A terézvárosi rendőrök megtalálták azt az embert, aki rendszeresen elvitte a Navalnij-emlékhelynél kihelyezett kegyeleti tárgyakat. Ezt Oláh János, az MKKP VI. kerületi képviselője jelentette be a Facebookon, kérdésünkre a rendőrség megerősítette a hírt.
„Délelőtt hívtak a VI. kerületi rendőrkapitányságtól, hogy az éjjeli órákban rajtakapták az elkövetőt […]. A tanúvallomásom megtétele után készségesen átadták az elkövetőnél talált képeket, transzparenseket és virágokat, úgyhogy ismét helyreállítottuk az emlékhelyet” – írta a politikus, aki nagyon hálás a rendőrségnek, amiért ilyen gyorsan kézre kerítették a tettest.
Megkeresésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt írta, hogy a VI. kerületi nyomozók egy férfit lopás vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Három korábbi lopással is összefüggésbe hozták, amit ugyanezen a helyszínen követett el. A férfi nem ismerte el a bűncselekmények elkövetését, így motivációja sem ismert.
Az ügy szeptember 15-én kezdődött, az emléktárgyak aznap tűntek el először, csak néhány virág maradt ott. Terézváros polgármestere, Soproni Tamás is megszólalt, aki kezdeményezte, hogy nevezzék át az orosz nagykövetség előtti közterületet Navalnij sétánnyá. Ezt Karácsony Gergely főpolgármester is támogatta.
Az emlékhelyet Navalnij halála után, 2024 februárjában állították budapesti orosz és magyar lakosok, akik azóta rendszeresen gondozzák, és járókelők is többször helyeztek el virágokat a kisföldalatti Bajza utcai lejárójának korlátjánál.