Nagyon úgy tűnik, hogy ezt az október 23-át Magyar Péter és a Tisza nyerte. A számháború minden bizonnyal kitart még a következő napokban, a fideszes média minden bizonnyal ragaszkodni fog ahhoz, hogy a kormánypárt rendezvényén voltak többen, de azzal már most nehéz vitatkozni, hogy a Tisza profibban szervezett, jobban kinéző és oldottabb hangulatú rendezvényt szervezett a nemzeti ünnepre. Beszédében Magyar Péter is tőle soha nem látott magabiztossággal nyilvánult meg, szónoklata végén ki is jelentette:
„Ti is tudjátok, és a rettegő hatalom is tudja, hogy ezt a választást az emberséges Magyarország és a Tisza meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.”
Magyar ezzel kapcsolatban eddig finomabban fogalmazott, és persze most is hangsúlyozta a választási győzelemhez szükséges rengeteg munka fontosságát, és tüzelni is igyekezett a tábort, de 2025. október 23-án elsősorban egy végletesen magabiztos Tiszát és egy végletesen magabiztos Magyar Pétert látott az ország.
Magyar már azzal is Orbán fölé helyezte magát, hogy bár beszéde Orbánét követte, egyáltalán nem reagált a miniszterelnök ünnepi szónoklatára. Ezzel is igyekezett erősíteni a képet, hogy már nem a miniszterelnök megszólalásai szerint határozza meg a saját pozícióját, nem kell szüntelenül reagálnia a Fidesz lépéseire, hiszen a Tisza önálló politikai világot épített ki, saját üzenetekkel, legyen inkább ez az alap, reagáljon erre Orbán, ha szeretne.
Orbán és Magyar beszéde között azért is erős a kontraszt, mert Orbán Viktor közben az elmúlt 15 év egyik legvisszafogottabb beszédét tartotta, és arra kérte támogatóit, beszéljenek a tiszásokkal, akiket ő „megtévesztett magyaroknak” nevezett. Orbántól ez azért újdonság, mert amíg a Fidesz vezetett a közvéleménykutatásokban – azaz kb. 20 éve mindig – neki elég volt csupán a saját táborhoz beszélnie. Ma viszont még ő is kénytelen volt szembenéznie a ténnyel, hogy ezt a magabiztos pozíciót elvesztették.
Viszont ha a mai Orbánhoz nem is mérte magát a Tisza Párt vezetője, az 1989-es Orbán Viktorhoz nagyon is. Eleve Orbán 1989-es, a szovjeteket hazaküldő beszéde miatt választotta a Tisza a Hősök terét a megemlékezése helyszínéül, és ezért szeretett volna Magyar Péter onnan beszélni, ahonnan annak idején Orbán: a Műcsarnok lépcsőjéről. De míg 1989-ben Orbánt „a végnapjait élő hatalom, a végnapjait élő diktatúra felengedte a Műcsarnok lépcsőjére, hogy Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén elmondhassa a beszédét, harminchat évvel később annyira rettegnek, odáig süllyedtek, hogy megtiltották, hogy ez a mai beszéd – emlékezve a rendszerváltásra – a Műcsarnok lépcsőjén hangozzék el” – mondta.
Míg Orbán saját magáról mesélt története az, hogy ő továbbra is ugyanúgy lázad, ahogy 1989-ben, és továbbra is a függetlenségért és a szabadságért harcol, Magyar hónapok óta egy másik történetet mesél a miniszterelnökről – és ezt a történetet egyre profibban, egyre hihetőbben meséli. A lényege, hogy míg Orbán 1989-ben valóban lázadó volt, addig mára kiderült róla, „az előző rendszerrel kizárólag az volt a baja, hogy azt nem ő irányította”. Magyar újra a 80-as évek végén küszködő pártállamhoz hasonlította a Fidesz mostani állapotát, Orbánt pedig a haldokló, a valóságtól és a józan észtől egyre inkább eltávolodó Kádár Jánoshoz.
„Kádár is tudta, hogy a történelem nem felejt, a történelem csak vár. Minden meghasonlott, és a népével szembefordult vezetőnek eljön a kádári pillanata, és mind maga dönti el, hogy ezt időben félreállva, a saját dolgozószobája magányában éli meg, vagy megszégyenülve a nyilvánosság előtt. A magyarok többsége tudja és érzi, hogy 36 évvel 1989 után jobb lenne nem egy újabb nemzeti sorstragédiáig húzni, hogy a lelkünket méreganyaggal kínzó új Kádár a lelkiismeretével elszámoljon” – hangzott Magyar tézise, amivel el is helyezte a tiszásokat és saját magát 1956 és 1989 koordináta-rendszerében.
Önmagát már csak beszéde külsőségeivel is igyekezett a fiatal Orbán Viktorhoz rokonítani, azt üzenve, hogy a Tisza lényegében a rendszerváltás – és a 2010-es Fidesz be nem váltott ígérete egy egységes, összetartó, szeretetteljes és magabiztos Magyarország megteremtésére. A Tisza 1956-os forradalomról alkotott képe is jelentős részben átfed egyébként a Fideszével, ahogy 2010 után több történész is megállapította, az addigi MSZP-SZDSZ-kormányok megemlékezéseinek hangnemét úgy kezdte el áthangolni a Fidesz, hogy egyre kevésbé Nagy Imrét és a forradalom egyébként nagyrészt meggyőződéses kommunista politikus-vezetőit állították be '56 hőseinek. Helyettük a fókusz átkerült magukra a forradalmárokra, a pesti srácokra, azokra, akik fegyveres harcot vívtak a megszállókkal.
Magyar Péter ugyanezen az úton jár, bár kétszer is felsorolta név szerint a forradalom legnagyobb hőseit, és mindkétszer említette Nagy Imrét is. Sőt a Tisza vezetője beszédében még a Fidesznél is szélesebbre húzta a forradalom örököseinek halmazát. Míg Orbán legtöbb ünnepi beszédében legalább utalt arra, hogy aki nem osztja a Fidesz politikai nézeteit, azt nem tartja 1956 valódi örökösének, addig Magyar többször is kiemelte, hogy szerinte minden magyar a forradalom örököse. Úgy fogalmazott:
„Ma nem fideszesek vagy tiszások vagyunk. Nem jobb- vagy baloldaliak. Ma magyarok vagyunk. Akkor is, ha a Nemzeti meneten és akkor is, ha a Békemeneten voltunk. Akkor is, ha otthon a családunkkal emlékezünk, vagy ha csendben egyedül. Mind magyarok vagyunk. Összeköt bennünket valami, ami minden hatalomnál erősebb: a szeretet a hazánk iránt.”
Ebben az értelemben a megbékélésversenyt is abszolút a Tisza nyerte, mert bár Orbánék is hangoztatták egy ideje, hogy a Fidesz a szeretet, az erőszakmentesség és a megosztottságellenesség pártja, nekik valójában sokkal nehezebb áthangolni a folyamatos ellenségkép-gyártáshoz szokott és a létünkért folytatott küzdelem rémével tüzelt tábort arra, hogy legyenek megértők a másként gondolkodókkal.
A politikai táborokon átívelő üzenete pontosan ez az idei október 23-as megemlékezéseknek: akárki nyeri is a választást 2026-ban, most úgy tűnik, a győzelme azon múlik majd, mennyit sikerül magukhoz csábítani az ellenfél szavazói közül. Ebben a versenyben pedig nem lehet kitagadni a nemzetből, lehazaárulózni vagy egyszerűen hülyéknek beállítani az ellenfél szavazóit.
Magyar Péter hamarabb ismerte fel ezt, mint Orbán Viktor – hiszen jelentős részben ez a stratégia segített neki ekkorává duzzasztani a Tisza táborát. 2025. október 23-ra ez a stratégiai döntés látszik beérni. Magyar éppen ezért a magyar és magyar közötti gyűlöletkeltést szokta a Fidesz és Orbán legnagyobb bűneként felróni, pont azért, hogy ezzel állíthassa szembe a Tiszát, mint a megbékélés erejét. „…olyan jövőt képzeljünk el együtt, amelyben a következő év október 23-án nem két, egymást esetleg megvető tömeg áll egymással szemben, hanem egy összetartó, ünneplő és egymásra mosolygó nemzet. Képzeljük el azt a napot, amikor a zászló alatt nem az elválasztás, hanem a közös emlékezés, az összetartozás születik. Ez a jövő, feltételezi, hogy megszabadulunk mindattól, ami mesterségesen szítja a gyűlöletet.”
