Káncz Csaba: Honnan tudtam volna, hogy a vállalkozás, amivel szerződtem, az MI6-hez köthető?
„Nem kérdezték meg tőlem, hogy van-e konkrét bizonyítékom” – mondta a Telexnek Káncz Csaba újságíró, aki név szerint is szerepel a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyben készült igazságügyi miniszteri jelentésben.
A jelentés emlékeztet, szeptember 13-án Káncz közzétett egy posztot a Facebook-oldalán, amiben „tényekkel alá nem támasztott állításokkal” utal a javítóintézet letartóztatásban lévő egykori igazgatójának, Juhász Péter Pálnak „politikai kapcsolataira és tevékenységére”. Néhány nappal korábban történt, hogy a Válasz Online-on megjelent egy interjú Kuslits Gáborral, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi igazgatójával. Kuslits az interjúban azt állította, hogy a gyermekvédelmi szakmán belül „két nagyon magas rangú politikust emlegetnek”, akik Juhászt védik. Kuslits nem mondott nevet, de Káncz a posztjában két politikust is megnevezett.
A Tuzson Bence által közzétett jelentés szerint a rendőrség tanúként hallgatta ki Kánczot, aki azt állította, hogy nem rendelkezik konkrét bizonyítékokkal. Arra a kérdésre, hogy honnan van információja, azt felelte: „egy országosan ismert befolyásos politikai család befolyásos tagja” mondta el neki, de nem akarta megnevezni az illetőt, arra hivatkozva, hogy ő a Privátbankár.hu újságírója. A jelentés ugyanakkor megjegyzi, hogy Káncz nem újságíróként, hanem magánszemélyként közölte az állítását a közösségi oldalán.
Káncz a Telexnek megerősítette, hogy valóban nem nevezte meg a forrását. Azt állította viszont, hogy nem kérdezték meg tőle, van-e konkrét bizonyítéka vagy sincs.
A jelentésben kitértek arra is, hogy Káncz Csaba 1996 és 2008 között az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségén volt gazdasági tanácsos, 2015–2017 között pedig az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöki tisztét ellátó, szocialista Molnár Zsolt tanácsadójaként a zárt üléseken is rendszeresen részt vett. 2016-ban a magyar hatóságok vizsgálták Káncz bankszámláját. Ekkor vették észre, hogy 2012 és 2016 között összesen 12 alkalommal kapott pénzt egy olyan, üzleti hírszerzéssel foglalkozó cégtől, amelyet a brit hírszerzés volt munkatársai alapítottak.
Amikor ezzel szembesítettük, Káncz megdöbbent. Elismerte, hogy szerződésben állt a vállalkozással, de azt mondta, fogalma sem volt róla, hogy az az MI6-hez köthető. „Honnan tudhattam volna, hogy az egy fedőcég?” – kérdezett vissza. Azt mondta, hogy ő úgy tudta, hogy az egy üzleti konzultáns vállalkozás.