Szeretettel Moszkvából: az MCC diplomáciai vezetője odautazott, és elmondta, micsoda lehetőségeket kínál az orosz hadsereg

Háborúellenes DPK-vezérként Moszkvából, egy vadászgép előtt állva sorolja, milyen jó életpályát kínál az orosz hadsereg, ellentétben az ukránnal, ahol kényszersorozás van; az orosz–ukrán háború pedig szerinte azért kezdődött, mert Ukrajna sértette az orosz polgárok biztonságérzetét – ilyen és ehhez hasonló megfejtéseket tesz közzé napról napra a kormányközeli média egyik kedvenc külpolitikai elemzője, Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője, aki nem mellesleg a háborúellenes Digitális Polgári Kör vezetője is. Kiss a múlt héten a Vörös térről és orosz MiG-ek elől fejtette meg a világot, mint kiderült, a Mandiner megbízásából.
„Fehér és nem amerikai! De szeretettel köszöntelek benneteket Moszkvából, Európa legnagyobb városából, a Vörös térről” – kezdte közel egyhetes kint tartózkodásáról az első beszámolóját Kiss Rajmund. Miután büszkén elújságolta, hogy ő még szerencsés volt, mert nem irányították át a gépét az ukrán drónok miatt, politikai, gazdasági és diplomáciai tartalmakat ígért magyar követőinek, egyenesen Moszkvából.
Az orosz fővárosból jelentkezett mosolygós kávézós képpel (ebből több is készült), borscsevéssel, Dosztojevszkij szülőháza elől stílszerűen a szerzőtől idézve, és a Bolsojból, a moszkvai Nagyszínházból, ahol „Carmen várta”. Kissnek a komolyabb munkára is jutott ideje: előfordult, hogy a Boldog Vazul-székesegyház elől, a Hír TV felelős szerkesztőjével magyarázta el, hogy szerinte miért nem igaz Zelenszkij állítása, miszerint Ukrajna az egyetlen ország, amelyik valójában békét szeretne, ugyanis Magyarország és Amerika is „békepárti”. Egyik bejelentkezésében – hangsúlyozva, hogy nem kommentálja, mi történik – egy olyan aláírásgyűjtést is bemutatott, ahol Putyin hatalmának további kiterjesztéséért pultoztak.
Kiss Rajmund alapító-vezetői között van az Orbán Viktor által még Kötcsén bejelentett, azóta már az első nagytalálkozójukat is megtartó Digitális Polgári Körök egyikének. Kiss a háborúellenes DPK-t vezeti, aminek tagja többek közt Hír TV-s műsorvezető, államtitkár, országgyűlési képviselő, a Mandiner főszerkesztő-helyettese és még egy másik szakértő is. Sokról nem marad le, aki nem tag, a 2,5 ezer tagot számláló Facebook-csoportban több posztban is leírják, hogy „mi a béke és nem a háború oldalán vagyunk”, Kiss Rajmund ide is készít rövidebb videókat és a tagok néha kitesznek egymással egy-egy szelfit.
De ugorjunk vissza Oroszország fővárosába: a háborúellenes DPK-vezető moszkvai látogatásán egy kiállított vadászgép előtt mondta el, micsoda lehetőségek vannak az orosz hadseregnél.
Az oroszok szerinte már-már életpályamodellt ajánlanak a jelentkezőknek, 3,8 millió forintnak megfelelő rubel fizetéssel, és az első évben 22 milliónyi éves támogatással.
„Ennek is köszönhető, hogy az idei évre tervezett számot már októberre elérték az új katonák sorozásával” – magyarázza. Az oroszoknak szerinte nincs is problémájuk a létszámokkal, de „az ukránok kényszersorozását elhallgatja a nemzetközi, nyugati sajtó”. Később egy másik vadászgép előtt állva viccelődött is: „Addig jó aMiG a földön van” – írta.
Kiss vélhetően a Moszkvai Atomvilághéten (World Atomic Week) vett részt, erről több bejegyzése is született. Ugyanitt volt a szakértővel korábban már közösen bejelentkező Hír TV stábja is. Ők is készítettek beszámolót a 80 éves orosz atomiparról, büszkén számoltak be arról, hogy „testközelből nézhették végig Vlagyimir Putyin beszédét, aki rendkívül közvetlen hangnemben beszélt az atomenergia jövőjéről”.
Kiss Rajmund hazautazása után újabb, Oroszországgal kapcsolatos tartalmakat tesz/tett közzé, sorozatot is indított Szeretettel Moszkvából címmel. A rövid videókból álló sorozat részeiben beszélt például arról, hogy melyik híres nyugati szépészeti márkák vannak jelen ma is az oroszoknál: „Bemutatjuk a nyugati kettős mérce igazi, kisminkelt arcát az orosz polcokon!”, de elment a moszkvai GUM áruházba is.
Kiss az MCC diplomáciaiműhely-vezetőjeként rendszeresen nyilatkozik gyakorlatilag bármilyen külpolitikai kérdésről kormányközeli médiatermékeknek. Saját beszámolója szerint volt olyan napja, hogy a Hír TV-ben kezdett, a Hit Rádióban folytatta, majd újra a Hír TV-hez ment, hogy aztán beleférjen a napba még egy Kossuth Rádiónak adott nyilatkozat is. Az utóbbi időben a közmédiában elmondott elemzéseiről egyébként már az MTI is ír összefoglalókat.
Elemzései, illetve a Facebookon azokból közzétett részletek szerint rendszeresen foglalkozik azzal, hogy a Nyugat „kapufákat lő” például az Oroszország elleni szankciókkal, miközben a „globális Dél és a Kelet egyre jobban összezár”. Az pedig szerinte az Európai Bizottság lelkén is szárad, hogy ennyien haltak meg az orosz–ukrán háborúban, ugyanis elmondása szerint 2022 márciusában Isztambulban „megegyeztek mindenben, a NATO-függetlenségben, az orosz nyelvhasználatban, a Krím-félszigetről”, így szerinte 3-4 hét alatt lezárulhatott volna a háború és akkor Ukrajna „teljesen más” lenne.
Az egyik M1-es műsorban fejtette ki azt is, hogy az orosz–ukrán háború gyakorlatilag azért kezdődött, mert
„Ukrajna sértette az orosz polgárok biztonságérzetét”.
Kiss Rajmund azt is mondta, hogy az oroszok „nem azért indították el a különleges hadműveletet – művésznevén háborút –, hogy nagyobb legyen az ország, hanem mert azt mondták, Ukrajnát demilitarizálni kell, nem lehetnek olyan fegyverei, amivel elérik Moszkvát”. Szerinte az oroszokat nem lehet „molesztálni”, meg kell adni nekik a nemzetiségi jogokat, majd megismételte, hogy ez a háború nem területszerzésről szól, hanem Oroszország és az orosz polgárok biztonságérzetéről.
A Mandinernek is szokott szakérteni, videói sokszor ott külön is megjelennek, de előfordul, hogy írásban elemez egy-egy témát, mint például a magyar–amerikai vízummentesség visszatérését. Oroszországi útja alatt a lapnak rövid, Facebookra feltöltött videókat készített, többek közt arról, hogy milyen nyugati márkák vannak jelen az országban, de bemutatja a McDonald’sot helyettesítő éttermet is, ahol „ugyanannyi hamburgert, ugyanannyi sült krumplit és ugyanannyi üdítőt árulnak, mondhatjuk, hogy a hétköznapokban a helyzet Keleten is változatlan”.
Kiss Rajmund a 2022-es MCC Fesztre készült bemutatása szerint egyébként jelentős nemzetközi tapasztalattal bír. Jogász diplomáját 2000-ben szerezte meg, tanult marketinget Stockholmban és vállalatvezetést Tokióban. A diplomácia területére 2008-ban került, először Magyarország szingapúri nagykövetségén dolgozott. Itt három évig az Európai Kereskedelmi Kamara elnökségi tagja volt, de egészen 2013-ig a szingapúri nagykövetségen is maradt. Magyarországi visszatérése után a kormányközeli Századvégnél kötött ki üzletfejlesztési igazgatóként, aztán kinevezték Magyarország Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) rendelt Állandó Képviselőjének Genfben, majd 2015-ben nagyköveti rangot kapott.
Tanulmányait ezekben az években folytatta, a Harvardon tanult, ahol több programot is elvégzett. 2015-ben az Oxfordi Egyetemen posztgraduális nemzetközi gazdasági diplomát, majd 2017-ben MBA diplomát szerzett az Oxfordi Egyetem Saïd Üzleti Iskolájában. Óraadóként 2020-ban került az MCC-hez, ahol a Nemzetközi Iskolában tanít több tárgyat is, emellett már több mint négy éve a Nemzetközi Kapcsolatok Iskola Diplomáciai Műhelyvezetője.
Kiss Rajmund az utóbbi időben a kormányközeli média egyik legtöbbet keresett külpolitikai szakértője lett, ritka az olyan nap, hogy valamelyik felületükön ne jelenne meg. Ez aligha véletlen, ugyanis elemzései, meglátásai sokszor részben vagy teljesen beilleszthetők a kormány által éppen kijelölt külpolitikai direktívába. Emellett nehéz lenne függetlenként hivatkozni rá, miután még saját Digitális Polgári Köre is van. Igaz, most már olyanoknak is van DPK-juk, akiknek még a munkaköri leírásában is szerepel, hogy politikai befolyástól függetlenül kellene végezniük a munkájukat.
Kerestük az MCC sajtóosztályát, hogy Kiss Rajmund az MCC megbízásából, esetleg támogatásukkal járt-e Moszkvában vagy magánútról van szó. Arról is érdeklődtünk, hogyan kommentálják azt, hogy Kiss Rajmund az orosz–ukrán háború, és egyéb Oroszországgal kapcsolatos témákban visszatérően az oroszok által képviselt álláspontot ismétli.
Az MCC sajtóosztálya azt írta, hogy Kiss Rajmund a Mandiner megbízásából utazott Moszkvába. „A Mandiner rendszeresen tudósít olvasóinak a világban zajló folyamatokról és aktualitásokról: a New York-i ENSZ-csúcstalálkozótól kezdve a brüsszeli eseményeken át egészen a moszkvai World Atomic Weekig” – írták.
További tájékoztatásért az MCC a Mandinerhez irányított minket. A portáltól is azt kérdeztük, hogy kinek a meghívására utazott Kiss Moszkvába, illetve ki finanszírozta az utat. A Mandiner szerda reggel külön cikkben reagált kérdéseinkre: azt írták, hogy a Mandiner tudósítói jelenleg New Yorkban, Koppenhágában és Moszkvában dolgoznak, a hétvégén pedig Csehországba utaznak, hogy tudósítsanak a választásról. „Sajnáljuk, hogy szerintetek nem érdemes megérteni és bemutatni, mi zajlik a világban” – fogalmaztak a Telexnek címezve.
Mivel Kiss Rajmundnak sem a Facebookján, sem máshol nincs megadva elérhetősége, az MCC-n keresztül tőle is megkérdeztük ugyanazt, amit az MCC-től és a Mandinertől. Választ tőle külön a cikk megjelenéséig nem kaptunk.
Cikkünket frissítettük a Mandiner válaszával.