Magyar Péter szerint Lánczi Tamás lemondott a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetéséről azzal, hogy belépett egy digitális polgári körbe

975

Magyar Péter szerint Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője gyakorlatilag lemondott posztjáról azzal, hogy belépett a Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter által alapított digitális polgári körbe. „Tegnap Lánczi Tamás szuveNeritásvédelmi janicsár tulajdonképpen lemondott az orbáni ÁVH vezetéséről, amikor belépett a kaszinóminiszterrel és ifjabb Schobert Norberttel közös Digitális ”Polgári„ Körbe” – írta vasárnapi posztjában a Tisza Párt elnöke.

Magyar idézi a Szuverenitásvédelmi Hivatalról szóló törvényt, amiben az szerepel, hogy a hivatal vezetője nem lehet párt, pártalapítvány tagja, tisztségviselője, és nem folytathat pártpolitikai tevékenységet, párt nevében vagy érdekében közszereplést nem vállalhat. „Szóval, kedves Lánczi Elvtárs,
Lehet menni a propagandistákkal és munkásőrökkel fújni az orbáni digitális blöfföt. Viszont itt a vége a havi 5,5 milliós fizunak, sofőrnek, és közpénzen dőzsölésnek. Munkát mondjuk eddig se végeztél. Figyu, máskor legalább olvasd el a rád vonatkozó jogszabályt, vagy kérj meg rá valakit😂 Tovarisi konyec” – zárta bejegyzését Magyar.

Lánczi Tamás azzal reagált Magyar Péter bejegyzésére, hogy egy polgári kör nem egyenlő egy politikai párttal. „Aki jogász létére nem tud megkülönböztetni egy polgári kört egy politikai párttól, az még külföldi bábnak is silány. Magyar Péter ezennel elhódította a legbutább politikus címet Fekete-Győr Andrástól.”

A digitális polgári körök olyan erősen kötődnek a kormányzó párthoz, hogy lényegében nyugodtan tekinthetők a Fidesz kampányszervezeteinek, ahogy ez a DPK-k első országos találkozójának résztvevőiből és beszédeiből is kiderült.

A digitális polgári köröket a kezdetektől próbálják a Fidesztől és a kormánytól független, civil szerveződésként eladni, de valójában a Fidesz kampányeszközei. Még Orbán sem titkolta a tusványosi beszédében, hogy a 2026-os választás miatt indítják el, és a céljuk, hogy a digitális térben is felvegyék a harcot az ellenzékkel szemben, vagy ahogy ő fogalmazott: „a tiszás digitális agresszió ellen”. A Telex kérdésére, hogy a DPK-k Papp László Sportarénába szervezett országos találkozóját ki szervezi és finanszírozza, a Fidesz nem reagált. Mint kiderítettük, a találkozót egy Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. nevű cég szervezi, Partos Bence, a cég tulajdonosa szerint magánszemélyek adományaiból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!