Magyar Péter: Pécs sokkal többet érdemel Hoppál Péternél

Magyar Péter: Pécs sokkal többet érdemel Hoppál Péternél
Ez már a negyedik pécsi köztér volt, ahol Magyar Pétert ezrek hallgatták – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

1505

A Tisza Párt elnökének az állami gondoskodásban élő gyerekek napján nem volt nehéz kapcsolatot teremteni a megjelent pécsiekkel. Magyar Péter kedden koraeste, a 48-as téren tartott beszédében visszatérő motívum volt a tavaly decemberi találkozása Fülöp Attila és Menczer Tamás fideszes politikusokkal a pécsi Szikla utcai gyermekotthonnál. Szó volt arról a három éve egy pécsi kórházban hagyott kisfiúról is, akinek a helyzete csak a nyilvánosság hatására rendeződhet. A pártelnök szerint a Fidesz a gyermekvédelem problémáit nem megoldani, hanem elrejteni akarja, miközben a valós megoldásokat és segítséget akadályozzák. „Nem lesz olyan gyermekotthon, ami a kormányzati ciklusunk végére nem lesz felújítva – mondta Magyar.

Magyar Péter beszédében nagy figyelmet szánt olyan helyi ügyeknek, amik az országos sajtóban is ismertek, mint például a Volvo-botrány, így felelősségre vonást ígért a fideszes Csizi Péternek, Bánki Eriknek. „Bánki Eriket nem tanúként fogják kihallgatni. Lesz független nyomozó hatóság, lesz független bíróság” – és Magyar szerint kormányra kerülésük esetén Magyarország haladéktalanul csatlakozni fog az Európai Ügyészséghez. „Hoppál Péternél Pécs sokkal, de sokkal többet érdemel” – mondta a Baranya 2-es választókerület jelenlegi országgyűlési képviselőjével kapcsolatban.

A Tisza elnöke úgy látja, hogy a Pécsi Tudományegyetem összefonódott Mészáros Lőrinc bankjával és így Orbán Viktorral. Ezzel pedig az érdekeik az egyetem szenátusa, az oktatók és diákok érdekei elé kerültek. Úgy látja, hogy a városnak tényleg kellenek a valódi nagyberuházások és nem valami „NER-es biszbasz” vagy akkumulátorgyár. Felemlegette azokat a „félbehagyott és túlárazott” egyetemi és sportberuházásokat, amiről korábban a Telex írt. Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Tisza jól áll Pécsen és országosan, de ez még nem elég.

Utalt a Medián nyári felmérésére is, ami a Mindenki Pécsért Egyesület megrendelésére készült, és nemrég hozták nyilvánosságra. A reprezentatív kutatás szerint még a Baranya 1-es választókerület ellenzéki képviselője, Mellár Tamás indulása esetén is a Tisza (ismeretlen) jelöltje nyerne. Mellár még a nyáron erre alapozva döntötte le, hogy nem indul, ezzel is segítve a reményei szerinti fideszes vereséget. A pécsi központú Baranya 1-ben egyelőre a DK-s Auth István és a mi hazánkos Varga Tamás jelentette be az indulást, a Fidesz pedig úgy nem nevezte még meg a jelöltjét, de a jelek egy irányba mutatnak.

Az esemény előtt legalább kéttucatnyi Tisza-szimpatizánssal beszéltünk. Arról, kérdeztük őket elsősorban, hogy milyen helyi ügyekben kellene egy esetleges nyertes választás után a tiszás parlamenti képviselőjüknek foglalkoznia. Illetve azt, kérdeztük, mennyire fontos számukra, hogy ki lesz a jelölt ebben a választókerületben. Általánosságban elmondható, hogy nem Pécs problémái, azok megoldása miatt fognak a szimpatizánsok a Tisza jelöltjére szavazni, hanem azért, mert úgy érzik, a Fidesznek mennie kell.

Az ötvenes éveiben járó Edina szerint bár Pécsen az egészségügy helyzete az egyetemi klinikák, kórházak miatt még nem is olyan siralmas, de összességében bőven lenne mit javítani. Egy ötven felettiekből álló társaság hangadója szerint már az nagy segítség volna a városnak, ha a kormányzati sarcokat nem vonnák el.

Beszélgettünk olyan tiszás aktivistákkal is, akik az elmúlt hónapok kampányaiban dolgoztak rengeteget. Úgy látják, hogy az éles helyzetekből egyre kevesebb van, a kiadványokat, szórólapokat keresik az emberek, és csak kevés beszólást kapnak. Az egyik aktivista mesélt egy Pécs melletti településről, ahol a polgármester a Tiszta Hang miatt a társait agresszívan kérdőre vonta, akik azóta gondosan figyelnek, hogy a falu vezetőjének biztosan jusson a párt kiadványából.

A közönségben aktív és már nem aktív politikusokkal is találkoztunk. Pekárné Farkas Emese, a Második Reformkor Párt egyik alelnöke azt mondta, hogy kíváncsi Magyar Péterék ajánlatára és a jelölt személyre is. „Ezek tükrében fogunk januárban dönteni az indulásról. Fontosak a helyi jelöltek, mert azon múlik, hogy kampányhelyzetben hogyan teljesítenek” – tette hozzá. Siklós volt polgármestere, Marenics János szerint Pécs biztosan megvan a Tiszának, talán Hoppál körzete billeghet. Úgy látja, hogy a jelöltek személye pont azokban a választókerületekben számíthat sokat, ahol jelenleg a Fidesz van előnyben. Magyar Péter rendezvényével egy időben a közlekedési és építési miniszter egyébként éppen Siklóson Lázárinfózott.

A résztvevők között rengeteg volt a fiatal, többen szívesen válaszoltak a kérdésekre. A tizenhat éves Patrik, aki a kegyelmi botrány és Magyar Péter partizános interjúja óta követi nagyon aktívan a politikát, úgy látja, hogy a közoktatás javításáról ő már biztos le fog maradni. „A fiatalabbak miatt mindenképpen fontos téma ez, de ez sem olyan, ami egyetlen helyi képviselőn fog múlni. Lehet, hogy a 2030-as választásnál a helyi ügyek döntenek, de aki valamennyire átlátja a helyzetet, az tudja, hogy most nem erről van szó. Először rendszert kell váltani” – mondta a Telexnek.

A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője, amire itt lehet feliratkozni.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!