Kocsis Máté: Látszik, hogy ki az, aki új gazdatestet keres a következő választásokra, és ki adta már fel

822

A Fidesz frakcióvezetője nem nagyon hallott olyat az ellenzéki képviselőktől, ami a miniszterelnök beszédét érintette volna. De azért reagált pár részletre.

„Meg lehet mondani, hogy ki az, aki új gazdatestet keres a következő választások előtt, és ki az, aki már feladta”

– mondta Kocsis Máté, aki szerint Tordai Bence például feltűnően kerüli a tekintetét.

A svéd és a magyar miniszterelnök csörtéjéről a kézilabda jutott Kocsis Máté eszébe, és arról beszélt, hogy több olyan svéd városban is volt terrorcselekmény, ahol kézilabdatornát rendeztek. Azt is mondta, hogy a svéd csarnokok konganak az ürességtől, mert félnek az emberek, és inkább nem mennek ki a sportrendezvényekre. Felidézte, hogy 2022-ben Budapesten is volt kézilabda-eb, ahol egy géppisztolyos rendőr sem állt.

Kocsis szerint undort keltő, hogy a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány magánéleti eredetű halálát politikai célra használja az ellenzék. „Ha az ügy hátterére kíváncsi, forduljon Márki-Zay Péter polgármester úrhoz.”

A Szőlő utcai javítóintézet ügyében is gusztustalan, ízléstelen és felháborító kampányt folytat az ellenzék a Fidesz frakcióvezetője szerint. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a miniszterek folyamatos nemzetbiztonsági ellenőrzés alatt állnak, így csak két kormánytag aljas, piszkos lejáratásáról van szó. Kocsis arról is beszélt, hogy zajlik a nyomozás a Szőlő utcai javítóintézetben történtek miatt, és a nyomozás egyetlen kormánytagra sem terjed ki.

„Elárulok még valamit, amiről a későbbiekben még hallani fognak: ezt az állítást egy befolyásos és gazdag ellenzéki politikuscsalád biztatására tette meg az, aki megtette” – mondta arra a terjedő pletykára, hogy két kormánytagnak közvetítették ki a Szőlő utcai javítóintézet gyerekeit prostituáltként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!