Török Gábor a Facebook-oldalán értékelte az október 23-i rendezvényeket. A politológus a beszédek után követte az elemzéseket, de nem érezte meggyőzőnek sem a kormánypártiak kincstári optimizmusát, sem azoknak az elemzését, akik a Tiszát hirdették ki győztesnek.
„Sok valószínűleg igaz állítás hangzott el, de ezek inkább a szónokok helyzetértékelésére és stratégiájára érvényesek (Orbán Viktor valóban talán először beszélt úgy, mintha tényleg hátrányban látná a Fideszt, Magyar Péter valóban azt mutatta, mintha tényleg vezetne a Tisza), arról azonban keveset tudhatunk, hogy ebből mi és hogyan ment át, hatott azokra, akiknek a szavazata majd áprilisban dönteni fog” – írta Török Gábor.
A politológus nyáron még arról írt, hogy a Tisza számára lehet kockázatosabb a választásokig hátralévő idő. „Részben azért, mert ők állnak jobban, részben azért, mert az erőforrásokban, arzenálban óriási a különbség, és leginkább azért, mert nekik kell folyamatosan olyan léceket megugorniuk (jelöltek, program, szervezet, rendezvények stb.), amelyekkel még nincs, nem lehet a Fideszhez hasonló tapasztalatuk” – fogalmazott.
Török Gábor emiatt állította, a Tisza vezetése ellenére is valamivel több esélyét látja annak, hogy a hátralévő kilenc hónapban a Fidesz javítson a helyzetén. Hozzátette, hogy azóta eltelt három hónap, és egyelőre a Tisza nem verte le a lécet sehol, az október 23-i erődemonstráción sem.
A politológus szerint a beszédek tartalmánál fontosabb a rendezvények utóélete, hogy mit kezdenek velük az egyes táborok, illetve leginkább az az izgalmas szerinte, hogy mennyiben segítik érvényesülni azt a stratégiát, amelyet az adott politikai erő éppen követ.
Közvetítésünket a Fidesz és a Tisza Párt október 23-i rendezvényeiről, itt olvashatja el. Ebben a cikkben arról írtunk, melyik párt nyerte a megbékélésversenyt, itt pedig szakértőkkel értékeltük a nap eseményeit.