„Ne a babára, hanem a labdára menjünk” – mondta Navracsics Tibor kedden az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeként. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter a focis utalással arra célzott, hogy a mostanában a közéletet jellemző személyeskedés helyett az együttműködésre kéne fókuszálni. „Túl sok energiát pazarolunk a személyes megsemmisítésekre” – mondta a miniszter, majd kijelentette, hogy neki működő kapcsolata van az összes ellenzéki polgármesterrel.
Navracsicsot Rónai Egon kérdezte az állami elvonásokról is, amelyek a nagyobb városokat, így például a csőd szélén álló Budapestet is érintik. A miniszter szerint Budapest és a főváros agglomerációja a megtermelt jövedelem tekintetében annyira kimagaslik, hogy muszáj szolidaritást vállalnia. Az itt megtermelt jövedelmet muszáj átcsoportosítani más területekre is, hogy azok fel tudjanak zárkózni. „Budapest az egész országért felel” – jelentette ki a miniszter.
Az interjú kezdetén kicsit feszült volt a hangulat. Rónai Egon az önazonossági törvényről tett fel egy kérdést Navracsicsnak, amely arról szólt, nincs-e rasszista felhangja a jogszabálynak, ami egyébként lehetővé teszi, hogy Taktaharkány például csak leérettségizett betelepülőket fogadhasson. A minisztert felháborította már maga a kérdés is, kikérte magának, hogy bármi rasszizmus lenne a törvényben. Augusztusban egyébként szintén egy ATV-s műsorban kérte ki magának, hogy az önazonossági törvény romaellenes. Azt azért elismerte a keddi Egyenes Beszédben a miniszter, hogy több, a betelepülést szabályozó önkormányzati intézkedést is elkaszáltak a kormányhivatalok, mert azok diszkriminatívnak bizonyultak. Navracsics azt mondta, a továbbiakban is lépni fog a kormányhivatal, ha ilyen intézkedést hoz valamelyik önkormányzat.