Kontroll.hu: Juhász Péter Pál először segített átvilágítani a Szőlő utcai intézet korábbi vezetőjét, majd hirtelen őt kérték fel igazgatónak

Juhász Péter Pált 2010-ben felkérték, hogy vegyen részt a Szőlő utcai javítóintézet akkor vezetője ellen folytatott vizsgálatban, majd a szabálytalan körülmények között zajlott vizsgálat után meglehetősen gyorsan kinevezték az intézmény vezetőjévé, írta a Kontroll.hu.
A lap Juhász Péter Pál egy korábbi büntetőügyben tett vallomása alapján rekonstruálta, hogyan váltották le a Szőlő utcai javítóintézet akkori vezetőjét.
„2010 év végén, mint szakértő, vettem részt az intézet átvilágításában. Januárban már engem neveztek ki igazgatónak” – állt Juhász tanúvallomásában, ami egy 2015-ös eljárási dokumentum része.
Juhászt még Soltész Miklós szociális és családügyekért felelős államtitkár kérte fel, hogy világítsák át az intézményt, mert olyan információkat kaptak, hogy a Szőlő utcai javítóintézetben bántalmazhatják a fiatalkorúakat.
Juhász akkor a Szociálpolitikai Intézetben dolgozott, egy olyan háttérintézményben, amely családpolitikai, gyermekvédelmi, ifjúságpolitikai, esélyegyenlőségi és drogmegelőzési területeken támogatja a szakpolitikai döntéshozatalt. 2011-ben az intézet országos hatókörű kormányzati háttérintézményként kutatásokat végzett, módszertant fejlesztett, és programokat, illetve pályázatokat kezelt a szociális gyermekvédelem területén. A feladatai körében ugyanakkor nem tartozott az, hogy az intézet munkatársai vizsgálatokat folytassanak. Már önmagában ez megkérdőjelezi, hogy milyen alapon vonták be Juhászt, aki aztán több hibát is elkövetett. Két másik személlyel együtt a fiatalkorúakat jogi képviselőjük vagy kijelölt gyámjuk nélkül, négyszemközt kezdték kihallgatni, ráadásul ezekről a beszélgetésekről írásos feljegyzés sem készült. Így a vizsgálatnak sem maradt bizonyítéka, hogy miről és hogyan kérdezték a fiatalokat, így azt sem lehetett tudni, mi vezetett az igazgató leváltásához.
A vallomása alapján Juhászék csak néhány gyerekkel tudtak beszélni, miután a javítóintézet vezetése jelezte az aggályokat, és néhány nap után a felügyeleti ügyész leállította a vizsgálatot.
Bő egy héttel ezután, 2011. január végén Dudás Zoltán minisztériumi főosztályvezető rendkívüli értekezletet hívott össze, ekkor mentették fel az intézmény akkor igazgatóját, és lett Juhász a megbízott igazgató.
Vezetőként belső vizsgálatokat indított. Például a javítóintézetben élő gyerekektől írásos beszámolókat kért a korábbi vélt bántalmazásokról, majd sorra felfüggesztette, vagy közös megegyezéssel megszüntette az intézet több dolgozójának munkaviszonyát, mások ellen bejelentést tett a fenntartó minisztérium felé, ezekből büntetőügyek lettek.
Juhász Péter Pál és élettársa letartóztatását május végén rendelték el emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt. Juhászt később két újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg, így összesen hat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják:
- emberkereskedelem és kényszermunka;
- folytatólagosan elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés;
- többrendbeli hamis magánokirat felhasználása;
- jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás és pénzmosás;
- többrendbeli közfeladati helyzettel visszaélés; és
- lőfegyverrel visszaélés bűntette.