószínű, hogy az Matolcsy György fiának, Matolcsy Ádámnak szól, aki többek között milliárdos luxuslakással vásárolta be magát Dubajba. Az MNB-botrány és a Matolcsy-klán meggazdagodásának történetét egyébként ebben a filmünkben mutattuk be.
Lázár arról is beszélt, hogy szerinte csak a legerősebb képes innovációra és önreflexióra, „a Fidesznél csak a Fidesz lehet jobb”. A miniszter kifejtette, hogy „aki nem szereti, hogy baszogatják a Facebookon, az ne legyen politikus”, meg azt is, hogy nincs nagy stratégia meg csodafegyver, „az van, amit te megteszel, az van, amit te megmondasz. Oda kell menni, ahol az emberek vannak, nem oda, ahol mi vagyunk”.
Lázár megváltozó politikáról is beszélt, amiben az lesz a legfontosabb, hogy ki mit csinál. „A kampányban egy dolog fog számítani, az pedig az eredmény”. Ezt a gondolatot már maga Orbán Viktor is valamelyest elhintette szimpatizánsai és párttagjai felé Kötcsén, amikor arról beszélt, hogy ő nem szeret fenyegetőzni, de „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve”.
A hétvégén tartják az első „edzőtábort” a fideszes Harcosok Klubjában. Sátoraljaújhelyen Menczer Tamás volt az egyik sztárvendég. A Fidesz kommunikációs igazgatója utánakérdezett, hogy ki fizeti a rendezvényt, és megtudta, hogy a Fidesz. Azt viszont nem volt hajlandó megmondani, hány tagja van a Harcosok klubjának. Az edzőtáborról videónkat itt nézheti meg: