Két feljelentést tett a csütörtöki nemzeti menethez kapcsolódóan drónozás miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság – közölték a Népszava kérdésére. Emellett a békemeneten és a nemzeti meneten is előállítottak két-két rendzavaró személyt.
A drónozás az október 23-i események előtt központi kérdéssé vált, mivel az egymással párhuzamosan tartott rendezvények méretét általában drónfotókról lehet legjobban megbecsülni. Két nappal az események előtt a Tisza Párt arról számolt be, hogy a rendezvényük idejére először engedélyezték a drónozást, később azonban – legalábbis a 12:30 és 15:40 közötti időszakra – letiltották azt. Magyar Péter akkor azt ígérte, hogy ennek ellenére drónozni fognak.
A Tisza rendezvénye végül késéssel indult, Magyar Péter beszéde pedig jóval a 15:40-es időpont után kezdődött el. Ezt tehát elvileg akár legálisan is lehetett drónokról közvetíteni.
A BRFK tájékoztatása szerint délután 14:35-kor a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél egy 46 éves magyar férfival szemben engedély nélküli drónhasználat miatt szabálysértési feljelentést tettek. 17:42-kor aztán egy Dózsa György úti magánház kertjébe zuhant egy drón, ami miatt a rendőrök ismeretlen tettes ellen szabálysértési feljelentést tettek.