Nem az számít, Orbánnak vagy Magyarnak van igaza, hanem az, ki tudja a másikat nevetségesebbnek láttatni

Nem az számít, Orbánnak vagy Magyarnak van igaza, hanem az, ki tudja a másikat nevetségesebbnek láttatni
Részlet Trombitás Kristófnak a Patrióta YouTube-csatornáján futó műsorából – Forrás: Patrióta / YouTube

507

A Trombi Roast című műsor, amiben a megafonos Trombitás Kristóf ellenzékinek vagy „balosnak” titulált médiaszemélyiségeken és politikusokon gúnyolódik, már kutatók érdeklődését is felkeltette: egy, a morális érzelmek politikai szerepét vizsgáló politológus páros ezen keresztül vizsgálta, hogyan használják az influenszerek a cringe érzést az ellenfél degradálására.

Az úgynevezett roast műsoroknak elvileg az lenne a lényege, hogy a humoristák ismert személyiségeket és sztárokat cikiznek ki, főleg az Egyesült Államokban van ennek nagy hagyománya, bár a 2010-es évek közepén Magyarországon is próbálkoztak a műfajjal. Trombitás Kristófnál viszont nem a szórakoztatásról, hanem valami egészen másról szól a viccelődés.

Puzsér Róbert mellett Bródy János, Friderikusz Sándor, a vegán aktivisták, a „libsi tiktokerek”, Joe Biden, az influenszerek, Karácsony Gergely és persze Magyar Péter is megkapta a maga roast videóját „Trombitól”. A Puzsért pocskondiázó videóját például ezzel a szöveggel vezette fel a fideszes influenszer:

„Aranyér, Puzsér. Mindkettő rossz, de az egyik legalább kezelhető, és van rá gyógymód. Bármennyire is hihetetlen, az aranyér-Puzsér közül a Puzsér a nehezebben elviselhető.”

Szabó Gabriella és Benedek István az Európai Unió Horizon Europe kutatási programja által támogatott Moral Emotions in Politics: How They Unite, How They Divide elnevezésű projektben a morális érzelmek politikai szerepét vizsgálják. Ilyenek a közösséggel, a közösség és az egyén viszonyaival, a szabály- és normarendszerekkel kapcsolatos érzelmek, mint például a büszkeség, a bűntudat vagy a szégyen. Azért is aktuális a téma, mert a polarizált politika nagyon erősen épít a morális érzelmekre, az erkölcsi különbségtételre, az ellenfelek degradálására, a saját tábor érzelmi alapú felértékelésére, mondta Szabó Gabriella, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

Ennek egyik vetülete a kínosság és a zavarodottság, vagyis a cringe politikai felhasználása. Így jutunk el Trombitás Kristóf videóihoz, amik a kutatók szerint jól illusztrálják, hogyan lehet bizonyos érzelmeket és kommunikációs eszközöket a politika szolgálatába állítani. A Trombi Roast felelt meg legjobban annak a formátumnak, ami a humor, a gúnyolódás és a zavarodottság kifejezésével próbál nézőket, végső soron pedig támogatókat szerezni a Fidesznek, de már azzal is sikert ér el, ha elbizonytalanítja a kevésbé elkötelezett szavazókat.

Hét videót vizsgáltak, amik a 2024-es EP- és önkormányzati választási kampány idején, április és június között jelentek meg a Patrióta YouTube-csatornáján. Azt elemezték, hogy a politikai influenszer milyen eszközökkel figurázza ki a kipécézett közéleti szereplőket, hogyan próbálja az emojik, ráközelítések, vágások, gépi kacajok vagy éppen disszonáns zenék használatával érzelmileg befolyásolni a nézőket, mondta Benedek István, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Kutatóintézetének tudományos munkatársa, az ELTE Politikatudományi Intézetének adjunktusa.

Arra nem volt lehetőségük, hogy a videók hatását mérjék, bár a kutatók abban egyetértettek, hogy a készítők fantáziát láttak a műfajban, mert láthatóan sok pénzt, időt és energiát fektettek a videókba. A YouTube-on elérhető statisztikák szerint a Puzsért roastoló videót 63 ezren nézték, és érkezett rá 2,9 ezer lájk, ami azért nem túl izmos szám. A Magyar Péterről szóló videót még ennél is kevesebben látták, 51 ezres megtekintés mellett 2,5 ezer lájkot szedett össze. Ugyanakkor a nézettséget az is befolyásolhatta, hogy mennyi hirdetéssel tolták meg a videókat.

Nem ártalmatlan műfaj a politikai cringe

De mi az a cringe, és mit keres a politikában? A cringe fogalma eredetileg a popkultúrából és a digitális médiából került a politikába. A cringe tartalmak olyan helyzeteket mutatnak be, amik egyszerre kínosak és mulatságosak. Szabó Gabriella szerint a cringe tulajdonképpen egy testi és lelki reakció: egy olyan összetett érzelem, amiben a feszengés, a zavarodottság és a káröröm keveredik. Leggyakrabban akkor érezzük, amikor valaki látványosan elbukik, megszeg egy közösségi szabályt, vagy úgy viselkedik, ami ellentmond az elvárt társadalmi normáknak. A magyarban gyakran a szekunder szégyennel írjuk le ezt az érzést, ami jól kifejezi, hogy nem a saját cselekedeteink, hanem mások viselkedése miatt érezzük magunkat kínosan.

A cringe-ben nemcsak a zavartság és a kellemetlenség keveredik, hanem a megvetés is, ami magyarázza, hogy miért lehet érdekes a politika számára. „A cringelt nemcsak ügyetlennek, hanem alantasnak, értéktelennek is tűnhet. Emiatt a cringe egy morális ítélet is: lenézzük azt, akin nevetünk. Abban a pillanatban elveszíti hatalmát, tekintélyét és tiszteletreméltóságát, és épp ez teszi a cringe jelenséget a politikában különösen érdekessé” – magyarázta Szabó Gabriella.

A politikai kommunikációban a cringe új funkcióra tesz szert. A humor segítségével a politika fogyasztható előadóművészeti termékként, a közösségi oldalakon megosztható tartalomként jelenhet meg. Ez felbecsülhetetlen érték a politikusok számára – jegyezte meg Szabó Gabriella.

Szabó Gabriella és Benedek István kutatók a Politikatudományi Kutatóintézetben – Fotó: Bődey János / Telex
Szabó Gabriella és Benedek István kutatók a Politikatudományi Kutatóintézetben – Fotó: Bődey János / Telex

A cringe videók érzelmi fegyverként működnek a választási kampányban, céljuk az ellenfél hitelességének, komolyan vehetőségének rombolása. A humorba csomagolt támadásoknak más eszközökhöz hasonlóan ugyanúgy karaktergyilkos hatásuk lehet, mert sokszor hatékonyabb valakit nevetségessé tenni, mint nyíltan kritizálni. A cringe tartalmakat arra is használják, hogy érzelmileg és morálisan leválasszák a szavazókat a szemben álló politikai oldalról. „A cringe tartalmak közösségi élményt kínálnak a nézőknek, akik együtt feszengenek és nevetnek a célszemélyen. Ez az élmény megerősíti a beavatottság érzést. A néző úgy érezheti, ő érti, miért ciki a bemutatott viselkedés, vagyis kulturálisan és morálisan magasabban áll, mint a kigúnyolt figura” – mondta Szabó Gabriella. Ha így nézzük, a politikai cringe egyáltalán nem ártalmatlan műfaj.

Alapesetben a humor az örömhöz kapcsolódik, Trombitás Kristóf videóiban azonban a nevetés az előítéleteknek és az ellenszenvnek enged utat. Ez történik abban a videójában is, amiben Karácsony Gergelyt alkalmatlannak, kutyapiszoárokkal és méhlegelőkkel foglalkozó különc, fura figurának állítja be, magyarázta Benedek István.

A cringe rövid távon szórakoztató lehet, hosszú távon azonban teljesen kiüresítheti a politikai vitákat, hiszen az érvek helyét a gúnyolódás és a személyeskedés veszi át. „A közélet csupán érzelmi versengéssé válik, ahol a cél nem a meggyőzés és érvek ütköztetése, hanem az ellenfelek megszégyenítése” – fogalmazott Benedek István. Amikor Friderikusz Sándort „indokolatlanul” népszerű tévés személyiségnek, Puzsér Róbertet „önző és hazug szélkakasnak”, Bródy Jánost pedig a kommunizmus kegyeltjének állítja be Trombitás, a vita már nem az érvelésről szól, hanem a személyeskedésről, ami nagyon messze van a demokratikus értékek ideáljától.

Szabó Gabriella azt tartja a politikai cringe legfontosabb funkciójának, hogy a gúnyolódással elbizonytalanítják a nézőket. Nem kell nagyon határozott és erős negatív kijelentéseket tenni, elég csak nevetséges, kínos, megkérdőjelezhető helyzetben bemutatni valakit, ami a nézőben bizonytalanságot szülhet az illető személyét, kompetenciáját, politikai fontosságát illetően. „Egy kampányban ugyanis három döntést hoznak meg a választók: hogy egyáltalán elmennek szavazni, hogy kire szavaznak, illetve hogy kire nem szavaznak. Utóbbinál sokat számíthat az ilyen típusú, zavarba ejtő tartalom.” Önmagában már az is hasznos lehet politikailag, hogy a videók révén extra muníciót kaptak azok a választók, akikben amúgy is kételyek fogalmazódnak meg Karácsony Gergellyel vagy Magyar Péterrel kapcsolatban.

Szokták mondani, hogy a humor kétélű fegyver. Trombitás Kristóf videóinál sem egyértelmű, hogy ki az igazán cringe: a célba vett politikusok, közéleti szereplők vagy maga a cringe-elő, azaz a kormánypárti influenszer. „Nem lehet előre kiszámolni a nézők reakcióját. Lehet, hogy sokaknak tetszik a kemény, belemenős alázás, míg másoknak a cikiző válik cringe-dzsé, és lehetnek olyanok, akik egyszerűen szemétkedésnek találják a videókat” – mondta Szabó Gabriella. Az alkalmatlannak beállított Karácsony Gergely végül megnyerte a főpolgármester-választást, a lebohócozott Magyar Péter pedig 30 százalékos eredményt ért el az EP-választáson, azóta pedig a kormánytól független közvélemény-kutatók mérései szerint stabilan vezet a Fidesz előtt.

Ha felkeltjük a választókban a megvetés érzését, azt nagyon nehéz áthidalni

A cringe-elés nemcsak Trombitásra jellemző, más fideszes influenszerek is rendszeresen bolondnak, nevetségesnek, komolytalannak állítják be a Fidesz aktuális politikai ellenfeleit. Jó példa erre az Apáti Bence-féle Nemzeti Ellenállási Mozgalom videói, amiben Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és Magyar Pétert tojásokhoz hasonlították.

Persze nem a Fidesz találta fel az ellenfeleket kigúnyoló, nevetségessé tevő politikai kommunikációt. Régóta a politika sajátja ez a stílus, és Magyarországon kívül is jelen van. Minél polarizáltabb a politika, annál jellemzőbb, a közösségi oldalak algoritmusai pedig még jutalmazzák is a könnyen befogadható, érzelmekre ható tartalmakat. „Ha felkeltjük a választókban a megvetés érzését, onnantól azt nagyon nehéz áthidalni. Nehezen fognak azokra szavazni, akiket korábban alantasnak és nevetségesnek gondoltak” – mondta Szabó Gabriella.

Magyarország abból a szempontból speciális, hogyan a 15 éve hatalmon lévő Fidesz propagandagépezete él ezekkel az eszközökkel. A Fidesz politikai üzeneteit sulykoló Facebook-oldalak és YouTube-csatornák elképesztő összegeket költöttek el az ellenzéket lejárató, hiteltelenítő tartalmakra, és most láthatóan a mesterséges intelligenciát is csatasorba állították: egymás után jönnek ki az MI-vel készült, Magyar Pétert gyalázó tartalmak.

Valamennyire persze az ellenzéki oldalon is jelen van a gúnyolódás. Ide sorolható, hogy Magyar Péter Orbán Viktor kartonfigurájával járja az országot. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kormánytól független nyilvánosság töredezettebb, és az ott megjelenő roastoló tartalmak organikusan válnak virálissá, ami a fideszes influenszerek videóira viszont nem igaz.

Benedek István, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Kutatóintézetének tudományos munkatársa – Fotó: Bődey János / Telex
Benedek István, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Kutatóintézetének tudományos munkatársa – Fotó: Bődey János / Telex

Könnyen lehet, hogy sokak szemében a 2010 óta folyamatosan hatalmon lévő Orbán Viktor a cringe: a miniszterelnök próbál fiatalosabb lenni, podcastokba jár, csetcsatornát indít, fent van a TikTokon is. Szabó Gabriella szerint a közéletben ma nem az számít, kinek van igaza, hanem az, ki tudja a másikat kínosnak vagy nevetségesnek láttatni. „Most annak a küzdelmét látjuk, hogy ki tudja a másikat nevetségessé tenni” – mondta.

Sok tényezőtől függhet, hogy ez adott országban mennyire jellemző a politikára a cringe. Szabó Gabriella azt mondta, hogy főleg közép- és kelet-európai országokból érdeklődtek a kutatási témájuk iránt. Ebből arra következtettek, hogy a Magyarországhoz nagyon hasonló társadalmi-gazdasági viszonyokkal rendelkező országokban is létezik a jelenség. Úgy tűnik, hogy minél ellenségesebb a politikai klíma, annál inkább felerősödik a másik oldalt kigúnyoló, leértékelő politikai kommunikáció. „Ha van kooperáció a politikai oldalak között, nem érdemes a másikat teljesen inkompetensnek és nevetségesnek beállítani, mert utána nehéz elmagyarázni, hogy miért működnek mégis együtt.”

Magának a választási rendszernek is lehet hatása arra, hogy mennyire a másik gyalázásáról szól a politika. Szabó Gabriella szerint a koalíciós kényszer fékezheti a lejárató, karaktergyilkos kommunikációt. Ahol viszont az a választási győzelem kulcsa, hogy minél szélesebb legyen az árok az oldalak között, nagyobb politika haszonnal jár az ellenfeleket degradáló stílus. Az sem mindegy, hogy milyen politikai beszédmód elfogadott. „Magyarországon elfogadottabbnak tűnik a másikat támadó, gúnyos stílus, és nem úgy tűnik, mintha a választók ezt bánnák” – mondta Szabó Gabriella.

Magyar Péter és a Fidesz tanul egymástól

Nehéz megmondani, hogyan lehet védekezni a politikai cringe ellen. Azzal, hogy a Google és a Facebook is betiltotta a politikai hirdetéseket, még inkább felértékelődhetnek a mémoldalak és a politikai véleményvezérek által készített, humorosnak szánt tartalmak. Ezek a szereplők ugyanúgy érzelmi mozgósítást végeznek, viszont a politikusokkal ellentétben nem lehet őket elszámoltatni. „Ez a szürke zóna a politikai kommunikáció új frontvonala” – mondta Szabó Gabriella.

A szólásszabadság miatt nem lehet betiltani ezeket a tartalmakat, ráadásul a humor miatt akár az állampolgári bevonódást is segíthetik, amire egyébként manapság nagy szüksége lenne a demokráciáknak. „Miért ne lehetnének ilyen tartalmak, főleg, ha piaci alapon és organikus módon válnak népszerűvé? Ugyanakkor nyilvánvalóan más a helyzet, ha egy autoriter hajlamú kormányzat szervezi ki ezeket a politikai kampányokat, hogy ezzel is torzítsa tovább az amúgy is egyenlőtlen versenyfeltételeket” – mondta Benedek István.

Közben a kutatások azt mutatják, hogy az erőszakos kommunikáció újabb durvaságot szül, még ha humorba is csomagolják. Magyar Péter azzal próbálja semlegesíteni a hiteltelenítési kísérleteket, hogy elé vág a támadásoknak, és maga mondja el, mivel akarják majd lejáratni. Ezzel párhuzamosan kifigurázza a bírálóit, amivel szintén tompítja a karaktergyilkos kampányok hatását. Szabó Gabriella szerint Magyar Péter jól ismeri a Fidesz kommunikációs eszköztárát, de a tanulás kölcsönös. A Fidesz is átvett tőle bizonyos elemeket, ilyen például a „zebrázás”. Más kérdés, hogy ez mennyire fog működni, ha közben Mészáros Lőrinc birtokán tényleg zebrák legelésznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!