Ügyészi hatáskörbe vonta pénteken a Legfőbb Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozást, így ezután a Központi Nyomozó Főügyészség soron kívül, az ügyre alakuló nyomozó csoportban folytatja le az ügy mindenre kiterjedő kivizsgálását – írja közleményében az ügyészség. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem, kényszermunka és más bűncselekmény miatt indított nyomozást a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben, ez került most az ügyészséghez.
A nyomozó hatóság eddig két személyt hallgatott ki gyanúsítottként, a Budapesti Javítóintézet egykori igazgatóját, Juhász Pétert, valamint a férfi élettársát, az egykoron az intézet biztonsági vezetőjeként dolgozó A. Zamirát. Ők jelenleg is letartóztatásban vannak, és 2025. november 29-ig ott is maradnak a friss döntés értelmében.
A Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatóját még a nyáron gyanúsították meg emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással. A gyanú szerint az 57 éves férfi egy női társával prostituáltként futtathatott több nehéz sorsú lányt, akik gyermekotthonban nőttek fel. A gyermekvédelmi dolgozók hiába jelezték gyanúikat a javítóintézet vezetője miatt, évekig nem történt semmi az ügyben. Az ügyészség ebben az ügyben folytatja most a nyomozást. A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok volt igazgatója a Válasznak adott interjújában arról beszélt, hogy a korábbi igazgatót két magas rangú politikus védhette, és „az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat”.
Az ügybe végül különböző megszólalók fokozatosan – minden bizonyíték nélkül – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevét is belekeverték. Arról, hogy ez pontosan hogy zajlott, miért alakulhatott így és mit jelez, itt írtunk hosszabban.