Az Igazságügyi Minisztérium szerint fel sem merült kormánytag érintettsége a Szőlő utcai javítóintézet ügyében
Az Igazságügyi Minisztérium visszautasítja Dobrev Klára Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos állításait – közölte a Facebook-oldalán Tuzson Bence igazságügyi miniszter. A minisztérium közleményében az áll, hogy „a leghatározottabban” visszautasítják a „a DK elnök valótlan állításait”. A tájékoztatás szerint az intézetben a történtekkel kapcsolatosan jelenleg is mindenre kiterjedő, alapos nyomozás folyik, és hangsúlyozták, hogy „az eljárás során kormánytag érintettsége fel sem merült. Dobrev Klára sajtónak tett nyilatkozata, valamint minden olyan állítás tehát, amely kormánytag érintettségéről szól, aljas rágalom, minden alapot nélkülöz, ezért haladéktalanul megtesszük a szükséges jogi lépéseket” – közölték.
Dobrev Klára szerdán egy sajtótájékoztatón arról beszélt, igyekszik mindent megtenni, hogy mielőbb kiderüljön, „kik azok a kormánypárti politikusok, akik állami gondozott gyermekeket használhattak prostituáltként a Szőlő utcai javítóintézetből.” Dobrev kezdeményezte egy parlamenti vizsgálóbizottság összehívását és levelet írt Pintér Sándornak is. Történt ez az után, hogy Kuslits Gábor gyermekvédelmi szakember azt nyilatkozta, magas rangú politikusoknak vihettek lányokat és fiúkat a Szőlő utcai gyermekotthonból.
Emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással gyanúsítják azt az 57 éves férfit, aki a Szőlő utcai javítóintézetet vezette május végi letartóztatásáig. A gyanú szerint a lányokat legtöbbször egy budai szállodába vihették szexmunkára. A férfi és élettársa ellen lányok futtatása miatt folyó eljárásban többen tanúskodtak már, de eddig semmi nem bizonyítja azt a pletykát, miszerint a volt igazgatót miniszteri szinten védték volna. Sőt, már tavaly óta folyt ellene nyomozás.
Gulyás Gergelytől a kormányinfón azt próbálta megtudni az RTL, hogy van-e arról tudomásuk, hogy a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója ellen már folyt eljárás korábban, és tudható volt-e korábban, amivel most gyanúsítják. Erre Gulyás annyit felelt, hogy a most emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított férfi ügyében folyik a nyomozás, ami „mindent vizsgál”.