Hadházy: A Tisza Párt többször kifejezte, hogy engem el akar takarítani

Hadházy: A Tisza Párt többször kifejezte, hogy engem el akar takarítani
Fotó: Bődey János / Telex

1204

Mindenképpen el akar indulni Zuglóban országgyűlésiképviselő-jelöltként, és ha nem jár sikerrel, visszavonul a politikától. Ez talán a legfontosabb mondat, amit Hadházy Ákos független képviselő elmondott a 24.hu-nak adott nagyinterjújában, ami szerda reggel jelent meg.

Hadházy az interjú elején arról beszélt, hogy nem jött be a döntése, hogy nem ül be a parlamentbe 2022-től, a momentumosokat se tudta erről meggyőzni. Annyiban sikerként könyvelte el az egészet, hogy „vannak még olyan országos lapok, amelyeket érdekel, hogy mit mondok”. Szerinte ezzel a – négy évre leosztva 20 millió forintra taksált – fizetéskiesést és a lejáratókampányokat is magára vállalta. Hozzátette, az ellenzéki pártok asszisztálnak a szerinte nem legitim parlament működéséhez.

Ezután fordult rá a beszélgetés Hadházy és a Tisza Párt viszonyára. „A Tisza Párt azt mondja, hogy elfogadja a játékszabályokat, csak ők jobbak lesznek, mint a Fidesz” – vezette fel Hadházy, aki szerint „ha ők elfogadják a status quót, akkor a választás előtti hónapokban már fölösleges erről vitatkozni”. A viszony korántsem súrlódásmentes:

„Az új párt többször kifejezte, hogy engem el akar takarítani.”

Szerinte ez akkor gond, ha tudják róla, hogy a saját oldalukon történt problémák miatt is szót emelt. Az interjúban felemlegetik a képviselőnek, hogy nyilvánosságra hozta a Diákhitel Központ Magyar Péter vezetése alatt született szerződéseit – Hadházy szerint ő ezzel voltaképp jó tett Magyarnak. Ugyanis „nem a kampányhajrában jött fel a téma a propagandától”. Hozzátette, „hívtam a képviselő urat a következő hatvanpusztai bejárásra, de még nem jelzett vissza”. Ha nem sikerül partnerségre lépniük, Hadházy akkor is elindul Zuglóban, vállalva a következményeket:

„Én elindulok újra, aztán majd a helyi választók eldöntik, hogy szükségük van-e a munkámra, vagy sem. Ha megadják a felhatalmazást, akkor dolgozom tovább, ha nem, akkor hazamegyek.”

Magyarán Hadházy visszavonul a politikától, ha a zuglóiaktól nem kapja meg a felhatalmazást. Egy Tisza-kormány idején is folytatná megválasztása esetén az ügyek feltárását, bár eleinte szerinte sokkal több lenne a fideszes ügy. „Azt senki sem hiheti, hogy egy új kormány oldalán nem lesznek éhes emberek” – indokolta azt, miért kell majd egy új kormányzatot is ellenőrizni.

A miniszterelnök apjának tulajdonában álló, alaposan átépített hatvanpusztai birtokról azt mondta Hadházy, az csak a jéghegy csúcsa, „csak töredéke annak a vagyonnak, ami az Orbán család hatókörébe került az elmúlt évtizedek során”. Szerinte a kormányzat már nem Orbán Győző mezőgazdasági üzemeként tálalja a birtokot, hanem újonnan mint „műemlékvédelmi áldozathozatalt” mutatja be, bár az ottani épületeket szinte teljesen lebontották és újjáépítették. Hadházy szerint a birtok kiépítése mintegy 20 milliárd forintba kerülhetett. Megemlíti, hogy az építkezésen Mészáros Lőrinc cége volt a fővállalkozó, ami felvet kérdéseket.

Hadházy szerint a rendőrség visszadobta a feljelentését a műemlék épületek lebontása miatt, ami ellen panasszal élt. „Ezen túl az építési hatóságnak már beadtam egy közérdekű bejelentést”, valamint „az építészi kamarához is beküldtem egy beadványt” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!