Hegedűs Zsolt: A szuperkórház azért lesz szuper, mert ott vannak dolgozók, ott van szakértelem

1681

Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyi szakpolitikusa volt az Egyenes Beszéd hétfői adásának vendége, aki a műsorban kifejtette a Tisza azon egészségügyi programját, melyről október 3-án tartott konferenciát a párt Vácon.

Hegedűs elmondta, hogy Velkey Györgyhöz, vagyis Magyar Péter nemrég bejelentett kabinetfőnökéhez hasonlóan ő is kint volt a Tisza első március 15-i rendezvényén, és már ott eldöntötte, hogy szeretne szerepet vállalni. Ő maga jelentkezett, be is került a szakmapolitikai csoportba, ahonnan elmondása szerint Tarr Zoltán és Magyar Péter emelte ki őt, és ők támogatták abban, hogy ott legyen, ahol most van.

A Tisza által ígért külön, független egészségügyi minisztériumról ezt mondta: „Ez mutatja, hogy a szakértők, az együtt gondolkodók sokkal inkább egy olyan útra fogják terelni az egészségügyet, amiben megtartjuk az orvosokat. Az egyik legfontosabb programpontunk, hogy mi a humán erőforrásba akarunk befektetni, és nem feltétlenül csempébe vagy vakolatba, hogy megtartsuk itt a fiatalokat. Az időseket szintén támogatjuk, és pályán tartjuk, de ha kell, akkor elengedjük a pályáról, hogy méltóságban el tudjanak menni, és ne a sírig dolgozzanak.”

Számára a Magyar Péter által kitalált, az orvosokat és ápolókat érintő, 15-15 milliárd forinttal járó Hugonnai Vilma- és Andrási Ilona-ösztöndíj a garancia arra, hogy egy olyan emberrel tud dolgozni, aki a magyar egészségügyet prioritásként kezeli. Szóba került, hogy a Tisza kiemelt programja az átlátható egészségügy, aminek kiemelt része az orvosokra, kórházakra, és nővérekre kiterjedő értékelési rendszer bevezetése. Hegedűs vallja, hogy egyebek mellett ez is átemelhető elem az angol rendszerből. „Egy döntéshozói helyzetbe kell hoznom a beteget. Tehát amikor bejön az én kórházamba, akkor nem feltétlenül Hegedűs Zsoltot kell válassza. Hanem ő azért jön, mert annak a kórháznak a lehető legjobb híre. Ott nincsen MRSA-fertőzés már a nyitás óta.”

Felmerült, hogy ezeken a helyeken lehet a legnagyobb a várólista, de Hegedűs szerint úgy indítanák el ezt a programot, hogy a középmezőnyben lévő kórházakat is támogatnák megfelelő intézeti és minisztériumi támogatásokkal. „Nem feltétlenül a szankció, a pozitív ösztönzők fogják elősegíteni azt, hogy igenis elterjedjenek a jó gyakorlatok Magyarországon” – mondta erről, hozzátéve, hogy regionálisan hét szuperkórházat fognak kialakítani. Ezek regionális központok lesznek, ahol Hegedűs szerint „a mentő egyszerűen nem megy tovább”, mert minden elérhető lesz.

„A szuperkórház azért lesz szuper, mert ott vannak dolgozók, ott van szakértelem, ott van sebész, ott van aneszteziológus, ott van műtős, aki nem megy el a magánkórházba azért, mert nettó 180 ezerrel többet kap majd. Igenis meg kell tartanunk ezeket a szakembereket” – mondta, kiemelve, hogy ez „nem feltétlenül” jár a kisebb intézmények bezárásával. A kis kórházakat lokálisan megerősítenék, de megfontolandónak tartja, hogy pontosan mely osztályok működjenek az érintett intézményekben.

„Hatalmas minőségbeli egyenetlenségek vannak, ez mondjuk tudott, és ezt szoktam mondani, hogy ha ugyanaz a beteg ugyanabban az időben, ugyanabban a kórházban a jobb oldali ajtón megy be egy rendelése, vagy a bal oldalin, az egyiken – attól függően, hogy milyen orvos van ott – egy szuper európai ellátást, a másikon esetleg substandard ellátást fog kapni. Ezt nekünk mérnünk kell egyénre, sebészre, orvosra lebontva” – tette hozzá, kiemelve, hogy körülbelül kettő év kell ahhoz, hogy Magyarországon a fenti intézkedéseket megvalósítsák.

Szóba került, hogy mennyi pénz kellhet a rendszer ilyen szintű átalakításához, Hegedűs elmondta a Tisza által már emlegetett adatot, miszerint már az első évben minimum 500 milliárd forint többletráfordítást akarnak eszközölni, illetve ezt szeretnék addig emelni évente, amíg el nem érik az európai átlagot GDP-arányosan.

Hegedűs szerint most 4,7 százalékon áll a GDP-arányos ráfordítás az egészségügyre, ez más európai uniós országokban minimum 7-8 százalék az állam részéről. Szerinte a várólisták számát külföldről behozott innovatív eljárásokkal tudnák lefaragni, ebben a külföldön dolgozó magyar sebészek is a segítségükre tudnának lenni. Mint Hegedűs mondta, ez elsősorban logisztika és szervezés kérdése, nem a pénzé. „Hogyha megfelelő betegmenedzser működik, és tudja, hogy mi a probléma, akkor a várólistáról rögtön behív egy úgynevezett stand-by helyzetben levő beteget, és nincs kiesés a műtőben. A műtő idejét maximálisan ki kell használni, ezt egy jövőbeni egészségügyi minisztérium abszolút felügyelni fogja, és prioritásként fogja kezelni.”

Szerinte az alapellátás megerősítése a legfontosabb prioritás és az egyik legerősebb területük a Tisza szakpolitikájában, amivel a kis és nagyobb kórházakat egyaránt tudnák tehermentesíteni. Ehhez állítása alapján olyan embereket tudtak megnyerni, „akik a legnagyobb szobát fogják megkapni a minisztériumban”.

Hegedűs Zsolt júliusban adott interjút a Telexnek, ezt itt lehet elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!