Magyar Péter: 56-ban az oroszok sem akartak maguktól elmenni, a korrupt Orbán-rendszer sem fog magától elmenni
„A forradalom ma nem más, mint a szabad választás, a működő és emberséges Magyarország követelése, és az ezért való munka” – mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerda este a budai Nagy Imre téren, a Forradalom Lángja emlékműnél.
Magyar az 1956-os forradalom előestéjén tartott rövid beszédet, majd pontban 19:56-kor meggyújtotta az emlékmű tetején lévő mécsest. A Tisza Párt elnöke arról beszélt, hogy egy évvel ezelőtt ígéretet tett arra, hogy minden évben október 22-én újra meggyújtják ezt a lángot, és így emlékeznek az '56-os forradalom hőseire és áldozataira.
„Ez az a láng, amelyet a ma még regnáló orbáni hatalom nem bírt nézni a Kossuth téren, hiszen mindig arra emlékeztette, hogy mit tesznek éppen azzal a hazával, amelynek a védelmére és a gyarapítására esküdtek föl. Az emlékművet eltávolíthatták ugyan a Kossuth térről, ám a forradalom és a szabadság lángját nem fújhatták el a jóérzésű magyarok lelkéből és szívéből. Ez az a tűz, amely táplálja a jobb és szabadabb Magyarországba vetett hitünket” – mondta Magyar.

A Tisza Párt elnöke szerint „most mi vagyunk 1956 örökösei, nekünk kell kiállnunk a magyar szabadság ügyéért”. „A forradalom ma nem más, mint emelt fővel kimondani a szabad szavakat. A forradalom ma nem más, mint hangosan kiáltani, hogy elég volt. Elég volt például a korrupció mindent elnyelő, kénszagú mocsarából. A forradalom ma nem más, mint a szabad választás, a működő és emberséges Magyarország követelése és az ezért való munka. A forradalomban nem más, mint itt lenni az utcán, felkelni a kényelmes kanapékról, és személyesen kiállni a szabadságért” – mondta.
„56-ban a megszálló oroszok sem akartak maguktól elmenni. A jelenlegi korrupt Orbán-rendszer sem fog magától elmenni. Hazudnak reggel, délben és este. Hazudnak minden posztban és minden videóban, hazudnak minden hullámhosszon. Eljött az idő, hogy véget vessünk ennek a gyűlöletnek és ennek a hazugságnak”
– mondta Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke szerint a magyar nép egy szabadságszerető nép, amely nem nyugszik bele a zsarnoki uralomba és a hazugságba. Beszéde végén mindenkit arra biztatott, hogy vegyen részt a Tisza október 23-i rendezvényén, 14 órakor a Deák téren fognak gyülekezni, ahonnan a Hősök terére vonulnak át. „Fontos nap lesz a holnapi. Akinek valóban fontos a rendszerváltás, és hogy 2026-tól már egy emberséges, működő hazában és egy valóban szabad Magyarországon élhessünk, az ott lesz holnap 14 órától a Nemzeti Meneten” – mondta.
A Forradalom Lángja emlékmű az '56-os Szövetség közadakozásából készült el 1996-ban, és 2013-ig a budapesti Kossuth téren állt. A forradalom előestéjén, október 22-én minden évben itt gyújtották meg a forradalom lángját, ami egészen november 4-ig, a 1956-os forradalom leverésének napjáig égett. Az emlékművet a Kossuth tér felújítása után áthelyezték Budára, a Nagy Imre térre, ahol egy darabig még meggyújtották a forradalom lángját, de 2016 után elhalt a megemlékezés ezen formája. A hagyományt Magyar Péter és a Tisza Párt élesztette újra tavaly október 22-én, az akkori eseményről ebben a cikkben írtunk bővebben.