A kormánypárti Nézőpont Intézet már meg is mérte a „Tisza-adó” támogatottságát

2412

A Tisza Párt támogatóinak több mint fele támogatja, hogy a bruttó 416 ezer forint felett keresők a jelenleginél nagyobb arányú adót fizessenek, azaz Magyar Péter szavazóinak többsége egyetért az adóemeléssel járó többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével – így számol be legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményéről a Nézőpont Intézet. A kormánypárti intézet szeptember 8. és 10. között ezer főt kérdezett meg telefonon a témában, a módszertanról azt írják, hogy a minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint, a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. Az intézet kérdése így szólt:

Fotó: Nézőpont Intézet
Fotó: Nézőpont Intézet

A kutatás szerint a Tisza Párt támogatóinak 55 százaléka inkább támogatná, hogy a bruttó 416 ezer forint felett keresők nagyobb arányú adót fizessenek. 39 százalékuk nem ért ezzel egyet, míg azon Tisza-szavazók aránya, akik nem tudnak vagy nem akarnak állást foglalni a kérdésben mindössze 6 százalék.

A kutatás eredményét Orbán Viktor a Kossuth rádióban is bemondta, a szokásos pénteki miniszterelnöki rádióbeszélgetése közben. „Én a fölméréseket nézegetem, a legfrissebből az derül ki, hogy a Tisza mellett állók többsége támogatná az adóemelést” – mondta.

A fideszes „Tisza-adó-kampány” augusztus végén startolt el, és két elemből áll:

  • Egyrészt a kormánypárti kommunikációs gépezet egészpályás letámadást indított egy valódi szerző nélküli Index-cikkre hivatkozva. A kormánypártivá alakított Index bemutatott egy kétoldalas feljegyzést, amelyről azt állították, hogy az a Tisza gazdasági munkacsoportja készítette, és a párt adóemelési terveit tartalmazza.
  • Másrészt pedig volt a nyáron egy nyilvános etyeki beszélgetés Tarr Zoltánnal, a Tisza Párt EP-képviselőjével és alelnökével, aki hosszasan magyarázott arról, hogy „a választás előtt sok mindenről nem szabad beszélni”, ilyen például az adókérdés is. „Választást kell nyerni, és utána mindent lehet” – fogalmazott Tarr. A videó kivágott részeit azóta is folyamatosan terjeszti a fideszes médiagépezet.

Az Index-cikk megjelenése után Magyar Péter cáfolta a lapban megjelent információkat, majd bemutatta részletes adóterveiket. Ennek lényege, hogy nem emelik a személyi jövedelemadót és marad az egykulcsos adó. Magyar egy későbbi posztban azt is cáfolta, hogy Tisza emelné a társasági adót és a tőkejövedelmek adóját. A Fidesz kampánya ettől függetlenül megállíthatatlanul pörög tovább.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!