„Szerintem lesz ebből a (miniszterelnöki) vitából valami, nem fog tudni ebből kimozogni Orbán Viktor”
– ezt mondta Magyar Péter Sváby Andrásnak az ATV Heti Napló című, vasárnap esti műsorában. A csatornán arról szavazhattak a nézők, szeretnék-e, hogy élőben vitázzon Orbán Viktor Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnöke pedig papírformának nevezte, hogy 95 százalékuk igennel válaszolt. Szerinte ugyanis ezt a tiszás és a fideszes szavazók is elvárnák egy miniszterelnök-jelölttől, Orbán viszont húsz éve nem vitázott élőben.
A műsorban szóba került a Tisza Párt szombaton bejelentett nyíregyházi jelöltje, Gajdos László, aki közel harminc éve vezeti az Európa-hírű Nyíregyházi Állatparkot. A helyi Fidesz azonban a bejelentés után nem sokkal arra szólította fel, hogy távozzon az állatkert éléről. A kormánypárt szerint ugyanis felháborító, hogy egy városi tulajdonú cég élén álló vezető a jelöltséget úgy vállalja el, hogy az állatpark „irdatlan mennyiségű állami és kormányzati forrást kapott az elmúlt másfél évtizedben”. Magyar ezúttal is hosszan méltatta Gajdos László érdemeit, akit a munkájáért több köztársasági elnök is kitüntetett Göncz Árpádtól Sulyok Tamásig. Magyar szerint ezért Gajdos maga sem számított arra, hogy a megválasztása után megzsarolják és megfenyegetik, Magyar szerint Orbán Viktor tudtával és engedélyével.
Magyar azt mondta, Gajdos tegnap óta több ezer támogató üzenetet kapott, és kevesebb mint öt ára alatt majdnem százezren írták alá azt az online petíciót, amit a Tisza oldalán a szakember támogatására indítottak. A politikus szerint a petíció célja a figyelemfelhívás, hogy érezze a hatalom, meddig mehet el.
„Az lenne a minimum, hogy Orbán Viktor és Kovács Ferenc fideszes polgármester bocsánatot kér Gajdos Lászlótól.”
Az Index által közzétett, állítólagos Tisza-adóprogramról Magyar Péter ismét azt mondta, hogy abból egy mondat sem köthető hozzájuk, és inkább „Orbán Viktort kellene idehívni”, ha már ők írták, mivel az Index Mészáros Lőrinc tulajdonában van, Mészáros meg Orbán tulajdonában.
Magyar egyenesen Székesfehérvárról érkezett az ATV stúdiójába, ahol vasárnap gyűlést tartott a Tisza Párt. Az adventi hangulatban zajló eseményen Magyar Péter mellett rövid beszédet mondott Hegedűs Zsolt, Forsthoffer Ágnes és Nagy Ervin színész is.