
Hat évre Juhász Imrét, az Alkotmánybíróság korábbi elnökét választotta az alapvető jogok biztosának az Országgyűlés. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által ombudsmannak jelölt Juhászt 134 igen, 10 nem, 2 tartózkodás és 2 érvénytelen szavazattal, titkos szavazáson választotta meg a parlament hétfőn este.
Az ombudsman helyettese Gyeney Laura Zsuzsanna lesz, őt 135 képviselő támogatta igennel, 10-en nemmel szavaztak, míg egy ember tartózkodott, egy pedig érvénytelenül voksolt a titkos szavazáson. A frissen megválasztott alapvető jogok biztosa és helyettese le is tette esküjét az Országgyűlés előtt.
Juhász Imre volt alkotmánybírót még 2024 nyarán választotta meg a parlament az Alkotmánybíróság elnökének. Juhász Sulyok Tamást váltotta a poszton, aki Novák Katalin lemondása után köztársasági elnök lett. Juhász Imre mandátuma idén áprilisban lejárt, az Alkotmánybíróság elnökeként őt Polt Péter követte.
A parlamentnek azért kellett új ombudsmant választania, mert az eddigit, Kozma Ákost – aki 2019 óta töltötte be a pozíciót – nemrég alkotmánybíróvá választották. A Nemzeti Emberi Jogi Intézmények Világszövetsége 2022-ben alacsonyabb, B kategóriába sorolta át a magyar intézményt Kozma ideje alatt. Kozma 2021-ben ombudsmanként nem vizsgálta felül a melegellenessé eltérített pedofiltörvényt, nem sokkal később pedig úgy nyilatkozott: Magyarország egy modern demokratikus jogállam.
Juhász Imre 2013 óta az Alkotmánybíróság tagja, eredetileg 12 évre választották meg. 1986 óta oktat az ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszékén. 2013-tól Magyarország képviseletében az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottságának tagja, 2013 és 2019 között az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége Igazgatótanácsának tagja volt.
A parlament döntésének értelmében Juhász Imre a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettesének Gyeney Laura Zsuzsannát választották. Gyeney – akit Kozma Ákos jelölt a pozícióra – önéletrajza szerint 2022 júliusa óta a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója, ezt a pozíciót 2012. és 2015. között is betöltötte már. Gyeney Laura Zsuzsanna a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar Európajogi Tanszékének habilitált egyetemi docense és tanszékvezető-helyettes is.
Az ombudsman feladata a jogok védelme. Segíteni a honlapján megtalálható meghatározás szerint akkor tud, ha arról értesül, hogy hatóságok, hivatalok, sok embert ellátó közszolgáltatók megsértik egy vagy több ember jogait.
Az alapvető jogok biztosa vizsgálhatja a helyi önkormányzatokat, a nemzetiségi önkormányzatokat, a Magyar Honvédséget, a rendőrséget, határőrséget, az ügyészség nyomozó szervét, a közjegyzőket, a végrehajtókat és az áram-, gáz-, vízszolgáltatókat is. Nem vizsgálhatja viszont az Országgyűlést, a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróságot, az Állami Számvevőszéket, a bíróságot, és az ügyészséget sem.
Nemrég húsz civil szervezet hívta fel a figyelmet az ombudsmanjelölés átláthatatlan gyakorlatára – a szervezetek nyílt levélben arra kérték Sulyok Tamás államfőt, hogy változtasson ezen, legyen pályáztatás és előzetes társadalmi egyeztetés a pozícióval kapcsolatban.