Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása szerint magyar felderítő drón sérthette meg Ukrajna légterét.
Zelenszkij péntek délután az X-oldalán számolt be arról, hogy katonai megbeszélésen vett részt Olekszandr Szirszkij főparancsnokkal, Andrij Hnatov vezérkari főnökkel, Denisz Smihal védelmi miniszterrel és Pavlo Paliszával, az elnöki hivatal védelmi ügyekért felelős helyettes vezetőjével. A háborús eseményeken túl az is szóba került az egyeztetéseken, hogy feltehetően magyar drónok repültek be az ukrán légtérbe.
„A főparancsnok beszámolt az ukrán–magyar határ mentén történt legutóbbi drónincidensekről is. Az ukrán erők felderítő drónok által elkövetett légtérsértéseket rögzítettek, amelyek valószínűleg magyar eredetűek. Az előzetes értékelések szerint ezek a drónok valószínűleg Ukrajna határvidékének ipari potenciálját derítették fel. Utasítást adtam, hogy minden rendelkezésre álló információt ellenőrizzenek, és minden rögzített incidensről sürgős jelentést készítsenek”
– írta az ukrán elnök.
Zelenszkij állításával kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, valamint a Honvédelmi Minisztériumnak is, amint választ kapunk, beszámolunk róla.
Szijjártó Péter miniszter a Facebookon úgy reagált, hogy az elnök kezd beleőrülni a magyarellenességbe, most már rémeket lát.
A Honvédelmi Minisztérium úgy reagált a Telex kérdésére, hogy „nem igaz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása, miszerint magyar katonai drón volt ukrán területen.
A sajtóban is megjelent magyar-ukrán határon állítólagosan történt drónrepülést a Magyar Honvédség nem hajtotta végre és nem is kapott erre utasítást. Az ukrán féltől sem kaptunk ilyen esetre vonatkozó tájékoztatást, pedig folyamatos kapcsolatban állunk velük.”
Úgy folytatták, hogy a magyar kormány már hónapokkal ezelőtt megerősítette a keleti országrész légterének védelmét.
„Magyarországon október közepéig tart az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat a NATO keretein belül. A gyakorlatról nemcsak a NATO szövetségeseink, hanem az ukrán fél is folyamatosan tájékoztatást kap” – összegzett a HM közleménye.
Az ukrán elnök a posztban arról is írt, hogy a művelet kezdete óta közel 170 négyzetkilométernyi területet szabadítottak fel a dobropiljai ellentámadással Donyeck megyében. Zelenszkij állítása szerint csak ebben a műveletben az orosz veszteségek már megközelítik a 3000 főt.
A bejegyzés szerint a főparancsnok beszámolt egy orosz Szu–34-es vadászbombázó lelövéséről Zaporizzsja régióban. „Továbbra is igazságosan megsemmisítjük az orosz légierőt, válaszul a városaink és népünk elleni támadásokra. Partnereinkkel is együttműködünk légvédelmünk további erősítése érdekében. Az elmúlt napokban New Yorkban tartott találkozók és megállapodások nyomán a Védelmi Minisztérium és az ukrán diplomaták megkapták a vonatkozó utasításokat” – írta Zelenszkij, utalva az ENSZ Közgyűlés fejleményeire.
Nem sokkal az ukrán elnök beszámolója előtt Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter bejelentette, hogy három magas rangú magyar katonatisztet kitiltottak Ukrajnából. „Ezzel viszonozzuk Magyarország korábbi, alaptalan beutazási tilalmát katonatisztjeinkre vonatkozóan. Magyarország minden tiszteletlenségére megfelelő választ fogunk adni, különösen a katonáinkkal szembeni tiszteletlenségre” – írta Szibiha az X-en. A külügyminiszter ezzel valószínűleg Robert Brovdi drónparancsnokra utalt, akit a Barátság kőolajvezeték elleni támadás miatt tiltottak ki Magyarországról és az egész schengeni övezetből.