Tuzson Bence igazságügyi miniszter szerdán posztolta ki azt a háromoldalas miniszteri jelentést, amit a kormány utasítására készített a Szőlő utcai javítóintézet büntetőügyéről megjelent állításokról. A jelentés hivatkozik arra, hogy a Szőlő utcai javítóintézet vezetőjével kapcsolatos ügy alapjául egy átfogó bűncselekmény alapos gyanúját felvető, titkos információgyűjtést is magában foglaló eljárás szolgált. A jelentés erre hivatkozva megállapítja, hogy a büntetőügyben sem kiskorú sértett, sem kormánytag neve nem merült fel, és kitér arra, hogy tanúként hallgatták meg Kuslits Gábort, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi igazgatóját, aki megerősítette, hogy a korábbi interjújában nem mondta ki politikusok nevét, „elmondása szerint állításait szóbeszédre alapozta”.
A jelentés ezután mintha azt igyekezné összeszedni, hogyan terjedt el a nyilvánosságban az az információ, ami szerint a Szőlő utcai javítóintézet vezetőjét két magas rangú politikus védhette, akikhez lányokat vagy fiúkat vittek szexre. A jelentés megemlíti, hogy többször posztolt a témában Jámbor András, a Párbeszéd frakciójának tagja, említik Molnár Áron színművész, Vályi István újságíró, Erdei Sándor Zsolt (Rokker Zsolti), a párbeszédes Barabás Richárd, az Izraelben élő Dániel Péter, valamint Káncz Csaba geopolitikai szakértő nevét, és a felsorolásba belekerül egy Tisza Szigethez köthető személy neve is.
A jelentés szerint Káncz Csabát tanúként is kihallgatták, és azt mondta, hogy nem rendelkezik bizonyítékokkal az ügyben, információit a két kormánytag érintettségéről egy országosan ismert, befolyásos politikuscsalád befolyásos tagjától szerezte. A jelentésben kitértek arra is, hogy Káncz Csaba 1996 és 2008 között az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségén volt gazdasági tanácsos, 2015–2017 között pedig az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöki tisztét ellátó, szocialista Molnár Zsolt tanácsadójaként a zárt üléseken is rendszeresen részt vett. 2016-ban a magyar hatóságok vizsgálták Káncz bankszámláját. Ekkor vették észre, hogy 2012 és 2016 között összesen 12 alkalommal kapott pénzt egy olyan üzleti hírszerzéssel foglalkozó cégtől, amelyet a brit hírszerzés volt munkatársai alapítottak.
Amikor a Telex ezzel szembesítette Káncz Csabát, elismerte, hogy szerződésben állt a vállalkozással, de azt mondta, fogalma sem volt róla, hogy az az MI6-hez köthető. „Honnan tudhattam volna, hogy az egy fedőcég?” – kérdezett vissza.