A NAIH szerint bűncselekmény térképre tenni a Tisza-szimpatizánsok adatait

494

Ismét megszólalt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Tisza Világ applikációt érintő adatvédelmi incidensekről, pénteki közleményükben azt írták, a sajtóból értesültek arról, hogy valaki egy interaktív honlapon közzétette az érintettek személyes adatait. A hatóság azt írja, a rendelkezésre álló adatok alapján az bűncselekményt követett el, aki létrehozta az oldalt, így ha az illető nem törli azt magától, akkor jogi eszközökkel fognak fellépni, hogy ez megtörténjen.

A térképről részletesen beszámolt a kormányközeli sajtó, elsőként az Index írt róla hosszú cikket, majd ennek nyomán a Magyar Nemzet is beszámolt róla. Az Indexen az oldalt nem linkelték, de több kormányközeli portálon ez is megtörtént, a Magyar Nemzet mellett az Origo és a Vadhajtások is megosztották az oldal linkjét is, igaz, később törölték a cikkekből a hivatkozást. Mindez azért érdekes, mert a NAIH éppen csütörtökön adott ki közleményt arról, hogy nincs rendben, ha sajtótermékek nyilvánosságra hozzák a tiszások kiszivárgott személyes adatait,

miután a kormányközeli lapok, például a Mandiner lényegében elkezdték listázni, hogy kik azok szerintük, akik letöltötték a Tisza applikációját, és azt sugallták, hogy ők a Tisza támogatói.

A NAIH-hoz az elmúlt időszakban több bejelentés is érkezett a Tisza Párt adatbázisait érintő adatvédelmi incidensek miatt, korábban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke maga is feljelentést tett, és arra buzdított minden érintettet, hogy „a fideszes adatlopás, fenyegetések és listázások miatt tegyenek feljelentést a rendőrségen és forduljanak” a NAIH-hoz. Magyar a kormányt hibáztatja azért, hogy a Tisza Párt applikációjából kinyert adatbázis nyilvánosságra kerülése óta a kormánymédiában több nevet és elérhetőséget is kilistáztak.

Németh Balázs, a Fidesz szóvivője személyesen is felkeresett egy listán szereplő személyt, a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi lap pedig névvel és munkahellyel listázta azokat, akik regisztráltak a Tisza Párt applikációjára. A nyilvánosságra került listán kormánypárti lapok szerint szerepeltek Alföldi Róbert és Krekó Péter, a Political Capital vezetőjének adatai is, akik jelezték, hogy sosem töltötték le az alkalmazást, így nem értik, hogyan kerülhettek oda az ő adataik is. Alföldi Róbert ezért feljelentést is tesz az adataival visszaélő médiumok ellen.

Ahogy azt ebben a cikkünkben írtuk, a Tisza Világ nevű applikációból kikerült adatok ügye az elbizonytalanítás újabb szintje lehet. Nem tudjuk, kik és hogyan szerezték meg a tiszások adatait, az biztos, hogy az ügy a Fidesznek kedvez, és a kormánypárt ki is használja ezt. Lakner Zoltán a Telexnek azt mondta, vannak olyan szimpatizánsok, akik korábban nem támogatták egyik pártot sem, ilyen szempontból újoncok a közéletben. Az adatok nyilvánosságra kerülése elriaszthatja őket attól, hogy a Tiszának kampányoljanak, vagy nyíltan felvállalják a pártszimpátiájukat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!