
A Pécs Pride rendőrségi tiltását ugyan fenntartotta a Kúria, de egy másik rendezvény átment a bíróság szűrőjén. A Police.hu-n olvasható határozat szerint Heindl Péter jogász, emberjogi aktivista a Pécs Pride napjára, azaz október 4-re 500 fős felvonulást jelentett be. Ennek témaválasztása is érdekes: „A vadállatoknak a közlekedés biztonságát veszélyeztető túlszaporítása elleni demonstráció”.
A bejelentésről szóló jegyzőkönyv szerint a Pécsi Rendőrfőkapitányság illetékesei kétkedve fogadták, hogy az eseménynek semmi köze a pride-hoz, hiszen Heindl korábban is felszólalt az emberjogi tüntetésen, az idei rendezvénynek az egyik adománygyűjtő nagykövete. Az is szemet szúrt a nyomozóknak, hogy a bejelentett útvonal nagy részben fedi a korábbi években megtartott pride-ok útvonalát.
Bár Heindl Péter kifejtette, hogy az állatok világnapja miatt esett pont erre a napra a választása, úgy tűnik, ennek a rendőrség nem sok hitelt adott. Pedig Heindl arról is nyilatkozott, hogy a rendezvényen elhangzó beszédek kizárólag a közlekedésbiztonságot veszélyeztető túlszaporodásról fognak szólni, és vadállomány-gazdálkodási szakértők mellett érintettek is elmondják majd a tapasztalataikat. A jegyzőkönyv alapján szürreálisnak tűnő hivatali percekben azt is megfogadta a tüntetésszervező, hogy homoszexualitásról, nemváltoztatásról, illetve ezek népszerűsítéséről nem lesz szó, és tudomásul vette a gyülekezési törvény szigorításáról szóló áprilisi módosításokat.
A rendőrség álláspontja szerint a pride és a Heindl által bejelentett tüntetés között sok az analógia, illetve kapcsolat, és mivel a szervező nem tudta garantálni, hogy 18 éven aluliak ne találkozzanak „homoszexualitást népszerűsítő” tartalmakkal, jelképekkel a rendezvényen, így betiltották azt.
A Police.hu-n egy másik dokumentum is fellelhető: az ügyben a Kúria a rendőrségtől eltérő álláspontra jutott. A bírói tanács oldalán anonimizált formában is megtalálható határozat szerint Heindl Péter egyértelműen, büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozott. A Kúria szerint a rendőrség „megalapozatlanul és jogszerűtlenül vonta le azt a következtetést, hogy a felperes által bejelentett rendezvény célja valójában az esetlegesen betiltott pécsi Pride helyettesítése”.
Kerestük a bejelentő Heindl Péter jogászt, pécsi emberjogi aktivistát, aki egyelőre nem kívánt nyilatkozni, annyit azonban elárult, hogy jövő héten ismét egyeztetni fog a rendőrséggel a tüntetésről.
A Telex információi szerint közben a Mi Hazánk önkormányzati képviselője, Varga Tamás több tüntetést is bejelentett október 4-re. A 2026-os parlamenti választáson is elinduló politikus a Pécs Pride tervezett útvonalán öt helyszínen szeretne tiltakozni. Kérdésünkre elmondta, hogy ezek kisebb-nagyobb csoportok lesznek, amikkel például meg szeretnék akadályozni, hogy a Székesegyház közelében két nő házasságot köthessen.
Magyarországon Pécs az egyetlen vidéki város, ahol évente megszervezik a melegjogi felvonulást. Az elmúlt években egyre kevesebben vettek részt rajta, az ellentüntetők pedig lényegében el is tűntek. Az idei lesz az ötödik Pride a városban, amit a Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivál záróeseményeként tartanak meg október 4-én. A fesztivál és a felvonulás szervezője 2025-ben is a Diverse Youth Network nevű civil szervezet, amely reagált is a Kúria döntésére. Azt írták: „Ez a döntés újabb bizonyítéka annak, hogy a hatalom jogi eszközökkel igyekszik korlátozni az alapvető szabadságjogok érvényesülését, és ellehetetleníteni a békés gyülekezéshez való jog gyakorlását.”
A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője, amire itt lehet feliratkozni.