Óriási iskola, azt tudom mondani – nyilatkozta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Rádió 7-nek adott interjújában a moszkvai tárgyalásról.
A magyar miniszterelnök pénteken az orosz fővárosban tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ide kísérte el őt Lázár János. A moszkvai találkozó három és fél órán át tartott, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint „megvan, amiért jöttünk”: azaz sikerült garantálni „Magyarország energiaellátásának biztonságát”.
Lázár János szerint a látogatás egyik célja az volt, hogy az ország energiaellátását bebiztosítsák. Szerinte mindenkinek a legfontosabb kérdés, hogy mennyi a gáz ára, ezért mentek Washingtonba és Moszkvába is. A másik ok az olcsó áram biztosítása volt: a paksi atomerőmű második szakaszát is meg kell építeni, erről is tárgyaltak.
Lázár János többek között éppen azért csatlakozott Orbán Viktorhoz, mert „ő hozta tető alá a paksi szerződést”. Azt mondta, februárra teljesen új szintre lép az építkezés, az oroszok segítségével megépítik Paks II.-t.
Az építési miniszter szerint Orbán emellett azért vitte őt magával, mert a „szuverenitási döntésekben elég erős álláspontot képvisel”. Fontos szempont volt, hogy ő több szerepben is van, és részt vesz a választási kampányban is.
Lázár ezután még beszélt egy kicsit a moszkvai emberekről, akik szerinte kiegyensúlyozottak, az utcák tiszták. Válságnak, kapkodásnak nincs jele – állapította meg a miniszter.
A riporter az esetleges budapesti békecsúcsról is kérdezte Lázárt. Lázár szerint nagyon nagy esélye van Budapestnek arra, hogy ha lesz békecsúcs, akkor az Budapesten legyen. Lázár szerint Orbán arra kérte Putyint, hogy a közeljövőben lépjenek előre a béketárgyalásokban.
A miniszter azt is megerősítette, hogy nagy kerülővel mentek Moszkvába, 6 óra volt oda, 6 óra vissza az út, ennek nemzetbiztonsági szempontból volt jelentősége. „A terv az, hogy nemcsak elindulunk, hanem meg is érkezünk Moszkvába, ami a háború miatt nem olyan egyszerű, mint szokott lenni, nagyot kell kerülni. Ezért hajnali 4-kor el kell indulnunk, hogy időben odaérjünk a ma délelőtt esedékes tárgyalásra. Az orosz elnökkel fogunk ma tárgyalni” – mondta Orbán Viktor pénteken hajnali 4 órakor a budapesti repülőtéren.
Szijjártó Péter is a moszkvai útról beszélt hétfőn az Igazság órája című műsorban. „Nem volt ezzel semmi probléma” – reagálta arra, hogy Orbán tolmácsa nagyon fontos mondatokat hagyott ki Moszkvában. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy feladjuk a diplomáciai csatornákat, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy feladjuk a kapcsolattartást egy olyan országgal, amelyből az energiaellátásunk egy jelentős része származik, amely – ha akarjuk, ha nem – nemcsak az európai, hanem a globális biztonsági rendszernek is egy meghatározó szereplője lesz a jövőben” – mondta a külügyminiszter.
Szijjártó Péter egyúttal reagált a német kancellár, Friedrich Merz nyilatkozatára is, amely szerint Orbán Viktor kormányfő európai felhatalmazás nélkül utazott Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz. Azt mondta: „azok az idők lejártak, hála a Jóistennek, és az elmúlt évszázadhoz kapcsolódtak, amikor Budapesten, hogy valaki csináljon valamit, ahhoz Berlinből kellett engedélyt kérni”.
A cikket frissítettük Szijjártó Péter hétfői nyilatkozatával.