„Erzsébetváros egy és oszthatatlan” – Niedermüller Péter reagált a rabbik elcsatolási szándékára

516

„Nagyra értékeljük Frölich Róbert főrabbi és Szabó György MAZSÖK elnök elkötelezettségét Erzsébetváros iránt, de a mi álláspontunk az, hogy Belső-Erzsébetváros valós és létező problémáit csak konstruktív együttműködéssel lehet megoldani, nem az irányítószám megváltoztatásával. A kerület egységének megbontása 2025-ben anakronizmus” – írta Niedermüller Péter a Telexnek küldött közleményében azután, hogy Frölich Róbert és Szabó György a Facebookon fejtette ki, Belső-Erzsébetvárost szívesen elcsatolnák valamelyik szomszédos kerülethez a meglévő helyi problémák miatt.

A kerület vezetője szerint egy valódi párbeszéd nem hangulatkeltésen, hanem csak hiteles információkon alapulhat. És a kerület nem kísérletezik a közlekedéssel, ahogy a rabbik írták, hanem „gyalogosbarát utcákat alakítunk ki”. Niedermüller szerint bár valóban vannak eldobott cigarettacsikkek, „felelőtlenség ugyanakkor életveszéllyel riogatni, amikor a fővárosban mi költjük a legtöbbet a közterületek takarítására”.

Kitért arra is, hogy a lakók biztonságérzete számukra prioritás, ezt az önkormányzat sok százmillió forinttal támogatta, a vendéglátóhelyekre vonatkozóan pedig azt írta, hogy „2019 előtt nem létezett átfogó szabályrendszer, ezt a lakókkal együtt mi alkottuk meg”. Niedermüller szerint Belső-Erzsébetváros lakói nincsenek magukra hagyva, 2019-ben elkezdték a munkát, amelynek a célja, hogy egy zöldebb, fejlődő, élhetőbb kerületet hozzanak létre.

Szerinte a kerület törődik a zsidó hagyományokkal is, partneri viszonyban vannak az ottani szervezetekkel és azok vezetőivel.

Frölichék posztjukban egyebek mellett azt írták, hogy az Erzsébetvárosi Önkormányzat vezetése a Fővárosi Önkormányzat aktív támogatásával magára hagyta a városrész lakóit, és úgy látják, hogy a kerület vezetése a fővárosi önkormányzattal közösen „hosszú ideje közlekedési kísérleteket folytat a városrész lakóin, ellehetetlenítve ezzel a parkolást és közlekedési káoszt okozva Belső-Erzsébetvárosban”. Nehezményezték a köztisztasági helyzetet, a közbiztonságot és a vendéglátóhelyek ügyét is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!