Engedély nélkül tartott légpuskát találtak a nyomozók a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójánál
Engedély nélkül tartott magánál egy lőfegyvernek minősülő légpuskát a Szőlő utcai ügy gyanúsítottja, aki korábban a javítóintézet igazgatója volt – erről tájékoztatta a Telexet a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A megalapozott gyanú szerint a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatójaként dolgozó férfi és párja több nagykorú fiatalt kényszerített prostitúcióra, és arra, hogy az ebből származó pénzt adják át nekik. A két gyanúsított letartóztatását meghosszabbították 2025. november 29-ig.
Az ügyben előbb a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytatott nyomozást, azt aztán a Legfőbb Ügyészség a nyomozást pénteken ügyészségi hatáskörbe vonta. Azóta a KNYF folytatja az eljárást.
A KR NNI a férfit és a párját több ember sérelmére elkövetett minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsította meg. A gyanú szerint a korábbi igazgató ezen felül még több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettét és lőfegyverrel visszaélés bűntettét is elkövethette.
A Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatóját még a nyáron gyanúsították meg emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással. A gyanú szerint az 57 éves férfi egy női társával prostituáltként futtathatott több nehéz sorsú lányt, akik gyermekotthonban nőttek fel. A gyermekvédelmi dolgozók hiába jelezték gyanújukat a javítóintézet vezetője miatt, évekig nem történt semmi az ügyben. Az ügyészség ebben az ügyben folytatja most a nyomozást.
Az ügybe végül különböző megszólalók fokozatosan – minden bizonyíték nélkül – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevét is belekeverték.